Csongrád megyében most fordult elő első ízben, hogy magas rangú rendőrtisztet zsarolásban való részvétellel gyanúsítanak. A nyomozás érdekére hivatkozva a megyei főügyészségen hírzárlatot rendeltek el. Ennek ellenére sikerült megtudnunk, hogy K. T. rendőr alezredes, akit idén február 1-jei hatállyal mentettek fel tisztségéből, bűnsegédként szerepel az ügyben. A másik két letartóztatott külföldi állampolgárságú arab férfi. Mindketten ismert figurák Szeged éjszakai életében.
Információink szerint a bűnbanda már régóta folyamatosan zsarolt egy módos szegedi polgárt, akitől eddig több tíz millió forintot vettek át. Miután a korábban zokszó nélkül fizető férfi megelégelte, hogy rendszeresen pénzt követelnek tőle – legutóbb több mint tízmillió forintot –, a rendőrséghez fordult. Ott egyebek közt azt állította: már nem tud és nem is akar fizetni, ezért tett feljelentést. Minthogy a zsaroló társaság egyik tagja rendőrtiszt, a védelmet kérő áldozatot az ügyészségi nyomozó hivatalhoz irányították. Ezután veték őrizetbe a gyanúsítottakat. A tettesek elfogásában az ORFK kommandósai is részt vettek.
Csongrád megye volt főnyomozójának, K. T.-nek ez az újabb ügye – a korábbiak ismeretében – már nem is lepte mg túlzottan a helybelieket. Mint arról beszámoltunk, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója az év elején azért kezdeményezte felmentését, mert K. T. kockázati tényezőt jelentett az addig felhalmozódott adósságai miatt. Értesüléseink szerint a volt főnyomozó korábban nagyobb összegeket kért és kapott kölcsön szórakozóhelyek tulajdonosaitól, ügyvédektől és magánszemélyektől, ám tartozását mindmáig nem fizette vissza. Úgy tudjuk, hogy őt a korábbi beosztására való tekintettel Kecskemétre szállították, és egy ottani fogdában várja a zsarolási ügyben folytatott nyomozás végkifejletét.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!