Beismerte tettét az a török férfi, aki Budapesten egy zsarolási kísérletben feltehetőleg véletlenül fejbe lőtte testvérét – tájékoztatta lapunkat Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese.
Mint arról tegnap beszámoltunk, a VIII. kerületi Kőbányai úton lévő ruházati kis- és nagykereskedés tulajdonosát, a török állampolgárságú B. Aykutot a cég telephelyén magyar férfiak zsarolási szándékkal megverték. Segítségére siető testvére engedély nélkül tartott fegyverével a támadókra lőtt, egyiket a mellkasán, másikat a lábán találta el. Golyó érte bátyját is, aki a kórházban belehalt fejsérülésébe. A lábon lőtt férfi elmenekült, őt délután egy Alsónémediből jelentkező háziorvos bejelentésére fogták el a rendőrök.
A magyar társaság – amely már korábban is zsarolta a kereskedőt – ezúttal 25 ezer eurót (6,5 millió forintot) és a 6-7 millió forintot érő árukészletet követelte – mondta a sajtóügyeletes. Hozzáfűzte: a szemtanúk vallomásából kiderült, hogy a cég tulajdonosát négyen támadták meg, de a kórházban ápolt zsaroló két, egyelőre ismeretlen társa elmenekült a helyszínről. A két sérültet zsarolás bűntette, a tulajdonos testvérét pedig több ember ellen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe.
A patrióta lendületvétel éve volt 2025















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!