Legkevesebb huszonketten vesztették életüket és huszonegyen megsérültek, amikor Hongkong külvárosi részében, Kowloonban helyi idő szerint tegnap reggel frontálisan összeütközött egy kisiskolásokat és ingázókat szállító emeletes busz egy teherautóval, majd pedig a Tuen Mun autópálya hídjának korlátját átszakítva ötven métert zuhant – adta hírül a BBC. A szerencsétlenség oka ismeretlen. Az egykori brit gyarmat kormányzójának szóvivője közölte: a szerencsétlenségben elhunytak tíz és ötvenöt év közöttiek voltak. Az áldozatok között van a busz sofőrje is. A sérülteket helikopterekkel szállították négy közeli kórházba. Néhányuk kritikus állapotban van.
Szemtanúk szerint a busz a becsapódás erejétől valósággal beágyazódott a talajba, ezért a mentőalakulatok tagjai csak acélvágókkal tudtak a jármű belsejébe hatolni, túlélők után kutatva. A keresés lapzártakor is folyt, a hatóságok ugyanis azt remélik, hogy többen kizuhantak a busz ablakain és akár élve megúszhatták a tragédiát.
Ismeretes: India Madhja Prades államában júniusban egy hídról a megáradt Retam folyóba zuhant egy busz. A járművön utazók közül a katasztrófavédelem búvárainak hetet sikerült kimenteniük, a többiek életüket vesztették. Május elsején a dél-afrikai Orange szövetségi tartományban víztározóba zuhant egy autóbusz, amelynek kilencven utasa közül legalább nyolcvan életét vesztette – emlékeztetett az MTI.
*
Anglia északi részén, Manchester közelében, az M56-os autópályán tegnap heten haltak meg egy közlekedési balesetben. Először egy kisbusz a város repülőterére vivő sztráda elválasztókorlátjának ütközött és felborult, majd a roncsba négy autó is belerohant – mondták el szemtanúk a BBC-nek. A tragédia halálos áldozatai között egy tizenéves fiú, három férfi és három nő volt. Két sérült válságos állapotban került kórházban, tízen kisebb zúzódásokat szenvedtek. A busz nyaralókat szállított a légikikötőbe.
A patrióta lendületvétel éve volt 2025















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!