Pokolgép robbant tegnap a Fülöp-szigetek déli részén lévő Koronadal városában, a déli Cotabago tartományban egy zsúfolt piacon. A merényletben hatan életüket vesztették, húszan megsebesültek, köztük gyermekek is. A 780 ezres mezőgazdasági központban, amelynek lakossága keresztény többségű, pénteken tartják a hagyományos évi városi ünnepeket. Az első jelentések szerint a robbanószerkezetet egy videojáték állványa alá helyezték. Egyelőre senki sem vállalta az akciót, de a tartományban már korábban több halálos merénylettel vádolták a Moro Iszlám Felszabadítási Front iszlám szélsőséges szervezetet. A Manilától 980 kilométerre délre fekvő városban májusban hasonló robbantásos akciót követtek el, amelynek tíz halálos áldozata volt. Akkori támadással is a Moro Iszlám Felszabadítási Frontot gyanúsították. Ugyanakkor a kormány éppen ezekben a hetekben próbálja felújítani a tárgyalásokat a muzulmán szakadárokkal – jegyzi meg az amerikai hírügynökség.
Gloria Arroyo Fülöp-szigeteki államfő határozottan elítélte a merényletet és a tettesek felkutatását, bíróság elé állítását ígérte. Az elnöki szóvivő hangsúlyozta: a merényletnek nem szabad kisiklatnia a béketárgyalásokat.
A patrióta lendületvétel éve volt 2025















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!