Kiválasztott tanácsadók
A Magyar Közbeszerzési Társaság pályázat útján 700 érdeklődő és 119 pályázó közül választotta ki azt a 41 tanácsadót, akik a közbeszerzési eljárásokban részt vevők munkáját segítik, s folyamatos támogatást nyújtanak nekik. Az Országos Közbeszerzési Tanácsadó Szolgálatnak 41 tanácsadó lett tagja. (MTI)
Átadott központ
Felavatták tegnap a gazdasági tárcánál a notifikációs központot, amely az uniós csatlakozás után kötelezővé váló bejelentési eljárással kapcsolatos munkákat koordinálja. Csillag István szakminiszter hangsúlyozta: a notifikációs központ nagyban hozzájárul az EU egyik fontos alapelvének, az áruk szabad áramlásának biztosításához. Jürgen Köppen, az EU magyarországi delegációjának vezetője kiemelte: a notifikációs központ elősegíti az egységes piac működését. (MTI)
Megújul a sóstói Krúdy Vigadó
Több mint egymilliárd forint magántőkéből építi újjá Nyíregyháza–Sóstó-gyógyfürdő leghíresebb, műemlék szállodáját, a Krúdy Vigadót a Sóstó Invest Kft. A létesítmény rendezvényközpontként is működik majd a jövőben, és már fogadja is vendégeit az eddig elkészült két szintjén. Az épület egykor Krúdy Gyula író törzshelye volt. (MTI)
Kína: szárnyal az export
A kínai kivitel értéke júniusban harmadával volt nagyobb, mint tavaly júniusban, s elérte a 34,5 milliárd dollárt – közölte a kínai kormányzat. A gyáripari termelés 17 százalékkal nőtt a fenti időszakban: 363 milliárd dollár körül volt. Mindkét adat jócskán felette van az elemzői várakozásoknak. A kínai gazdaság igen jól ellenállt a tüdőgyulladás-járvány kapcsán jósolt nehézségeknek. (MTI)
Agrártárgyalások Brüsszellel
Az Európai Unió közös agrárpolitikájának reformja kapcsán szeptemberben újra tárgyalások kezdődnek Budapest és Brüsszel között – mondta Vajda László, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium integrációs főcsoportfőnöke tegnap egy háttérbeszélgetésen Budapesten. A főcsoportfőnök közölte, az egyeztetésen a felek azt vitatják meg, hogy a tavaly decemberben Koppenhágában jóváhagyott integrációs dokumentum mezőgazdaságot érintő fejezetét ki kell-e igazítani a múlt hónapban elfogadott reform elemeivel. (MTI)
Bulgária: csökkenő élelmiszerárak
A bolgár fogyasztói árak 2,2 százalékkal estek júniusban májushoz képest, főként az élelmiszerárak esése miatt. Éves összevetésben a fogyasztói árak 1,2 százalékkal nőttek az év hatodik hónapjában. Májusban 0,6 százalék volt a csökkenés. A bolgár statisztikai hivatal csütörtöki bejelentése szerint az első fél év öszszesített fogyasztói inflációja –1,4 százalék. A kormány előirányzata ez év végéig plusz négy százalék. (MTI)
Eltörölt román búzavám
A román kormány egymillió tonna importálandó búza vámjának az eltörléséről döntött. Azért szűnik meg a malmi búza és a búzavetőmag importvámja, mert Romániában idén gyenge gabonatermés várható. A vámmentes import 940 ezer tonna malmi búzára és 60 ezer tonna búzavetőmagra vonatkozik. Továbbra is komoly a román malmok részéről a magyar búza iránti kereslet. (MTI)
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!