Szabad-e motozni?

2003. 07. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igazán nem szeretnék a több mint kormányközeli „Népszava” éber szerkesztőinek szemében az általuk a minap vizionált jobboldali puccs egyik előkészítőjeként feltűnni, mégis kénytelen vagyok megállapítani, hogy Gergényi Péter – aki állítólagos összeesküvésünk kulcsfigurája – megkapta az első figyelmeztetést. Mégpedig éppen azoktól, akik különösen nehezen tolerálják a Budapest nemrégiben kinevezett új rendőrfőkapitánya bemutatkozásakor meghirdetett, a bűnözéssel szembeni zéró tolerancia importált elvére (lásd New York) épülő programját.
Aligha a véletlen műve, hogy Gergényi színrelépéséhez időzítette a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és a Kék Pont Drogkonzultációs Központ a belügyminiszterhez intézett nyílt levelét, amelyben nevezett szervezetek a hozzájuk érkezett jelzésekre hivatkozva szóvá teszik a járőröző rendőrök ruhaátvizsgálási gyakorlatát. Ennek során állítólag sok esetben megalázó módon motoznak meg fiatalokat drog után kutatva. A főkapitány válasza nem késett sokáig; határozottan leszögezte, hogy a rendőrségi gyakorlat mindenben megfelel a jogszabályi előírásoknak. Meg lennék lepve azonban, ha ezzel le is zárulna a „jogvédők” és a főkapitány pengeváltása. A tiltakozó szervezetek között ugyanis olyat is találni, amelyik igen közel áll a kormánykoalíciót alkotó kisebbik párthoz, Demszky Gábor „SZDSZ”-es főpolgármester pedig nyilvánvalóan közelebb érzi a szívéhez a nyílt levél aláíróit, mint az általa irányított városban – legalábbis a nyilatkozatai szerint – végre rendet teremteni próbáló főrendőrt. Az előző tizenhárom évben Demszky nem sok érdeklődést tanúsított a közbiztonság, közrend és köztisztaság biztosítása iránt, inkább bornírt másságkultusza kísérleti terepévé igyekezett alakítani a szebb napokat megélt fővárost. Ha komolyan gondolja Gergényi Péter az általa meghirdetett programot, akkor még számos olyan konfliktusra kell felkészülnie, amelyhez képest a fent említett pengeváltás csupán laza edzőgyakorlatnak számít.
Ha komolyan gondolja… Egyelőre ugyanis nem világos, hogy a sajtóban máris vasprefektusként emlegetett főkapitány szavakban beígért kemény fellépése valódi szándékot tükröz-e, vagy csupán egy, a nyilvánosság működését jól ismerő sztárrendőr porhintése az egész. Ami például a nagy médiavisszhangot kiváltó bemutatkozó értekezleten a rendőri állomány felé elvárásként elhangzott, végső soron csupa evidencia, más kérdés, hogy nálunk olykor a legtermészetesebb kijelentések is forradalminak hatnak.
Ennyi idő természetesen nem elegendő az új rendőri vezető munkájának bármilyen minősítéséhez, valami azonban már most világossá válhatott Gergényi Péter számára. A finoman szólva túlbiztosított Erzsébet hídi demonstráció bebizonyította, hogy Budapest köznyugalmát nem a kormány ellen tiltakozóktól kell félteni. Akik szélsőségesek, nagyon kevesen vannak, akik sokan vannak, azok meg nem szélsőségesek. A rendőrségnek nem a politikai küzdelmek kriminalizálásához kellene asszisztálnia, hanem többek között a köztereken, az aluljárókban, a kétes hírű szórakozóhelyek környékén illene végre rendet tennie.
Bár elismerem, a szabadságjogokat, az emberi méltóságot szelektív módon védelmezők körében Berkecz Mária megalázása ma politikailag korrektebb cselekedetnek számít, mint egy belőtt fiatal megmotozása a pesti éjszakában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.