Társadalmunkban fellelhető problémák bemutatása közszolgálati feladatunkból adódó kötelezettségünk – szögezte le Ragáts Imre MTV-elnök Szalai Annamária (Fidesz) médiapolitikus a műsorral kapcsolatos tiltakozólevelére adott válaszában. Hozzáfűzi: a homoszexualitás kérdéskörének televíziós feldolgozása nem jelenti egyben annak „követendő mintaként” történő beállítását.
Nagyon veszélyes szakember kontrollja nélkül egy ilyen témát bemutatni a tinédzsereknek, mert modellértékű példa is lehet a fiatalok számára a homoszexualitás – mondta el Szalai Annamária. Hozzáfűzte: Ragáts felfogása szerint így a tizenévesek akár a drogokat is kipróbálhatnák a műsorban, vagy éles lőszerrel is lövöldözhetnének egymásra, ez azonban nem közszolgálatiság.
A Kamaszkávé című produkcióban a fiatalok egy-egy témát vitatnak meg egymással: a szombat délelőttönként jelentkező adásban a műsorvezető felteszi az adott témakört érintő kérdéseit, és a fiatalok úgy nyilváníthatják ki a véleményüket, hogy az álláspontjuknak megfelelő színű pólókat vesznek fel.
Betegség-e a homoszexualitás? – hangzott az első kérdés: tizennégyen igennel, harmincöten viszont nemmel szavaztak. A vita során az egyik fiatalember a igen álláspontját nemre változtatta. Más-e az, ha két lány, avagy két fiú juttatja el egymást az orgazmusig? – szólt a következő felvetés. Huszonöt fiatal igennel, míg huszonnégy nemmel szavazott. Engedélyeznéd-e, hogy homoszexuálisok gyerekeket fogadjanak örökbe? – kérdésre huszonöt fiatal igennel felelt, eggyel kevesebb volt az elutasító álláspontot hangoztatók száma.
A patrióta lendületvétel éve volt 2025















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!