Az elnök embere

Szinte előre borítékolni lehetett az eredményt, legfeljebb az volt kérdéses, hogy Valentyina Matvijenko már az első, avagy csak a második fordulóban szerzi meg a szentpétervári kormányzói széket, az orosz közvélemény mégis a megszokottnál nagyobb érdeklődéssel figyelte a hét végén az események alakulását. Egyrészt azért, mert Vlagyimir Putyin szülővárosaként az utóbbi időben a város rendkívüli politikai súlyra tett szert, másrészt e voksolás lényegében nyitánya a tél végéig tartó választási maratonnak. Október 5-én a csecsenföldi elnök-, majd december 7-én a szövetségi parlamenti választás a következő állomásai annak a folyamatnak, amely jövő év márciusában Putyin várható újraválasztásában csúcsosodik ki. Tehát a következő fél év tétje az, hogy milyen program fogalmazódik meg a következő négyéves elnöki ciklusra, milyen úton halad előre Oroszország?
E szempontból lehet egyfajta útjelző a szentpétervári kormányzóválasztás, amely már a kampányban is megmutatta a putyini „irányított demokrácia” előnyeit és korlátjait egyaránt. Az előbbiek közé lehet talán már megelőlegezve is sorolni, hogy az elnök embereként Valentyina Matvijenko stabilizálja az orosz politikában egyre inkább kulcsszerepet játszó, ezzel szemben az elmúlt évtizedben inkább csak botrányaival elhíresült város életét, s a Kreml közelségét kihasználva újabb forrásokat szerez további dinamizálásához. S hogy erre építhet, azt mutatta legutóbbi találkozója is Putyinnal, amelyen a televíziós kamerák nyilvánosság előtt kért és kapott – csupán indulásként, első lépésben majd 400 millió dollárnyi – biztosítékot Szentpétervár fejlesztésére. Ez a vihart kavart moszkvai eset – Putyin ugyanis ezzel beavatkozott a kampányba, s Matvijenko melletti nyílt kiállásával több ponton is megsértette a törvényeket – egyúttal jelzi, hogy működő pártrendszer nélkül az orosz politikai élet nem szól másról, mint programok helyett személyekről, nyilvános viták helyett a hatalom szűk köreiben lejátszott pozícióharcról.
Jól mutatja mindezt a szentpétervári kampány és az azt felvezető időszak, Matvijenko helyzetbe hozása is. Egy ideje már mindenki előtt világos volt, hogy a Putyin szívéhez közel álló Anatolij Szobcsakot 1996-ban váltó, így a Kremlben mostanában nem igazán kedvelt, meglehetősen szürke Alekszandr Jakovlev kormányzó nem fogja kitölteni második hivatali ciklusát. Jelezte ezt már az is, hogy a több kormányban is miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő, szociális ügyekkel foglalkozó népszerű és Putyin csapatához tartozó Valentyina Matvijenko lett tavaly év végén az északnyugati föderális körzet elnöki megbízottja, aki ezzel folyamatos nyilvánossághoz is jutott Szentpéterváron. Ezután már nem volt meglepő, hogy a város 300. évfordulójának világra szóló megünneplése után egy héttel Jakovlev felfelé bukva kormányfő-helyettes lett. Ezután leváltották a helyi televíziós csatorna és a városi választási bizottság vezetőit, majd megkezdődött az egyetlen esélyesnek nevezhető ellenjelölt, Anna Markova szisztematikus diszkreditálása. Így hamisnak találják az őt jelölő aláírások egy részét, vagy átlátszó indokkal lefoglalják választási újságjának egymillió példányát. Ezek után a kampány hajrájában az állami televízió egyes csatornájának ötperces tudósításában Putyin bevallja, hogy ő Matvijenkóért szorít, a nyilvánvaló és botrányos törvénysértésért pedig egy huszárvágással a sajtó munkatársait teszik felelőssé. Az egyébként rátermett és szimpatikus Valentyina Matvijenko győzelme így biztos, sokan megjegyzik azonban, hogy egyszerűbb lett volna egyenesen kinevezni kormányzónak.