Egy előemberről

Vadállományt is alkalmaz a Magyar Köztársaság kormányőrsége, egyik kifejlett példánya épp a minap mutatkozott be az M1-es autópálya 105. kilométerkövénél. Történt a következő. Szép ütemesen autózik a sztráda mezőnye Győr irányába, a külső sávban kamionok libasorban, belül az őket előző személyautók. Béke, szeretet és egyetértés lengi be a közlekedés résztvevőit, ki integet, ki csókokat dobál a másiknak, szinte kihallani a pilótafülkékből a lelkes szívdobogást.

Az ám, csakhogy valami őrült autócsorda közelít valahonnét messziről, villogva, dudálva, úgy jó kétszázra taksálható a tempójuk, már itt is vannak a személyautók nyakán (ezek ketten vagy hárman vannak, az őrültek négyen). Már messziről látni, fontos állami elvtársak Mercedesei játsszák a Forma–1-et, az előzendők meg csak kétkezi kisemberek titkos kódszám és fülbe dugott madzag nélkül. Húzódnának is félre a nyomorultak, hadd menjenek sürgősék (hátha rájuk jött a szükség), de hát hová menjenek? Jobbról az éppen megelőzött kamioncsapat, balról az acélkorlát. Mercedeséket azonban ez nem érdekli, dudálnak, villognak, öklöt ráznak.

Aztán mire végre kihúzódhat jobbra a személyautósor, a leghátsó Mercedes keresztben befékez az utolsó személyautó elé, megáll (a kamionok is kénytelenek megállni), kiszáll belőle egy huszonéves előember, és akkora pofont ad nyomorult sofőrnek, hogy az kis híján átesik az anyósülésre. (A szerencsétlen felpofozott amúgy a kisgazdapárt Komárom-Esztergom megyei elnöke.) Aztán mintha mi sem történt volna, a Mercedes folytatja az őrült száguldást. Hogy hová, kivel, miért szaladtak a hetyke előemberek, azt még a kormányőrség helyettes parancsnoka sem árulta el utóbb. Államtitok. Talán éppen a récevadászt vitték, s nem akartak elkésni, mint annak idején Bauer Fröhlich tanár úr algebraórájáról. (A püfölős sztárkormányőrért aggódom, retúrjegy is van a pofonfronton.)