Kalapok a fogason

A Ringier konszern megdöbbent, miféle hamisítvány láthatott napvilágot hiteles dokumentumnak maszkírozva magyarországi zászlóshajójának kikiáltott napilapjában, a Népszabadságban, de „rábízza a főszerkesztőre”, hogy levonja a konzekvenciát szakmai jövőjére vonatkozóan. Mindenesetre, amikor tavaly a Blick című svájci zászlóshajó közölt valótlanságot a berlini nagykövetükről, a főszerkesztő önként vette a kalapját. Tiszta sor: politikai manipuláció történt, de nem elég ügyes (Arany Jánost ferdítve: sajtó hazudj, csak rajt’ ne kapjanak); az ügyetlenség pedig összeférhetetlen a profi médiavilággal.
A gazdasági manipulációkkal bonyolultabb a helyzet. A Népszabadságot a fáma szerint eladják – de nem feltétlenül a nagy vihart kavart levélbotránnyal összefüggésben. A versenytanács ugyanis megálljt parancsolt az érintett cégcsoport terjeszkedésének: így is akkora szeletet hasítottak már ki a sajtótortából, ami egyes napnyugati országokban elképzelhetetlen volna. A piac kényes a hirdetési monopóliumokra – ám valójában (hacsak alapvető gazdasági érdekeket nem sért) közömbös a véleménymonopólium iránt. A gyakorlatban a morál sem érdekli, csupán a látszat: a hitelvesztésnek ugyanis régebbi demokráciákban komoly hatásuk lehet az üzletre. Ez a miénk nem túl régi demokrácia – itt talán egy ilyen skandalum sem befolyásolja döntően egy újság árát. Az új műsorhoz lesz talán új férfi – a diktatúrából örökölt, erősen féloldalas sajtószerkezet azonban marad.
Pedig a felszínen zajló politikai balfogások mellett érdemes volna néhanap a sajtógazdaság mélyrétegeiben is próbafúrásokat végezni. A felháborítóan arcátlan pénzügyi lenyúlásokat feltérképező uborkaszezoni tényfeltárások ugyanis a kormány közeli holdudvar kriminalizálódása mellett egy elszomorító melléktermékkel is jártak: azzal a revelatív felismeréssel, hogy a maffiamódszerek nemcsak a politikát, hanem a véleményformáló sajtót is elérték. A Kulcsár- és Montrade-ügy kapcsán sajtómágnások nevei forognak érintettként: a jéghegyből már látszik Börcsök, Bleuer, Pintér, Forró – s ki tudja, ki mindenki van még a víz alatt. A kétes manipulációkban rajtuk keresztül nyakig benne van a Népszava, a kereskedelmi TV2, sőt a közszolgálati albérlő Nap TV is. Ez esetben nincs versenytanács, amely az információs versengés tisztasága fölött őrködhetne, és az ORTT-nek sem jut eszébe, hogy vajon milyen tények jelennek meg a jelentős nézettségű Tényekben a brókerügyről, ha a nagyfőnök maga is részese a sikamlós biznisznek; vagy hogy miként lehet közszolgálati moderátor, aki reggeli interjúiban a néző helyett a saját profitérdekeit szolgálja. Mind nevetségesebb piaci alapú sajtóversenyről is beszélni, ha egyes indulókat (így a zuhanórepülésben lévő Népszavát is) huzamos ideje politikai infúzióval tartanak életben. Azt kell mondanom: a rendszerváltozáskor a szocialisták kényszerűen kivonultak ugyan a munkahelyekről, de azóta különösebb ellenállás nélkül bevonultak a sajtóba.
Magyarországon a folyamatosan romló presztízsű újságírói hivatást a baloldali pártok, illetve a hozzájuk közel álló gazdasági és pénzügyi kalandorok elvtelen összefonódása mind lehetetlenebb helyzetbe hozza. Vajon eurokonform sajtó-e az, ahol ilyen immorális átfedések előfordulhatnak? Berlusconit ez a kilencvenszázalékos részesedésű konglomerátum fensőbbségesen ostorozta, hogy médiabirodalma révén jutott politikai hatalomhoz – vajon alapvetően más-e nálunk a helyzet? S a hamisításban maradt főszerkesztő kalapján kívül hány olyan fejfedő van még a fogason, amelyet a köz érdekében sürgősen meg kéne sétáltatni?