Lamperth Mónika belügyminiszter az MSZP választási szlogenjét idéző, Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak, avagy milyen is a szocialista „üreszsebprogram” című vitában kijelentette: az elmúlt másfél évben annyi többletpénz jutott az önkormányzatoknak, amennyi az Orbán-kormány négy éve alatt sem. A helyhatóságok az ellenzéki jóslatokkal ellentétben az elmúlt évben nem mentek csődbe, és – állította – csökkent az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került helyhatóságok száma. Jelezte: 2004-ben 57 százalékkal emelkedik a helyhatóságok fejlesztésre szánt kerete. László Csaba pénzügyminiszter azt hangoztatta, jövőre csökkennek a személyi jövedelemadó kulcsai és több pénz jut a nyugdíjasoknak, míg Burány Sándor munkaügyi tárcavezető arról beszélt: az Orbán-kormány utolsó teljes évében a foglalkoztatás csökkent, és a Medgyessy-kabinet ezt a romló tendenciát fordította meg. Kuncze Gábor (SZDSZ) azt fejtegette: a magyar gazdaságban zajló negatív folyamatok már a kormányváltást megelőzően láthatók voltak. Hozzáfűzte: az önkormányzatok támogatásában vannak problémák, a rendszer reformra szorul. Az MDF részéről Gémesi György és Sisák Imre arról szólt, hogy a közalkalmazottak tavalyi 50 százalékos – szerintük erőn felüli – béremelése hosszú távon komoly és káros következményekkel jár az önkormányzatokra nézve. – Ezeket a forintokat most szépen viszszaveszik a helyhatóságokon, az adókon keresztül – mondta Gémesi. Úgy vélik, 100-110 milliárd forint hiányzik az önkormányzatok büdzséjéből.
***
Göndör István (MSZP).
Csalódást okozott számomra a parlamenti vitanap, mert az azt kezdeményező ellenzéki frakciók vezetői egyszerűen meg sem jelentek az ülésteremben. Ez arra utal, hogy az ellenzék felvetésének egyetlen célja a hisztériakeltés volt. Felháborítónak tartom, hogy miközben a Fidesz és az MDF politikusai kezükben tartották a költségvetési javaslatot, számos részigazságot hangoztattak a vita során. Egyszerűen nem igaz az az állítás, hogy a jövő esztendőben csökkenne a helyhatóságok normatív támogatása. Az a kijelentés sem állja meg a helyét, hogy a negyvenszázalékos gázáremelés nehezíti majd az önkormányzatok helyzetét, hiszen összesen 16 százalékos árnövekedésről van szó. Arról azonban hallgat az ellenzék, hogy ez nem terheli majd a helyhatóságokat, mivel kompenzációra számíthatnak. Megítélésünk szerint az önkormányzatok helyzete jövőre tovább javul, ha nem is olyan tempóban, mint az idén. Nagyon lényeges, hogy 2004-ben valamennyi EU-támogatásra pályázó helyhatóság számíthat arra, hogy a kormány megteremti a lehetőségét az uniós forrás elnyeréséhez szükséges saját rész előteremtésének.
***
Kovács Zoltán (Fidesz).
Sajnos ismét elbeszélt egymás mellett a kormányoldal és az ellenzék: a szocialista és szabad demokrata képviselők védték a mundér becsületét, azt ismételgették, amit leírtak nekik. Mi, a Fidesz és az MDF politikusai ezzel szemben megpróbáltuk számon kérni a koalíción a 2002-es választási ígéreteket, amelyek az önkormányzatok gazdasági autonómiájának növeléséről, több pénzről szóltak. Furcsa, hogy az MSZP-s Jauernik István és Kuncze Gábor SZDSZ-frakcióvezető is jelentős többlettámogatás szükségességét emlegette, ugyanakkor arról beszéltek, minden rendben van az önkormányzatoknál. A települések vezetőinek nagy része ezt másként látja, a többségében kormánypárti polgármesterekből álló önkormányzati szövetségek többször tiltakoztak már az elégtelen költségvetési támogatás miatt, tüntetéseket is szerveztek. Ilyen az Orbán-kormány idején nem fordult elő. Igaz ugyan, hogy több pénzt kaptak az önkormányzatok, de ezzel együtt aránytalanul megnövekedtek a feladatok. A települések fele az önhibáján kívül hátrányos helyzetű besorolásba tartozik, így gyakorlatilag megszűnt az önállósága, egyszerű kifizetőhellyé degradálódott.

Fekete-Győr András teljesen befeküdt Magyar Péternek