Ma a kormány foglalkozott a kis- és középvállalatok beruházásösztönzésével – jelezte a Facebookra feltöltött rövid videójában Nagy Márton.
A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a Demján Sándor 1+1 beruházás-ösztönző program az első üteméhez érkezett.
Emlékeztetett rá, hogy ebben a programban összesen 50 milliárd forintot ad a kormány vissza nem térítendő támogatás formájában a kis- és középvállalatok beruházásaira.
Az első ütemben 300 vállalatnak közel 28 milliárd forintot tudnak kiosztani. Először a legfejletlenebb régiókban teszik meg ezt, észak-alföld, észak-magyarország, dél-alföld és dél-dunántúlról származó kis- és középvállalatok számára fogják a fejlesztési igényeket kielégíteni – részletezte a tárcavezető.
Hiszen nagyon-nagyon fontos, hogy a beruházásösztönzés és a vidékfejlesztés kéz a kézben járjon
– fogalmazott.