Kukorica helyett flopit kéne termeszteni?

Magyarország háromezer-kétszáz települése közül kettőezer-kilencszáz község, amelyekben hárommillió-nyolcszázezren élnek – a hazai lakosságnak több mint egyharmada. A falvak zömének lélekszáma ezer és háromezer között mozog, de abban egyformák, hogy szinte mindenütt csökken a foglalkoztatottak tábora, gyakran csak néhány tucat embernek van munkája. Életképességük és lakosságuk megtartása érdekében a vidéki települések különféle létezéstechnikákat dolgoztak ki, ám a legnagyobb erőfeszítés mellett sem tudnak előrelépni, ha központi támogatást nem kapnak.
Családjával együtt jött el Kübekházára Patrick a távoli Angliából, hogy megtekintse az operettfesztivált. Egész éjjel ott ült a falu főterén, és azon csodálkozott, hogy a tizenkétezer néző nagy része akkor sem ment haza, mikor az alkalmi színpadon utoljára legördült a függöny. Amint befejeződött a műsor, a vendégsereg maga gondoskodott a szórakozásról: reggelig mulatott, táncolt. Patricknak az volt a véleménye: egyetlen európai nép sem tudja szomorúságát a táncban úgy feloldani, mint a magyar, mert hogy szomorú és szegény, azt napközben tapasztalta.
A román határ közvetlen közelében lévő Kübekháza talán földrajzi helyzete miatt is intenzívebben élte át a sorscsapásokat. A trianoni döntés után a falu egyik része elszakadt, a határ túlsó oldalára került. Aztán következtek az 1946-os szörnyűségek. Egyetlen éjszaka száztíz családot pakoltak teherautóra. Kitelepítették őket, mert svábok, mert dédnagyszüleik Ferenc József udvari kincstárnokával, Kübeck Károllyal, a falu alapítójával és névadójával együtt érkeztek Magyarországra százhatvan évvel ezelőtt a monarchia osztrák feléből. Most Ulm környékén szétszórva élnek, de az operettfesztiválra minden évben hazajönnek. Patrick figyelmét is egy elűzött sváb hívta fel az operettgála nagyszerűségére, akivel levelezésben állt. Az angolt úgy köszöntötték, mint a legtávolabbról érkező külföldit. A falu harmincegy éves polgármestere, Molnár Róbert számon tartja az idegeneket, s mint jó házigazda kínosan ügyel arra, hogy Kübekháza jó hírét vigyék a világba.
– Két kitelepített sváb család már időszakosan itt él közöttünk, kilencven famíliával pedig rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és most kezdjük el az elhagyott sváb házak felújítását, hogy a község régi képét megőrizzük. Mindezt az operettfesztivál hasznaként is elkönyvelhetjük – mondja egy szuszra a település első embere.
– Mást nem? – érdeklődöm.
A kérdés nem lepi meg a polgármestert. Öt esztendeje – mióta szervezi a gálákat – egyre több tévé, forgatócsoport, újságíró szállja meg a falut. Csodálják, hogy az ezerhétszáz lélekszámú község miképp tud országos rangú műsort rendezni. Mindenki az iránt érdeklődik: mi a haszna a településnek azon kívül, hogy elkerülnek a hírsztrádára. Így azonnal kész a válasszal.
– Belépőjegyet nem szedünk, így bevételünk sincs. De minden évben bővül a támogatók köre. Főleg bankok fedezik a fesztivál három-négy milliós költségét. Nekünk az a fontos, hogy sokat beszéljenek rólunk, talán ez az oka, hogy megállítottuk az elvándorlást, mert jó hírünk lett. Sőt, néhány család a húsz kilométerre lévő Szegedről ide költözött. Azonban a legnagyobb igyekezet ellenére is – önhibáján kívül – hátrányos helyzetű Kübekháza, pedig úgy emlegetnek minket, mint a bezzegfalut.
A csillogás, a gála, amire évente tízezrek mennek el, sem tudja feledtetni az árnyakat. A falu hétköznapjai a szegénység miatt egyre szürkébbek. Húszmillió forinttal kerül többe az általános iskola fenntartása, mint amennyi normatív támogatást kapnak az államtól. Olyan gyengén csordogál a központi kasszából a pénz, hogy az intézmények működtetése felemészti a fejlesztésre fordítható forintokat. Molnár Róbert szerint ezzel a gonddal küszködik minden falu. Csakhogy a kívülálló azt hinné, hogy Kübekháza a nagyszabású kulturális vállalkozása miatt túl tud lépni a prózai nehézségeken – pedig képtelen erre. Molnár Róbert álmatlan éjszakáin rémülten gondol arra, mi történik akkor, ha a hiányzó tornacsarnok miatt a szülők elviszik a faluból gyereküket a városi iskolába. Hiába kalapozik a gazdák körében: a kivitelezéshez szükséges hatvanmilliót nem tudja összeszedni. Azt mondja a polgármester: sorban csúsznak le, deklasszálódnak azok a gazdálkodók, akik néhány éve még jómódúnak számítottak. Magam is meggyőződtem elégedetlenségükről: olyan alacsonyak a felvásárlási árak, hogy abból a felvett mezőgazdasági hiteleket lehetetlen törleszteni. Legrosszabb a sertéstenyésztők helyzete, csoportosan mennek tönkre, mert hízott disznaikat nem tudják értékesíteni. Élethelyzetük kilátástalanná vált, rossz viccként néha azzal heccelik egymást a gazdák, hogy lucerna, kukorica helyett flopit kellene „termeszteni”. A helyi mezőgazdasági kultúra olyan, hogy be sem tudja fogadni az uniós támogatást. Nincsenek nagybirtokok, nem alakultak ki azok a feltételek, amelyek megfelelők lennének az uniós pénzek pályázati elnyeréséhez. A polgármester ezért is szomorú. Rezignáltan mondja:
– A kormány hibás gazdaságpolitikájának levét mi isszuk meg, a vidék egyre inkább hátrányos helyzetbe kerül. Nekem úgy tűnik: Budapestből világvárost akarnak csinálni. Ez nem lenne baj, csakhogy közben a falvak szinte balkanizálódnak. Hiányzik az esélyegyenlőség.
Tavaly hetvenöt százalékos szavazattöbbséggel nyerte el Molnár Róbert a polgármesteri széket a riválisok előtt. Nyilvánvalóan annak is köszönhető győzelme, hogy megalkotta az operettfalut. Mielőtt beszállt volna a választási küzdelembe, Németországból kapott kitűnő állásajánlatot, de inkább vállalta azt a nem kis kihívást, hogy felvirágoztatja szülőföldjét.
Sok hasonló kis település drukkol Kübekházának, hogy sikerüljön ez a terv. Ám erősödnek az aggódó hangok is. Mindenfelől hallani azt a panaszt: nem látják, hogy a központi hatalomnak vidékfejlesztési programja lenne. Ez a véleménye a homokhátság, a Dél-Alföld egyik legfontosabb kistérsége országgyűlési képviselőjének, Nógrádi Zoltánnak is, aki egyben a Fidesz Csongrád megyei szervezetének elnöke.
– A költségvetési pénzek újrafelosztása egyértelműen azt bizonyítja, hogy vesztes a vidék. Ez teljesen érthetetlen az uniós csatlakozásunk küszöbén, amikor Nyugat-Európában elsődleges szempont a vidékfejlesztés. Csak így tudják helyben tartani a lakosságot. Nálunk a mezőgazdaság válsághelyzete, a vidéki népesség elszegényedése, az egzisztenciális bizonytalanság elvándorláshoz vezet. Ha beindul és társadalmi méretű lesz a népvándorlás, az beláthatatlan szociális feszültségeket idéz elő. Jó lenne elkerülni ezt a helyzetet – amíg nem késő.