Király László György APEH-elnök hamadik meghallgatásával folytatódott tegnap az adatmentési ügyet vizsgáló parlamenti bizottság munkája. A testület tagjait főleg az foglalkoztatta, hogy a nem létező hosszú bájtok éjszakájának vizsgálata során az adózok mely adataihoz férhetett hozzá a Hunauid Kft. Emlékezetes: az előző parlamenti ciklusban olyan vádak érték a Fidesz-kormányt, hogy módosították az APEH adatállományát, végül egy belső ellenőrzés cáfolta ezt, majd a külső vizsgálóként felkért Hunaudit Kft. is azt állapította meg, hogy a hosszú bájtok éjszakájára vonatkozó feltevések nem igazolódtak be.
Font Sándor (MDF), a bizottság elnöke kérdéseire válaszolva az adóhatóság vezetője elmondta: a Hunaudit az ellenőrzés során törvényesen járt el, rendelkezett a megfelelő jogosítványokkal, nem ismert meg államtitkokat, ugyanakkor a vizsgálatokhoz szükséges eljárások során tizennyolc esetben betekintést nyert adótitkokba, de a céggel titoktartási kötelezettséget kötött az APEH. Hargitai János (Fidesz) listát kért a vizsgált cégekről, illetve ezek közül az egyik esetben mindazon adatokat is, amelyeket a Hunaudit ellenőrizhetett. Wiener György (MSZP) a Hunaudit vizsgálata és az adatmentés közti kapcsolatot firtatta. Az adóhatóság vezetője szerint a kettőnek nincs köze egymáshoz.
Kérdésre válaszolva Király annak a szakmai álláspontjának adott hangot, hogy már a vizsgálatok megkezdése előtt tudni lehetett: az APEH rendszere nem teszi lehetővé az adatok törlését, illetve módosítását, így nem létezett a hosszú bájtok éjszakája. Ezzel kapcsolatban Font az kérdezte Királytól, minderről miért nem tájékoztatta László Csaba pénzügyminisztert, mivel a több millió adózó, illetve gazdasági társaság adatainak a lemásolását korábban a pénzügyi tárca vezetője azzal indokolta, hogy kell lennie egy biztonsági másolatnak, amely majd bizonyítja, hogy nem módosítottak adatokat. Az APEH elnöke annyit közölt: neki az volt a feladata, hogy végrehajtsa az utasításokat, másrészt az ő szakmai álláspontján kívül lehetséges olyan logika, amely szükségesnek tartja az adatmentést.

„A két lány nagyon máshogy éli meg ugyanazt” – Rebeka és Lia egy ritka betegséggel küzd