Amikor az orca ég…

Bárándynak hívják. Jól csengő név a jogi szakmában, de ez a kétes értékű miniszterkedés az szt-tiszti kormányban vélhetőleg sokat árt a többgenerációs ügyvédi biznisz polgári presztízsének. Bárándyt (nem az óraláncos úriembert, hanem a fiát) akkor fedezte fel magának a politika, amikor belemondta a kamerába, hogy ég az arca. Nem látszott, hogy ég, de olyan civil kurázsival mondta, hogy már-már valóban megjelent képzeletünkben a borotvált bőrfelületen ama kamaszos szakmai pír. Tetszhetett ez a pártatlan vörösség Medgyessynek is, mert kisvártatva meginvitálta a pironkodót a kabinetjébe. Azóta minisztériumi forrásokból megtudhattuk, hogy az igazságszolgáltatás eszméje idejétmúlt, az európai jövő a jogszolgáltatásé. (Tiszta sor: Mátyás király több mint ötszáz éve meghalt.) Bárándyt ugyan egyelőre nem jogszolgáltatás-ügyi miniszternek nevezik, viszont vastag púder fedheti orcáját, mert jól sikerül palástolnia a folyton gyulladt tárcavezetői bőrfelületet. Legutóbb akkor kellett volna nagy lánggal fellobbannia, amikor egy konkrét ítélet kapcsán a magyar bíróság intézményét – ezáltal pedig a jogállamiságot – alapjaiban megkérdőjelező, a bírákat általánosságban a „cigányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemita és szegényellenes” jelzőkkel illető közíróról azt találta mondani az Info Rádióban: „Tamás Gáspár Miklós pillanatnyilag szabadgondolkodó, nyilatkozatában a szabadság dominál.”
Nem lévén jogi doktor, nem szakmáznék itten, noha bátorkodnék megjegyezni: a Magyar Köztársaság adófizető szavazópolgáraként a jogállam én vagyok. Jogállamban és demokráciában pedig a maximalista polgár igényt tarthat az igazságosságra, de a minimalista is a korrekt jogszolgáltatásra. Néhány napja részt vettem az Alkotmánybíróság egy hirdetésén, ahol az indoklásban örömmel hallottam, hogy a Montesquieu által felvázolt hatalommegosztási modell az európai jogszolgáltatás korában sem veszítette el érvényét: „A jogállamiság követelménye az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint magában foglalja a tartalmi értelemben vett alkotmányosság egyik legfőbb kritériumát, a hatalommegosztás elvét. Ebből az elvből következik, hogy nincsen az Országgyűlésnek alárendelt hatalmi ág, s egyik hatalmi ág sem vonhatja el a másik jogosítványait.” Vagyis a végrehajtó hatalom (a kormányzat) sem tenyerelhet rá a bírói hatalomra. Mindezt azért citáltam most ide, mert az ember azt gondolná: az igazságügy-miniszter különleges miniszter. Egyrészt tagja a kormánynak, azaz lojális annak programjához; másrészt viszont mindent el kell követnie, hogy a hatalommegosztás elve ne sérüljön. Azaz a politika felségvizein hajózó törvényhozó és végrehajtó hatalommal szemben is képviselnie kell a politikát is kordában bírói hatalom kikötőjének nyugalmát. Akár lobbizni is a költségvetési pénzekért, hogy az ítélkezés zökkenőmentes legyen. (Bárándyban a jelek szerint erősebb a megszorításokat foganatosító kormány iránti lojalitás, mint az igazságügyért való kiállás.) De ha már az érdekérvényesítő képessége csekély is, legalább a mundér becsületét megvédhetné. Nem teszi. Sőt, a pökhendi, eszement rágalmazót veszi védelmébe, a szólásszabadság lebernyege mögé bújtatva.
Bár a hamis alapra épített, feltűnési viszketegségből világra vajúdott Tamás Gáspár Miklós-i gondolatmenet korántsem ér meg annyi fáradságot, hogy újból és újból visszatérjünk rá, emeljük ki egyetlen mondatát, hogy megvilágítsuk: miféle szabadgondolkodót vesz a védelmébe Bárándy az övéivel szemben. Tamás hosszas zsidózgatás és antiszemitázás után veti papírra a következőket: „Azt is le kell szögezni, hogy az izraeli kormány vagy zsidó és zsidós csoportok bírálata nem antiszemitizmus.” Nos, erre kössön csomót Bárándy miniszter úr! Izraellel ugye semmi gond – e közismert jogállam jogos bírálatát csupán az elvakult cionisták sorolják az eredendő bűnök közé. De kik azok a zsidó csoportok? Zsidó írók? Zsidó bírók? Zsidó miniszterek? Mint a magyar jogállam büszke polgára, kikérem magamnak, hogy bármilyen szabadgondolkodó etnikai vagy vallási hovatartozás szerint tegyen különbséget csoportok és csoportok között! Tamás magáévá tette az antiszemita nyelvet, azon beszél. Ha ez nem nyilvánvaló, akkor vegyük a „zsidós csoportok” szintagmát. Mit jelenthet ez? Nem „zsidó csoportok”, csak olyasmik? Gojok? Azaz zsidóbarát nem zsidók? Tamás új megtestesülést adott a „zsidóbérenc” szörnyű emlékezetű fogalmának? Miniszter úr: erre a gyűlöletkeltésre tetszett mondani, hogy a szabadság dominál benne.
S gondoljuk csak tovább: ha az antiszemita frazeológiát anyanyelvi szinten alkalmazó Tamás szabadgondolkodó, miért ne lehetne szabadgondolkodó az ifjabb Hegedűs Loránt is a galíciai jöttmentjeivel? Egyik is publicisztikát ír, meg a másik is, s még a fóbiájuk is ugyanaz. (Szerintem amúgy egyikük sem szabadgondolkodó, mert a szabadgondolkodót mindig és mindenkor béklyózzák a realitások. Az én szememben az őrültek, gyűlölködők és légből kapott elméleteket világszervező erőként előadók nem szabadgondolkodók, csupán őrültek, gyűlölködők és utópiahívők.) Sőt, ha abszolutizáljuk Bárándy tételét, hogy egy szabadgondolkodó felül áll a törvényeken, szabadon ostromolhatja a fennálló alkotmányos berendezkedést, szabadon sérthet vérig differenciálás nélkül egy egész hatalmi ágat, szabadon becsmérelheti a véleményszabadság szent nevében – a valósághűség minden kívánalma nélkül – a jogállam garanciáját személyükben is megtestesítő bírói kart, akkor egyszer s mindenkorra elfeledhetjük a sajtópereket, mert a publicistának mindig igaza lesz. Tamás Gáspár Miklósnak pedig definíció szerint lesz mindig igaza, mert ő ugye a bírákat bírálta, s ezek után hogy is jöhetnének ahhoz a megbírált bírák, hogy őt, az ex cathedra szabadgondolkodót bírálják – például pár hónap fogházzal közösség elleni izgatásért, az alkotmányos rend elleni agitációért. A vádlottak padján a tőle ismert gráciával mondhatná (talán még konzervatív vargabetűjének ezüstfejű sétabotját is elővéve a szabadgondolkodói kelléktárból): kicsinyes, homofób, antiszemita, nőellenes bírói boszszúállás áldozata vagyok…
Tamás menthetetlen politikai bohóc, de Bárándy pozícióban van. Olcsó poén volna, ha szabadon megírnám, hogy szabad idejében szerintem liliomot tipor, aztán arra hivatkoznék, hogy szabadgondolkodói véleményalkotásomban a szabadság dominál. (Ráadásul jómagam nemcsak pillanatnyilag vagyok pártkötelmektől szabad, mint Tamás, hanem életem minden percében.) Tényleg nagy baj van az országban, de korántsem ott, ahol a Tamás Gáspár Miklósok vizionálják. A gyűlöletbeszéd ügye nem lényegtelen, de nem is a leglényegesebb. Vannak nagyobb hiátusok a jog és az igazság frontján. Kormányzati asszisztenciával kicsempészték ugyan Bécsbe a Kulcsár nevű kormánybrókert, de az osztrák jogállam kiadja. Ezért kell megfélemlíteni jó előre a független ügyészséget, bíróságot. Bárándy úr: mostanában mintha sápadtabb lenne, mint máskor. Menjen, kúráltassa ki magát, aztán térjen vissza a békés ügyvédi pályára, mint Kiss Elemér tette. Mindkettőnknek jobb volna: önnek, meg a jogállamnak is. Arról nem is szólva, hogy nem égne ön miatt az arcunk…