Fidesz: a seregszemle tanulságai

Helyi szinten szervezettebbé kell tenni a Fideszt, tovább kell növelni a taglétszámot, és a „terepen” is fel kell venni a versenyt a baloldallal – így összegezhetők a szövetség kétnapos kecskeméti tanácskozásának tanulságai a lapunkat tájékoztató politikusok szerint.

Kis Ferenc
2003. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor pártelnök azzal a céllal hívta össze az országos elnökséget, a tagozatok vezetőit, a regionális koordinátorokat és a már kinevezett csaknem száz választókerületi elnököt, hogy felmérjék a néppárti építkezés helyzetét, megvitassák a feladatokat, illetve erősítsék a csapatszellemet. Fontos napirendi pontként tárgyalták a demecseri polgármester-választás körülményeit, és arra a következtetésre jutottak, hogy a Ron Werber nevéhez fűződő „durva, brutális” baloldali kampánystratégiával szemben a jelenleginél felkészültebbnek kell lennie a Fidesznek. Az ellenszer az lehet, hogy helyi szinten szervezettebbek lesznek, ezért Orbán Viktor elvárása szerint a választókerületi csoportoknak legalább száz taggal és további önkéntes aktivistákkal kell rendelkezniük. Ők a „terepen” – vagy ahogy Kövér László választmányi elnök korábban megfogalmazta – a „földharcban” is fel tudják venni a versenyt a szocialistákkal. Ez a gyakorlatban többek között azt jelenti, hogy a Fidesz tagjainak el kell jutniuk minden választópolgárhoz, közvetlen kapcsolatot kell kialakítaniuk az emberekkel.
A konferencián részt vevők azt is elmondták: Orbán Viktor szigorú számonkérést ígért a választókerületi elnököknek, akik személyesen felelnek a párt helyi szervezettségéért.
Úgy tudjuk, a pártvezetés tervei szerint február elsejétől megszűnnek a megyei pártirodák, és helyettük mind a 176 egyéni választókerületben lesz egy-egy központ. A hátralévő két és fél hónapban mintegy 70 választókerületi elnököt kell kinevezni, hiszen a fővárosban például még egyetlen pozíciót sem töltöttek be. Információnk szerint a késlekedés oka részben a helyi szervezetekben zajló személyi vetélkedés, de a jelölteket jóváhagyó ügyvezető elnökség sem sieti el a döntést. A pártvezetés ugyanis szeretné minimálisra csökkenteni a konfliktusokat, amelyek főként azokban a választókerületekben adódnak, ahol nem a jelenlegi országgyűlési képviselőket nevezik ki elnöknek, és egyben – 2006-ra – lehetséges képviselőjelölteknek. Számos honatya úgy érzi, az elhúzódó döntés bizonytalanságot eredményez, és ez rontja a Fidesz helyi politizálásának hatékonyságát.
A párt parlamenti képviselői közül sokan elégedetlenek a központi kommunikációval is. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy túlságosan „tankönyvízű” a PR-stáb munkája, míg korábban, Wermer András idején, több egyedi ötlettel, mindenki számára érthető, hatásos üzenettel állt elő a Fidesz. Több vidéki képviselő is arról számolt be lapunknak, hogy a baloldalhoz kötődő médiaszemélyiségek által vezetett képzés mély nyomokat hagyott a tagságban, még hetekkel a nyilvánosságra kerülése után is sokan sérelmezték a történteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.