Luxus az ázsiai offenzíva

Valósággal offenzívát indított a Medgyessy-kormány Kína, India és Japán irányába. Ennek okai szerteágazók – harsogja a kormányzati propaganda. A hivatalos verzió egyike, hogy hazánknak fejlesztenie és bővítenie kell a távoli országokkal a kulturális, politikai, de legfőképpen a gazdasági kapcsolatokat. A másik magyarázatról – miszerint a baloldali kormány tagjai és a vele együtt utazó üzleti delegáció számára az ázsiai és távol-keleti úti célok egzotikusabbnak bizonyultak, mint Bécs, München vagy éppenséggel Róma – most nagyvonalúan megfeledkezünk. Nem szeretnénk a demagógia mezsgyéjére tévedni, bár őszintén szólva nagy a hiányérzetünk. A baloldali lapokban – szemben az 1998 és 2002 közötti gyakorlattal – tudniillik nem olvashattunk részletes beszámolókat arról, hogy a kabinet tagjai közül ki és hol szállt meg, mit fogyasztott a repülőtéren, mekkora költséget is jelentett mindez a magyar államnak.
Tehát a kínai, az indiai és a japán missziót csak a Medgyessy-kormány által kiemelten és többszörösen hangoztatott gazdasági kapcsolatok vonatkozásában elemezzük. Miután a távoli országok a világgazdasági környezet szereplői, először vizsgáljuk meg, miként is alakulnak a globális növekedési trendek. Nos, a kutatóintézetek jelentései alapján – ezekben még nem szerepel az isztambuli robbantások okozta nemzetközi válság hatása – az utóbbi időszakban enyhült a világpolitikai bizonytalanság, ennek nyomán a bővülési folyamatot mindinkább a gazdasági tényezők határozzák meg. A világgazdasági növekedés ütemét és jellegét továbbra is az USA alakítja. Az Egyesült Államok GDP-jének bővülési üteme a 2002. évi 2,4 százalékról az idén 2,6-ra, jövőre pedig 3,9 százalékra emelkedhet. Az USA gazdasági növekedésének kockázati tényezője a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya, amely a GDP 4,5-5 százalékára rúg.
A magyar gazdaság számára oly fontos Gazdasági és Monetáris Unió növekedési ütemét nem elsősorban az USA dinamizálja. Az uniós tagállamok összevont GDP-je az idén alig kimutathatóan, jövőre viszont 1,9 százalékkal nőhet. Nem árt tudni, hogy ezen belül is a forgalom a magánfogyasztás szerény bővüléséből táplálkozik, amelyhez lassan a beruházások is felzárkóznak. Az Egyesült Államoktól eltérően az eurózóna gazdasági növekedését gátolja a fiskális és monetáris politika. A fiskális expanziót a stabilitási és növekedési paktum szabályrendszere akadályozza, amely a GDP három százalékában korlátozza a költségvetési deficit felső határát. A monetáris feltételeket pedig az Európai Központi Bank (EKB) nem lazítja. A kritériumok szerint az Európai Unió meghatározó tagállamai – Németország, Franciaország és Olaszország – 2003-ban és jövőre csökkenteni kötelesek a költségvetési hiányát, vagyis recessziós környezetben kell a kiadásokat mérsékelni és az adókat emelni. Az eurózónán belül hazánk legfontosabb partnere Németország, amelynek gazdasága már harmadik éve stagnálás közeli állapotban van: 2004-ben is csak 1,7 százalékkal bővülhet.
A világgazdaság legdinamikusabban bővülő régiója kétségtelenül Kelet-Ázsia. A prognózisok szerint Kína GDP-je 7,5, Indiáé pedig 5,6 százalékkal gyarapodhat a következő évben. A látszat azonban csal, nem mindegy ugyanis, hogy esetükben milyen bázisról van szó. Mindkét birodalmi méretű ország ugyanis a fejlődő gazdaság kategóriájába tartozik. A fejlett Japán esetében természetesen visszafogottabbak az adatok. Jó, ha az idén másfél százalékkal bővül a reálgazdaság, 2004-re pedig 1,5-2 százalékos javulást prognosztizálnak az elemzők. Most pedig vizsgáljuk meg a kétoldalú áruforgalom (magyar–kínai, magyar–indiai és magyar–japán) alakulását.
1. Magyar–kínai külgazdasági kapcsolatok. Vitathatatlan, hogy a két ország közötti kereskedelem 1998-tól 2002 végére az ötszörösére nőtt, s így elérte a 2,24 milliárd dollárt. A gondot az okozza, hogy a bilaterális forgalomban a mi oldalunkon felettébb jelentős a hiány. Tavaly ugyanis összesen 1,9 milliárd dolláros deficit keletkezett. Miközben tehát valamelyest nőtt a kivitelünk, addig a Kínából származó importunk szédítően megugrott. Némi szerkezeti vizsgálódás után megállapítható, hogy az onnan származó import gyakorlatilag a magyarországi textiliparra telepedett rá. Ha pedig a 2002-es adatok trendszerűnek bizonyulnak, akkor az ágazatban ténykedő kis- és közepes vállalkozások lehúzhatják a rolót. Anélkül, hogy démonizálnánk a helyzetet, beszéljenek a számok: a ruházati termékeknél 37, a textíliák esetében pedig 13 százalékkal nőtt a behozatal. Ne is említsük Medgyessy Péter szerencsétlen elszólását, miszerint hazánk várja az útépítő cégek jelentkezését a magyarországi sztrádák kivitelezésekor. Véletlen-e, hogy feltűnő szívélyességgel fogadták a magyar kormányfőt Kínában?
2. Magyar–indiai külgazdasági kapcsolatok. Az Indiával lebonyolított árucsere értéke alig több mint 100 millió dollár. Bármennyire meglepő is, a magyar–indiai kereskedelmi forgalom összértéke évtizedekkel korábban a 400 millió dollárt is elérte. A problémát tetézi, hogy a magyarországi export értéke alig a tizede a korábbinak. Nagy kérdés, hogy a magyar kormányfő által vizionált együttműködés az információs technológia, továbbá az erőmű-berendezések gyártása területén megvalósítható-e.
3. Magyar–japán külgazdasági kapcsolatok. Japán az Egyesült Államok után második legfontosabb Európán kívüli partnerünk, ám a japán tőkebefektetések nincsenek igazán ösztönözve, s ez ki is tűnik a kétoldalú áruforgalom összetevőiből. Vagyis az alapproblémát itt is az okozza, hogy a kétoldalú kereskedelemben még mindig nagy a magyar deficit. Az áruforgalom összértéke meghaladja ugyan a kétmilliárd dollárt, ám ebből a kivitel alig éri el a kétszázmilliót, miközben a behozatal 1,7 milliárdra, azaz a másfélszeresére nőtt.
Mielőtt levonnánk a következtetéseket, térjünk ki a magyar külgazdaság legfontosabb szereplőire. Az exportorientált magyar gazdaság legnagyobb piaca az Európai Unió. Kivitelünk 80 százaléka áramlik az eurózóna gazdaságába, ezen belül is leginkább Németországba. Ide irányul a magyar export 60 százaléka: a célpiac a legfejlettebb Bajorország és Baden-Württemberg. Németországot Ausztria követi. Nyugati szomszédunk hat-hét százalékos arányban fogadja a magyar exportot. A sort pedig Olaszország zárja: a taljánok a magyar kivitel négy-öt százalékában részesülnek. Természetesen az EU-ba irányuló 80 százalékos export mellett a fennálló 20 százalékos kivitelt megtestesítő egyéb piacok is fontosak az üzleti szféra részére. Ezt senki nem vitatja. Pusztán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a távoli, ázsiai országok belátható időn belül nem lesznek a külgazdaság fontos piacai. Luxus tehát az ázsiai offenzíva. Semmi garancia arra, hogy a felborult, importra épülő áruszerkezet hiányszintje csökkenjen.
Azt tanácsoljuk a Medgyessy-kormánynak, hogy – még ha neki politikai okokból felettébb kellemetlen is a legfontosabb gazdasági régiók konzervatív-jobboldali többségű kormányzása – gazdaságdiplomáciai offenzívát Bajorország, Baden-Württemberg, Ausztria és Olaszország irányába indítson. Ennek prózai az oka: belőlük élünk.