A kenyereskosárból kikandikáló meleg, dióval megbolondított barna zsemle is hívogató volt, hát még az a krém, amit a falusi panzió háziasszonya reggeli gyanánt felszolgált! Csak menet közben jöttem rá, hogy egy vegán étkezésre szakosodott kis házban húztam meg magam, ahol egy májkrémre hajazó, ámde húsmentes (hiszen itt minden vegán) pástétom lesz az egyik nyerő fogás. A másik a környék védjegye, a sárga kajszidzsem, amely mellé – ha valakinek ez nem jönne be – szőlőlekvárt is választhat. Minden csendes, kifinomult és békebeli, akárcsak a falu, Furth, amelyet Bécs és St. Pölten érintésével vonattal közelítettem meg. Wachau volt a végső úti célom.

Wachau: kockaköveken ugrándozott a minibőrönd kereke
Amúgy vagy az osztrák vasút nem a régi már, vagy az emberek kezdtek el átszokni az autókról a vonatokra. Már a Budapest–Bécs között suhanó Railjeten is elképesztő volt a zsúfoltság, amely akkor sem csökkent, amikor előbb a főváros, majd St. Pölten pályaudvarán vágtam keresztül. És igen, itt is van, hogy késik a vonat.
Az utolsó szakaszt személyvonattal tettem meg, amelyen az emberek és kerékpárok okoztak tumultust. Pünkösd itt is három napon át tartó ünnep, amikor szombaton délben szinte minden bezár, hogy kedd reggelig semmi se nyisson ki.
Tudom, Magyarországon is majdnem így van ez, csak nálunk azért vannak kiskapuk meg kisboltok, amelyek ekkor sem teszik ajtajukra a lakatot. Ausztriában azonban ennél jóval nagyobb a szigorúság. Az ünnep az ünnep, a turista meg gondoskodjon magáról előre, ha erre jár.

Csak a minibőrönd kerekei keltettek zajt, ahogy a kockaköveken ugrándozva követett. Furth már szombaton kora délután is az igazak álmát aludta. A távolban nem zúgott a flex vagy a körfűrész, ember sem járt az utcán. A panziós néni elkerekedett szemmel bámult: itt egy utazó, aki nem azon rinyált, hogy milyen messze van a parkoló, mert vonattal jött meg helyi busszal. Elmélkedésre nem maradt sok idő, miközben az égen villámsebesen torlódtak fel az esőt hozó kövér fekete felhők. Így pihenés helyett újra a vasútállomáson találtam magam.
Innentől csak két megálló Krems városa, a Duna partján fekvő település, amely minden wachaui kirándulás kezdő- vagy végpontja.
A másik ilyen város Melk, amelynek hatalmas apátságát valamennyi, az A1-es autópályán suhanó gépkocsivezető és utasa láthatja – messziről. Krems és Melk között pedig a Dunán úsznak azok a hatalmas hajók, amelyek száz és száz embernek mutatják be a folyam e rövid szakaszának megannyi szépségét.