Az irigység nagyon csúnya dolog. Restellem is, hogy ez az érzés minden nap bekavargott az életembe az elmúlt héten. Viszonylag hosszú idő után újra a Wachau-Kremstal-Kamptal-Traisental négyszögbe látogattunk egy veltelini-rizling túrára. Hideg volt ugyan, de a táj így is szívmelengető, néha még a nap is kisütött.
Sok honfitársunk kedveli ennek a vidéknek a borait, ezért nem is azokról szeretnék ezúttal szót ejteni. Vagyis mégis, mert a borok ismerete nélkül nehéz megérteni egy-egy termelő indíttatását, tevékenységét, filozófiáját.
Fontosabbnak tartom ezúttal néhány olyan tény felvázolását, ami jó harminc éve motoszkál bennem és elég gyakran hangot is adtam véleményemnek hazai viszonyainkra adaptálva.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/04/V9TWxfIsM9SArs47tTy1Ua5XGghSYM3AcA-HsXepynI/fit/1200/821/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjNjU4ZTJlMTdkNTQzM2I5NWU1NTcyNTE3OGE4MDYy.jpg)
Tíz pincészetet látogattunk meg, a környék talán legjavát. Volt kisebb-nagyobb, szövetkezeti alapon működő és sok családi, viszonylag fiatal és 1800 éves falak között ténykedő. Gazdag kínálat, igaz? A tíz pincészetből egyetlen egy említette meg finoman, hogy az utóbbi két évben lettek eladási problémáik, most talán kezdenek belőle kilábalni.
De érdekes módon magyarázatot is azonnal adtak a jelenségre: rosszul mérték fel az igényeket és túl nagy mennyiség szorult be náluk, gyorsabban növekedtek, mint ami indokolt lett volna. Nem szidták a versenytársakat. Nem keresték a felelőst a Covidban, rossz évjáratban, gyenge hozamokban, jégesőben, rossz marketing ötletekben és így tovább.
Ezzel szemben minden egyes pincészetnél elhangzott a következő tömör mondat: bármilyenek is a szabályozások, körülmények, egyebek egy dolog van, amiből engedni nem lehet, ez a minőség. Magyarul minőség mindenek felett. Mindegy milyen borról beszélünk. Lehet zöld veltelini, rizling vagy egy kamptali Zweigelt, lehet DAC besorolású vagy Smaragd Wachauból, lehet érlelt vagy fiatal, teljesen mindegy.