Senki sem engedett a minőségből a nevezetes ausztriai négyszögben

Tíz pincészetet látogattunk meg, a környék talán legjavát a veltelini-rizling túrán.

Illusztráció Forrás: Pixabay

Az irigység nagyon csúnya dolog. Restellem is, hogy ez az érzés minden nap bekavargott az életembe az elmúlt héten. Viszonylag hosszú idő után újra a Wachau-Kremstal-Kamptal-Traisental négyszögbe látogattunk egy veltelini-rizling túrára. Hideg volt ugyan, de a táj így is szívmelengető, néha még a nap is kisütött. 

Sok honfitársunk kedveli ennek a vidéknek a borait, ezért nem is azokról szeretnék ezúttal szót ejteni. Vagyis mégis, mert a borok ismerete nélkül nehéz megérteni egy-egy termelő indíttatását, tevékenységét, filozófiáját. 

Fontosabbnak tartom ezúttal néhány olyan tény felvázolását, ami jó harminc éve motoszkál bennem és elég gyakran hangot is adtam véleményemnek hazai viszonyainkra adaptálva.

Forrás: a szerző

Tíz pincészetet látogattunk meg, a környék talán legjavát. Volt kisebb-nagyobb, szövetkezeti alapon működő és sok családi, viszonylag fiatal és 1800 éves falak között ténykedő. Gazdag kínálat, igaz? A tíz pincészetből egyetlen egy említette meg finoman, hogy az utóbbi két évben lettek eladási problémáik, most talán kezdenek belőle kilábalni. 

De érdekes módon magyarázatot is azonnal adtak a jelenségre: rosszul mérték fel az igényeket és túl nagy mennyiség szorult be náluk, gyorsabban növekedtek, mint ami indokolt lett volna. Nem szidták a versenytársakat. Nem keresték a felelőst a Covidban, rossz évjáratban, gyenge hozamokban, jégesőben, rossz marketing ötletekben és így tovább. 

Ezzel szemben minden egyes pincészetnél elhangzott a következő tömör mondat: bármilyenek is a szabályozások, körülmények, egyebek egy dolog van, amiből engedni nem lehet, ez a minőség. Magyarul minőség mindenek felett. Mindegy milyen borról beszélünk. Lehet zöld veltelini, rizling vagy egy kamptali Zweigelt, lehet DAC besorolású vagy Smaragd Wachauból, lehet érlelt vagy fiatal, teljesen mindegy.

A tíz pince egyikében sem tértek el a hagyományos fajtaszerkezettől és készítési módtól. Néhány ugyan készít közülük igen jó minőségű palackos erjesztésű pezsgőt, de a fő irány marad. Száraz, különféle komplexitású és elsősorban a terroirra koncentráló száraz zöldveltelini és rizling a fő csapásirány. Ezekből minden pincészetnél megtalálhatók a friss, fiatal tételek, valamint a kicsit vastagabb, néha hordóban erjesztett és/vagy érlelt dűlőválogatott tételek. 

Aki járt már a vidéken, az ismeri a nyugati irányból érkező karcsú, szinte a Dunába zuhanó Spitztől a keleti Kamptal felé szélesedő és talajában is egyre lazábbá váló borvidék nagyszerűségét. Látványnak is gyönyörű, de a borokban érezhető és letapintható termőhelyi karakter elérése és megmutatása a fő cél. 

A remek savszerkezet és hallatlan precíz szőlészeti- és pincemunka visszaköszön a borokból. Nyilván nem mutogatja senki az elrontott tételeit. Azért, ha száznál több bornál az ember véletlenül sem botlik technológiai hibába, hajlamos elkönyvelni magában a tényt, miszerint errefelé értik a dolgukat a termelők.

Forrás: a szerző

Klímájukban hűvösebb, csapadékban szegényebb vidék a mi területeinknél. A napi hőingadozás segít megőrizni a savakat és a sokszor több részletben végbemenő szüret. Viszont a legtöbb balparti területen – Wachau, Kremstal és Kamptal java része ide tartozik – mindenütt kialakították a csepegtetéses öntözés műszaki hátterét. Végszükségben locsolnak – de locsolnak. 

Egyetlen alkoholhangsúlyos bort sem kóstoltunk. De olyat sem, amelyikben a hordó dominancia minimálisan akár, de érezhető lett volna, vagy minimális szinten adott volt maradékcukor érzetet. Egységes stílus, tapintható identitás.

Forrás: a szerző

Működik a Domäine Wachau – az 1930-as évektől, lassan száz éve szövetkezeti formában. Integrálja közel kétszáz termelő termését. Boraik minősége kétséget kizáróan a borvidéki átlag felett van. Lehet szövetkezetet így működtetni? Lehet. 

A turistákra is nyitott pincészet kínál ugyan gránittömbben érlelt bort és kissé furcsa erősített bort is, de az alapkínálatuk sokszor végez a kóstolási listák legelején. Stuart Pigott, a világ legismertebb rizlingszakértője is pozitívan méltatja boraikat. De számomra meggyőzőbb az a tény, hogy a szövetkezeti készítésű borokhoz sokszor komoly saját birtokkal rendelkező borászatok is adnak termésükből. 

A wachaui termelők több mint kilencven százaléka tagja annak a termelői közösségnek – Vinea Wachau –, amelyik még az 1985-ös glikolbotrány előtt, 1982-ben megalakult. Lehet, hogy az akkori minőségi osztályozást ma már nem szüreti potenciális alkoholtartalom szerint építenék fel – ennek lett a hozadéka a Steinfeder, Federspiel és a Smaragd besorolás – sokkal inkább a burgundi mintára épülő terroir rendszer szerint, de a kettő együtt is képes működni.

Forrás: a szerző

Amit kellő mélységben a borvidékre látogatókban is tudatosítanak. Például gyönyörű kivitelű és csupa hasznos információt, térképeket tartalmazó nyomtatott kiadvánnyal. De egyre népszerűbb az az applikáció is, amivel a pincészet borait a kóstoló során kiválóan nyomon lehet követni. Mert nem kell folyton megállni, visszakérdezni a hány hektár, hány palack, milyen hőmérséklet stb. keretben. 

A klasszifikáció és tapasztalat alapján összeállított lista terroir szerint mutatja be a legjobb dűlőket. Hogy érti-e már mindenki akár az osztrák termelők közül az 1’ste Lage lényegét, nem tudjuk, de sejtem, hogy sejtik. A pincészetek faláról nem hiányzik a dűlőtérkép – többnyire mindenkinél ugyanaz – és a sok-sok különféle talajszelvény. Amit igencsak sajnálok, az az általam nagyra becsült Nagymarosy András tanár úr elzárkózása az ilyen jellegű bemutatásoktól. 

Még a kezdet kezdetén, a ’90-es évek legelején kezdtem nyúzni egy ilyen talajbemutatással, de ő akkor ezt a megoldást nem tartotta elég szakszerűnek. Sajnálom, ma még jobban, mint akkoriban. 

Mert a borkedvelő ember gyermek marad, aki szereti, ha egyértelműen a fejébe vernek valamit. Aminek később örülhet, mert látta, mert tudja, mert a sajátjának érzi a tudást és információt.

Forrás: a szerző

A régió termésének java része exportpiacokra kerül. A pincészetek java ötven százalék fölötti exportot tudhat magáénak. Nem kis részarány. Áraik magasak. De mindenki megtalálja minden pincénél a kiváló ár-érték arányú, könnyed tételeket is. Tisztában vannak az értékeikkel és hisznek benne. Nem kacsintgatnak kifelé, másfelé. Arra építenek, amijük van. Ami csak az övék, amire méltán büszkék. 

Kevés pincénél kóstoltatnak. De ahová befogadják a tudásvágyó borisszákat, ott komolyan is veszik az érdeklődőt. Ami talán ennél is több, a többieket is. Az egyik pincénél konkrétan ez hangzott el: nem törekszünk olyan helyeken ott lenni a borainkkal, ahol más helyi termelőtől vennénk el a helyet. Hogy ez csak szöveg, netán fedő sztori, eldönteni nem tudom, talán nem is kell. A lényeg, hogy elhangzott.

Köszönet a remek segítségért Kálmán Andrásnak (Kisbécs) és Kató Andrásnak (Mit iszol?)!

No meg a kiváló termelőknek: Domäne Wachau, Josef Fischer, Weingut Nikolaihof, Weingut Malat, Willi Bründlmayer, F. X. Pichler, Weingut Rabl, Markus Huber, Weingut Knoll, Christian Madl.