A shoppingolt ajándék ló foga

Néha hagyni kell a politikát a fenébe, és meg kell próbálni élni. Ezért aztán egyáltalán nem árt, ha mi, újságírók nem csak a politikáról írunk – az már nem a mi hibánk, ha az olvasó a lehető legcivilebb témában is olyasvalamit fedez fel, ami erősen emlékezteti őt a politikára.
Most különben is a shoppingolások ideje jön – a napi politika csatazaját manapság már nem az advent meghittsége, hanem a bevásárlóközpontok pénztárainál vívott háborúk harsány hanga váltja fel. A pártviták és szekértáborok csörtéjén trenírozott magyar lakosság most összes indulatát és energiáját akciós mikrohullámú sütők és jacuzzival kombinált házi mozik (ki-ki bankkártyája szerint) megkaparintására mozgósítja. A szeretet ünnepe előtt a csendes elmélkedés és a saját kezűleg elkészített apró ajándékok helyett politikai, etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül a fogyasztás mindenhatóságának és farkastörvényeinek hódolunk korunk új templomaiban, a plazákban, a multinacionális cégek határtalan örömére. Az ajándékozók és a megajándékozottak öröme már nem ennyire biztos, de hogy miért, azt meglátjuk később.
A történet egyszerű: egy ismerősöm, aki igen sokat utazik, egy ideje digitális fényképezőgéppel járja a világot. Az efféle csodamasina fő tulajdonsága, hogy nem kell bele filmet vásárolni. Az ember az elkészített képkockákat elmenti a számítógépére, és ha ezek után letörli a memóriakártyát, az megint képes lesz az új fotók fogadására, a folyamat pedig végtelenszer ismételhető. Így a készülék megvásárlása, vagyis az egyszeri beruházás után nincs költség, ezután tetszőleges számú kép készíthető filmvásárlás és egyéb kiadások nélkül.
Barátom az új kor gyermeke, több ezer fotóját digitális formátumban tárolja, mert az ő barátai és ismerősei is jó ideje nem képeslapot vagy papírképet, hanem villanylevelet, megabyte-okban mért fotót és mms-t küldenek egymásnak, ha örömet akarnak szerezni vagy hírt adnának nyaralásukról. Ez a világ egészen jól működött mindaddig, mígnem a falun élő szülők is kértek a képekből. A laptop monitorján persze látták már a fotókat, de szerették volna magányos téli estéken újra megnézni azokat, netán megmutatni a betévedő ismerősöknek, de azon a vidéken kevés kisnyugdíjasnak van otthon CD-ROM-mal felszerelt számítógépe.
Hősünk praktikus, ám elfoglalt ember: zárás előtt fél órával esett be a multinacionális műszaki nagyáruház belvárosi boltjába, hogy vásároljon egy olyan ketyerét, melynek segítségével papírképet tud csinálni a digitális jelekből. Mivel jól keres, előbb megvásárolta az egyik számítógépes magazin azon számát, melyikben a digitális fotók nyomtatására alkalmas készülékek tesztje volt, megnézte, melyik berendezés nyerte meg az összehasonlítást, és azt kérte az eladótól. A tesztgyőztes nyomtatóból viszont már csak a bemutatópéldány volt meg, a sietős vevőnek ezt csomagolták be a zárás okán még sietősebb alkalmazottak. A vevő csak otthon vette észre, hogy a félszázezer forintért megvásárolt nyomtatóval nem adtak kézikönyvet, festékpatront, telepítőlemezt (hogy a számítógépével kommunikálni tudjon a berendezés), összekötő kábelt és garancialevelet. Hősünk, aki évente egymilliónál is több forintot hagy abban a boltban, mérges lett kissé.
Úgy járt, mint a kisgyerek, akinek nem vettek elemet a karácsonyi ajándéknak vásárolt kisvasúthoz, tehetetlen dühvel nézte hajnalig a nyomtatót, azután lefeküdt aludni. Másnap néhány telefon után kiderült: zsinór nem is járna a géphez, de telepítőlemez, patron, kézikönyv és garancialevél igen. Egy hét múlva be tudjuk szerezni, mondták a boltban, de barátom, türelmetlen ember lévén, úgy döntött, további beruházással mégiscsak fog nyomtani aznap este, és elment a hipermarket másik üzletébe. Ott már csak harmincezret költött, egyebet is vett persze, de hát ki tudja megállni egy akkora boltban – így már volt zsinórja és patronja a kísérlethez. A világhálóról letöltötte a telepítőprogramot, összedugta a zsinórral a két gépet, és akkor kiderült, hogy a másik hipermarket figyelmetlen eladója a négy festékpatron közül az egyiknél más típushoz valót tett a kosarába.
Hősünk megint hajnalig nézte a nyomtatót, amellyel nem tudott fényképet nyomtatni, de a dühös virrasztás alatt udvarias, ám igen határozott levelet fogalmazott a nyomtatógyártó és a -kereskedő cégek marketingosztályainak.
Harmadnapon elküldte a faxokat, este pedig vásárolt egy másik patront is magának, közel négyezerért, a boltban meglátott egyéb áruk mellett. Ennek köszönhetően megtörtént a csoda: kinyomtatta az első fotót. A győztes széria másnap folytatódott, mert felhívták őt mindkét helyről, elnézését kérték, és az elszenvedett károkért kárpótlást ígértek. Hősünk megnyugodott. Bár vannak még hibák, gondolta, Magyarországon mégiscsak győzött a piacgazdaság, a vevőt megbecsülik és kellőképpen kompenzálják is, ha netán sérelem éri. Visszatért hite az új világba, s bátran nyomtatott: ha kifogy is a patron, a két cég által ígért kompenzálásból futja további fényképekre.
Néhány nap múlva megint csöngött a telefon. A nyomtatógyártó cég embere némi haladékot kért, hasonlóan a műszaki bolt menedzseréhez. Két hét múlva megérkezett a postás, s a csomagban a telepítődiszk és a garancialevél mellett az eredetileg kifelejtett patronokat pótló készleten kívül még két garnitúra festékkazetta lapult a nyomtatókat gyártó cég ajándékaként. Hősünk meghatottságtól remegő kézzel vette át a harmincezer forintot érő küldeményt, és megbékélt a társadalommal. Az idilli állapot egészen addig tartott, amíg ki nem fogytak a korábban vásárolt patronjai – a cserénél észrevette, hogy mindhárom garnitúra (valószínűleg a csomagolást végző ember figyelmetlenségéből) egy egészen más típusú nyomtatóhoz való, így egyet sem tud használni közülük.
A barátom leltárt készített: elköltött vagy százezer forintot, hogy ki tudjon nyomtatni néhány fotót. Mellékhatásként idegeskedett néhány napot, plusz beszerzett (pénzért és ajándékba) összesen tizenhárom, számára használhatatlan dobozt. Most azon gondolkodik, hogy a gombhoz vásárol kabátot –vesz egy olyan nyomtatót is, melyhez passzolnak a patronok. A döntés némi kockázatot rejt magában: az új géppel esetleg nem adnak zsinórt, kifelejtik a garancialevelet, netán soha nem talál hozzá való fotópapírt és minden kezdődik elölről. Az is jó megoldás, hogy vásárol a szülőknek egy laptopot, és ezentúl retikül helyett azt viszik magukkal szülei a vendégségbe – igaz, ebben az esetben kell be íratni őket egy számítógép-kezelő tanfolyamra, hogy megbirkózzanak a Windows és más programok rejtelmeivel. Esetleg kidobhatja a digitális fényképezőgépet, és ezentúl újra hagyományos módon fog fotózni, de ez a radikális módszer még mindig nem oldja meg a már elkészült képkockák nyomtatásának problémáját.
A nyomtatógyártó cég azóta színes hirdetésekben ajánlja legújabb termékét, amely egyetlen gombnyomásra elővarázsolja a papírképet. Azt nem írták oda, hogy csak abban az esetben, ha vesznek külön madzagot, a boltban eltalálják a festékpatron típusát és az eladó nem felejt el telepítődiszket tenni a készülék mellé. És el ne feledjem: a hibát eredetileg elkövető műszaki áruház emberei (bár a panasztétel után azonnal megígérték a gyors hiánypótlást és a kellő mértékű kompenzálást) azóta sem hívták vissza hősünket.