Értünk is tüntetnek a gazdák

Történelmet ír ma az a sok ezer gazdálkodó, akit a zimankós, téli időjárás ellenére az utak szélére kényszerít a düh és a keserűség. Történelmet, mert a rendszerváltozás óta még nem volt olyan agrárdemonstráció, ahol a kisgazdaság és a nagyüzem együtt tiltakozott volna a kormány ellen. Cinikus nemtörődömségével a szocialista kabinet elérte, hogy a mezőgazdaságban lassan mindenki az ellenfelévé válik. Korábbi szövetségesei, a kormányprogramot támogató agrárértelmiség is fejcsóválva, döbbenten szemléli, miképp válik az unió kapujában megerősítésre váró ágazat a lélektelen pénzügypolitika áldozatává. Hogyan válnak semmivé a megszorítások oltárán a nemzet, a vidék alapvető érdekei. Hogyan törnek ketté emberi sorsok, zárnak be gazdaságok, miképp szolgáltatjuk ki magunkat az EU-tagságunkra váró, rajtra készen álló külföldi tőkének.
A pénzügyérek szempontjából csupán egy sokadik költségvetési kérdésnek látszik a magyar mezőgazdaság. A számsorok mögött, a matematikai műveletek darálójában eltűnnek, semmivé válnak a magyar sorsok és az egyre szaporodó vidéki tragédiák. A megszorítások bűvöletében ugyan kit érdekel például az a csanádpalotai vállalkozás, amelyik a minap ötezer liter tej megsemmisítésére kényszerült, ami egy valamirevaló gazdálkodó számára példátlan gyalázatnak számít? De talán a jóérzésű embereket sem hagyja hidegen, amikor a vállvonogató agrárvezetés miatt a nehezen megtermelt tej állati eledellé válik, ahelyett, hogy például a gyermekek egészségét szolgálná a polgári kormány által útjára indított iskolatejprogramban.
Ott fent, a magas minisztériumokban mostanság nem kelt különösebb visszhangot az sem, hogy az ország keleti felét szinte teljes egészében kezében tartó holland multicég piaci szabályozás híján azt csinál a tehenes gazdákkal, amit csak akar. Megteheti, hogy egyik napról a másikra otthagy negyedmillió liter tejet a tiszántúli gazdaságokban. Figyelemre méltó az az elkeseredett nyilatkozat, amellyel a nagyobb gazdaságok érdekvédelmét ellátó Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) ez utóbbi esetet kommentálta, és a Gazdasági Versenyhivatalnál feljelentést helyezett kilátásba. A kormányzat részéről ugyanígy választ sem érdemelt a hajdúsági libások irtózatos vesztesége vagy a botrányokba keveredett Parmalat hazai vállalatának vergődése, egymilliárdos tartozása a beszállítók felé. S még hosszan sorolhatnánk a lassan mindennapossá váló jajkiáltásokat, amelyek eddig még nem bizonyultak alkalmasnak arra, hogy kiváltsák az ország vezetésével megbízott személyek megtisztelő érdeklődését.
Illetve mégsem, ezen a ponton kénytelen vagyok helyreigazítani magamat. Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára igenis szakított arra egy kis időt, hogy véleményt formáljon a ma kezdődő tüntetésekről. Mivel az utakra vonulók szakmai követeléseire már a hetek óta tartó kerekasztal-próbálkozások során sem akadt érdemi válasza, maradt a jól bevált recept, az üzenet a városlakóknak. Az államtitkár szerint azért melegítették be ma reggel sok ezren a traktorokat, keltették életre a téli álmukat alvó kombájnokat, tartanak ki hóban, fagyban az utak szélén, mert csillapíthatatlan politikai indíttatásuk támadt. Azért áldoznak értékes munkanapokat a demonstráció szervezésére, kockáztatják esélyeiket és jövőjüket a sok száz tehenet tartó gazdák, vállalkozások, több ezer hektárt művelő részvénytársaságok is, mert valami önjelölt ellenzéki parasztvezér elcsavarta a fejüket, és rávette őket a hőzöngésre. Mi más oka lehet ennek, hiszen csak a megbolondított emberek képesek arra, hogy miközben itt az uniós agrárkánaán, tüntetésre adják a fejüket.
A politikai indíttatásból nyilatkozó államtitkár csak egyet mulasztott el: komolyan venni azokat, akiket képviselnie kellene. Minisztere sem jutott sokkal előrébb, még most, a hét végén is felmondta a részint képzeletbeli számokra épülő idei rekordösszegű támogatásokról szóló leckét. Annak ellenére ismétli újra és újra Németh Imre ezt a helyzetértékelést, hogy személyesen Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár cáfolta a minap a több száz milliárdos pénzesőről szóló bejelentést. Egy gazdasági fórumon arról tájékoztatta a szakmai kérdésekben vélhetőleg inkább otthon lévő hallgatóságot, hogy a tavalyról áthúzódó kiadások és az idei költségvetési lehetőségek okán az agrártárca mindössze ötvenmilliárd forint szabad pénzeszközzel gazdálkodhat. Nem az ellenzék találta ki tehát ezt a képtelenséget, mint ahogy azt Németh Imre sejteti, hanem saját közigazgatási államtitkára, akiről ráadásul időről időre felröppentik azt az értesülést, miszerint Medgyessy Péter erős embereként a földművelésügyi miniszteri poszt egyik várományosának számít.
Ahogy a tárcánál nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal, a nagyobbik kormánypártban is megkezdődött a fejvesztett kapkodás. Újabb, ötvenmilliárdos kedvezményes hiteljavaslattal álltak elő a szocialisták, amelyből húszmilliárdot szánnak a kisgazdaságoknak. Ezzel a bejelentéssel lényegében maguk ismerték el, hogy az eddigi kölcsöncsomagok nem jutottak el az igazán rászorulókhoz, de a száz-kétszáz hektárt művelő családi gazdaságokhoz, őstermelőkhöz sem. Egy újabb rémmese vált tehát igazzá, amit állítólag csak az ellenzék talált ki. S akkor vélhetőleg nem politikai indíttatásból tódít az az Alsónémediben élő termelő sem, aki kétségbeesve hívott fel a héten: mivel a tulajdonában lévő, több mint százhektáros gazdaság éves árbevétele nem éri el az ötvenmillió forintot, nem áll vele szóba egyetlen általa felkeresett bankfiók sem.
Ezekkel a példákkal azt kívánom alátámasztani, hogy a ma reggeltől utakra vonuló gazdálkodók nem azért okoznak kellemetlenségeket az arra közlekedőknek, mert jó dolgukban nincs mit csinálniuk, vagy a Fidesz és az MDF küldte oda az önök bosszantására őket. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) nem azért állt az élére a demonstrációnak, hogy csupán a – kormányzati szóhasználattal élve – túlélésre érdemtelen, versenyképtelen, szociális szférába sorolandó kistermelőknek követelje a mentőövet. A több mint egy évtizednyi verejtékes munkával felépített vállalkozásoknak, modern technológiával működtetett tehenészetnek, leszerelésre ítélt hizlaldáknak, korszerűsítésre váró baromfineveldéknek ugyanúgy segítségére kellene sietni, hogy a közeljövőben ne fulladjanak meg, fennmaradjanak a vízen.
Az adófizetők milliárdjai – amit a demonstrálók kérnek – nem arra kellenek, hogy az uniós csatlakozás előtt még egy páran jól megszedhessék magukat a közösből, hanem arra, hogy május elseje után is beszélhessünk még magyar mezőgazdaságról. Több százezer vidéki honfitársunkért állnak helyt ma az utakon a tüntetők. Falusi családokért, fiatalokért, akiknek a jövőt jelenti a föld, a gazdálkodás, és akiknek a következő hónapokban a náluknál jóval tőkeerősebb nyugati farmerekkel kell versenyre kelniük. A magyar élelmiszerért, amit mindannyian fogyasztunk, és ami rosszabb és drágább lesz, ha a külföldit hozzák be helyette. Rólunk is szól ez az agrártüntetés, hazánkról, hírnevünkről, nemzeti értékeinkről. Értünk is fagyoskodnak a gazdák. Legyünk hát velük megértők, és bátorítsuk őket, ha valamelyik út szélén, kereszteződésben, határállomásnál találkozunk velük.