„Nagy dolog a gyerekkor” – írta lírai visszaemlékező és énelemző prózai művében, az Ikrek havában Radnóti Miklós. A XIX–XX. század fordulójának pszichoanalitikai irányzatainak ismerete nélkül is mindenki tudja, hogy a gyermekkorunkban bennünket ért hatások nemcsak a jövőnket – vagyis az egész életünket – alapozzák és határozzák meg, de benne döntéseinket, választásainkat és értékítéleteinket is. Természetesen nincs ez másként Müller Péter Sziámi esetében sem, akinek A család címmel jelent meg vegyes műfajú kötete. Egy alkotó értelmiségi múltértelmezése már önmagában érdekes olvasmány. Viszont a roppant sokoldalú művész Müller Péter Sziámi reflexiói sajátos szempontok alapján szerveződött könyvvé álltak össze.
Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett dalszövegíró, énekes, költő, műfordító, librettista, filmrendező, a magyar underground kultúra ikonikus alakja nemrég megjelent művében a korábbi kötetei – amelyek dalszövegeket, verseket, gyermekirodalmi szövegeket tartalmaztak – tónusaitól eltérően sokkal személyesebb tematika mentén, őszintén önreflektív és komoly biográfiai momentumokat dolgozott föl. A könyv első egységében családtörténeteket (mesterien, csak pár szóval fölvázolt történelmi háttérrel) és családi történeteket (elsősorban érzelmi alapon megkonstruált anekdotákat és magánmitológiákat), valamint szubjektív múlt- és életértelmezéseket olvashatunk. Olyannyira varázslatosan cikáznak ebben a ciklusban a nevek, a sorsok, a rokonok, a történetek, hogy szinte az embernek kedve lenne megrajzolni a családfát és azon áttekintő módon szemlélni a szereplőket, és főleg a közöttük lévő kapcsolódásokat.
Különösen fontos és érdekes az Apám, apáim című vers, amely egyrészt a Müller Péter íróval való családi és spirituális kapcsolatnak adja megejtően személyes leírását, másrészt az egyéni és a művészi személyiségszerveződés és énkonstrukció – mindenkinél eltérő és különböző – folyamataiba és rejtelmeibe is bepillantást enged. A Papa című fejezetben olvashatjuk az alábbiakat. „Tizenkét éves koromban kihoztak az intézetből, és a Papa örökbefogadott. Onnantól kezdve folyamatosan látott el írói házi feladatokkal. Először folyóiratból kivágott képeket adott, hogy írjak hozzájuk történeteket. Utóbb pedig megkért, hogy a darabokba, amelyeket a zenés színpadra szánt, írjam meg a dalszövegeket. Lett egy új, elképesztően boldogító foglalatosságom, amiből következően később az anyagi gondjaim is enyhültek: színpadi dalszövegíró lettem. Később fordításokra is felkértek – mostanra több tucat musical, opera és operett szövegét fordítottam és ugyanannyi zenés darabét írtam. Remek munka és szórakozás »alkalmazott« szerzőnek lenni, úgy írni dalokat, hogy hol az ifjú Szűz Mária, hol József, az ács, máskor meg Julien Sorel, Lévi Strauss, vagy épp Tesla és az ő anyukája, netán egy Afrikából elrabolt varacskos disznólány bőrébe bújva kell kihallani a zenéből a mondandót. (Voltak, akik nem nagyon akarták megérteni, hogy fér el mindez ugyanabban az emberben, aki szerintük a legszabadabb szájú, maga írta, vadállati rockot tolja a színpadon. Kívánom nekik, hogy fogják fel, és éljék át ők is! Megismétlem: minden ember sokszólamú, és ez így van jól. Tudják meg, hogy Ady Endre is örömmel írt dalokat annak idején a Nagy Endre-féle kabaréba…)”
Müller Péter Sziámi kötete egyszerre bédekker egy önismereti utazáshoz és szórakoztató, ironikus, ugyanakkor történelmi, társadalmi és személyes mélyrétegekbe vezető antológia, amely nem nélkülözi a humort, az iróniát és az egyéni nyelvi leleményeket sem. A könyvben a verses családtörténeteken kívül többek között az URH, a Kontroll Csoport és a Sziámi (egyes formációinak) dalszövegeit, valamint musicalek (Mária evangéliuma, Isten pénze) szövegkönyveinek a részleteit is olvashatjuk.
(Müller Péter Sziámi: A család. Tarandus Kiadó, Hédervár, 2024. 278 oldal)
