Most is Orbán a felelős…

A mai kurzus regnálása – minden növekvő nyomorúsága közben is – folytonos humorral van tele. Ennek elsődleges alapja az, hogy az elvtársak nem tudnak, nem tudtak megváltozni. Régen mindennek a Horthy-rendszer és az imperialisták aknamunkája (végső menedékként a tél, a tavasz, a nyár és az ősz) volt az oka. Most a Horthy-fasizmus folytonos emlegetése mellett is mindent az Orbán-kormány átkos működése, s különösen is a démoni Orbán Viktor léte magyaráz. Ami nagyon érdekes: minél inkább telik az elvtársak ideje, amelyben mindent ők intéztek, annál erősebb lesz a visszamutogatás. Még azok is visszamutogatnak, akik például a tarthatatlanná vált lakáshitelt maguknak hasznosították.
Ha nem tennék egyre mélyülően tönkre az országot, az ember felszabadultan nevethetne eme gyenge intelligenciájú és még gyengébb erkölcsű népség monokultúrás magyarázkodásain, s főleg szóvivőjük hamis öntudatú kinyilatkoztatásain. Nevetésre – sajnos – egyre kevésbé van okunk. Ugyanis a butaság és az erkölcsnélküliség – ez köztudomású – közveszélyessége kimagasló. Különösen akkor, ha mindezek erőszakossággal párosulnak, mint most nálunk. Ilyenkor ugyanis a mi elvtársaink saját, egyébként másokkal szemben bunkóként forgatott jelszavaikat is felrúgják.
Akik most folyton európáznak – ahogyan régen szocializmusoztak –, azok felrúgják az európai normákat, ha azok korlátként jelennek meg. Mert az ő értelmezésükben korlátozni mindig másokat kell, s a hibákért is mindig mások a felelősek. Egyszerűen azért, mert ők európaiak, tehát elmaradt honfitársaiknál fejlettebbek és modernebbek. Így aztán itt van ez a primitív kommunizmusból kiszaladt népség, s vindikálja magának a tévedhetetlenséget úgy is, hogy minden rosszért Orbán Viktor a felelős.
Fantasztikusan népszerű ez a gondolat szocialista és „liberális” kicsiknél-nagyoknál egyaránt, végül is így nem kell gondolkodni. A Ron Werber-i kampánystáb – amelyet a hírek szerint most vált fel egy új amerikai politikai tanácsadó csapat – primitív alaprecepttel dolgozott, és sok pénz birtokában egyszerű volt a megvalósítás is: abszolút negatív érzelmeket kell generálni egy nagy nyomorult tömeggel és sok egzisztenciálisan fenyegetett személlyel benépesített országban (értsd: lakosság). Ezek jó része nem érti, sokan nem is érthetik helyzetük okait, de éppen ezért irgalmatlanul erős, másokra irányítható bűnbakképző indulatok működnek bennük. Ennek sikeres megszemélyesítését próbálják elérni Orbán Viktor demonizálásával. Az egykori és mai „baloldali” haszonélvezők is könnyen kaphatók a gyűlölködésre. (S itt válik tragikussá az, ha a polgári oldal képviselői közül többen szintén érzelmi alapon igazolják a werberi oldal gyűlölködőit.)
Elvileg nagyon könnyen leeshet a hályog a beetetett szocialista hívek szeméről, hiszen a nekik ígért jóléti rendszerváltozásból nem lesz semmi. Bizonyos segélyezési emelkedések legfeljebb csak a teljesen lumpenesedett tömeget tudják – ideig-óráig – mozgósítható állapotban tartani. De a werberi gyűlölethadjárat – mert azt le kell szögezni: ők folytatnak gyűlölködést – sajnos véglegesen leszögezhet sokakat, főleg kis közösségekben a kommunista nagytőke oldalán.
A sokáig harsányan gyűlölködő embernek – ha van lelkiismerete és önérzete – nehéz a megtérés, az átállás. Szégyenből, a korábbi ellenségek jogos bizalmatlansága miatt nehéz pártot váltani. Az elvadított, bár eleve csalódásra ítélt szocialista tömegszavazók esetében ezért jórészt csak passzivitást lehet majd várni. Ezért bántani őket semmiképpen nem szabad, még sajnálni sem. Egyetlen út van: meg kell őket tanítani saját helyzetük megértésére. Ki kell őket szabadítani a szociálliberális gondolattalanság ketrecéből. Azzal kell azonban számolnunk, hogy a gondolattalanság kényelmes állapot, s a személyes gyűlölködés is könnyít a nehéz életű, nyomorult embereken.
Évtizedek szocialista agysimításai után egy nagyon bonyolult, új helyzetben elzsibbadt szegény magyar agyak tömegesen választják – láthattuk – a megszokott dagonyát. Az imperialisták s a papok helyett a nacionalisták/rasszisták s a papok fenyegetése egészen érthetőnek tűnik sokaknak. Hogy a mai imperialistáknak miért éppen a szocialisták és a „liberálisok” a leghűségesebb szekértolói? Hogy valóban szegény emberek pártja, miért a globalista nagytőke profitmaximalizálási szabadpiaci érdekeit képviseli? Nos, ilyen nehéz kérdések helyett jóval könnyebb gyűlölni Orbán Viktort. S gyűlölni azokat, akiknek értékelvi-hitbeli rendjük van, s akik nem csak a vályú után akarnak futni.
Ördögien ravasz a primitív werberi gyűlölködés, mert tömegesen alkalmas a posztkommunista nyomorúság kiszolgáltatottjainak negatív célt adni. Azoknak, akiknek a kommunista szegénység is megszépül, hiszen akkor a semmiért is eltartották őket a többiekétől alig alacsonyabb szinten. Most pedig az etikai-közösségi elveket hangoztató Orbán Viktor magának szerzett meg mindent, koldusbotra juttatva a Medgyessy és Gyurcsány vezette szegénységpárti magyarságot. Mit akar még ez az ember? Ez a démoni figura hatalomra tör mint politikus, s ezzel tönkreteszi a jóléti rendszerváltozásra – ami persze valójában nincs (lásd augusztus 20-át) – váró szegénységet. Gyűlöljétek, emberek! Hiszen ennek a szörnyetegnek elvei, hite, hazája, családja van! Mi vár így rátok?
S a szennyáradat ömlik naponta, ha nem szól Orbán semmit, akkor azért, ha beszél, akkor azért. Primitív szocialista fiatal politikusok idétlenkednek merész hazugságokkal előadván apáik régi műsorait. Gondolkodni nem kell, csak gyűlölni, mint egykor az osztályellenséget. Mi lenne itt, ha egyszer a szerencsétlen jóléti rendszerváltozásra váró népek gondolkodni kezdenének a szocializmusról? Mi lenne, ha hazudozó fiatal „szocialista” és „liberális” politikusok elgondolkodnának arról, hogy mit üzemeltetnek verbálisan? Mit is jelentenek a szavak, túl a saját zseben és karrieren? A Szovjetunió eltűnése óta (1991) egyértelmű az, hogy még a legnagyobb katonai erő sem elég az örökkévalósághoz.