Kína tegnap hivatalosan is megerősítette, hogy hét állampolgárát elrabolták Irak középső részén, és felszólította a kínaiakat, ne utazzak Irakba. „Hét, Fucsien tartományból származó kínai munkást elraboltak Fallúdzsa térségében” – áll a kínai külügyminisztérium honlapján közzétett közleményben. A kínai külügyminisztérium egyúttal sürgette az iraki hatóságokat, mielőbb intézkedjenek a vasárnap elrabolt hét kínai állampolgár kiszabadítása érdekében. Ezzel párhuzamosan Tokió azt tervezi, hogy elszállít Irakból minden japán polgári személyt, mert veszélyesnek ítéli ott-tartózkodásukat, miután egy korábban ismeretlen iraki csoport elrabolt három japán civilt az arab ország területén. A japán polgári személyek elrablói azt szabták a túszok szabadságának feltételéül, hogy a japán katonák távozzanak Irak területéről.
Egy nappal ezt megelőzően egy iraki gerillacsoport 30 foglyul ejtett külföldi kivégzésével fenyegetőzött arra az esetre, ha a koalíciós csapatok nem hagyják el az iraki Fallúdzsa települést. „Túszokat tartunk magunknál, japánokat, bolgárokat, izraelieket, amerikaiakat, spanyolokat és koreaiakat. 30-an vannak” – mondta arabul egy, a túszok lefejezésével fenyegetőző, magát az Ahmed Jaszin Sejk Mártír Hős Brigádjai vezetőjének mondó férfi. A kamera eközben egy megcsonkított, de beazonosíthatatlan holttestet mutatott.
Az ausztrál ABC televízió szombaton bemutatott egy előző napi felvételt, amelyen iraki felkelők magukkal visznek autóval egy karján megsebesült amerikai foglyot Bagdad környékén. A férfi az autó elhajtása előtt a kocsiablakból röviden csak annyit mondott a tévé riporterének, hogy Thomas Hamillnek hívják, és egy megtámadott konvojhoz tartozott.
Brüsszel ismét térdre rogyott Washington előtt
