Az Európai Uniónak megvannak a megfelelő eszközei arra az esetre, ha Szlovákia új köztársasági elnöke a demokrácia elveit sértő magatartást fog tanúsítani – mondta tegnap Ján Figel, Szlovákia korábbi főtárgyalója és majdani uniós biztosa.
Figel abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a szlovák államfőválasztás hét végén esedékes második fordulójában eldől: a Szlovákia sok- éves nemzetközi elszigeteltségéért felelős Vladimír Meciar, vagy egykori politikai barátja, Ivan Gasparovic lesz az új államfő az országban. Figel úgy látja, hogy az új államfő színrelépése után az unió a továbbiakban is elsősorban a pozsonyi kormányra hagyatkozik majd, és magatartását a tényekre, nem pedig az érzelmekre fogja alapozni.
Donald Trump: Büszke vagyok rá, hogy a béke elnöke lehetek!
