Elsősorban a poltikai élet beindítása volt a feladata Mines-nak, aki önkéntesen vállalkozott a cseppet sem veszélytelen ideiglenes kihelyezésre. Bár kezdetben azt hitte, hogy Bagdadban folytat majd adminisztratív munkát, az iraki fővárosba érkezvén értesítették a tervek megváltozásáról. Az ideiglenes polgári közigazgatás meghosszabbított karjaként kellett a szinte csak szunniták lakta Anbarba utaznia, ahol a hírhedt Ramádi és Fallúdzsa városok is találhatók. Aligha véletlen, hogy utazás közben magánál tartott egy kalasnyikovot, és gyakran közlekedett olyan taxival, amelyet megbízható iraki vezetett.
Nemcsak a diktatórikus múlt, hanem más tényezők is nehezítik a nyugati demokrácia és módszerek iraki meghonosítását, különös tekintettel arra, hogy a hatalomátadás sürgető napirendje miatt kompromisszumokhoz kellett folyamodni. Amikor Minesnak például döntenie kellett a lebombázott helyi Baath párti székház lebontását célzó szerződés odaítéléséről, a hivatalos pályázók mellett megjelenő tehetős, nagyhatalmú törzsi vezető mellett döntött. A háború idején az amerikai csapatokat támogató helyi hatalmasság szövetségének elvesztése nem jött volna jól. A helyi tanácsban is ennek figyelembevételével kellett meghatározni az arányokat, kivívva az új politikai tömörülések felháborodását, akik több helyet és közvetlen demokráciát szerettek volna.
Mines szerint sokféle frakció hajt végre támadást a megszálló csapatok ellen, bár az öngyilkos merényleteket szinte kizárólag külföldiek hajtják végre: az irakiak többre becsülik ennél életüket. Vannak az előző rezsimhez tartozó csoportok és népi elemek, akik nem tudják elviselni a megszállókat és a külföldi csapatok jelenlétét. Anbarban – ahol a 82. légideszant hadosztály állomásozott – a tervek szerint az amerikai katonák idővel elhagyják a várost, kitelepülnek bázisaikra, és csak vészhelyzetben avatkoznak be.
Amikor elfogadták a helyi befektetésekre vonatkozó szabályozást, Keith Mines szerint sok iraki meg volt győződve arról, hogy a „zsidók felvásárolnak mindent”. Személyes tapasztalata szerint azonban nincsenek Irakban izraeli befektetők. Mit keresnének ott, ahol ilyen nagy az Izrael-ellenesség? – teszi fel a kérdést.
Az ország jövőjével kapcsolatban Keith Mines úgy gondolja, hogy bár közkeletű vélekedés szerint nehéz lesz elkerülni az ország három részre szakadását és a polgárháborút, a lakosság többsége ellenzi azt. Bár nincs rá precedens, csak egy föderális állam lehet működőképes. A monarchistáknak nincs királyjelöltjük, így itt ez nem jelenthet megoldást, mint Afganisztánban, ahol a király személyét mindenki elfogadja. Noha síita többség van, egy rájuk épülő teokratikus állam sem jelentene jó megoldást, és a síita népesség sem akarja, hogy papok uralkodjanak rajtuk. Az egyik törzsfő szerint érdemes tanulmányozni a 20-as évek brit helyi modelljét, hiszen az az időszak meglehetősen sikeres volt az ország életében. Ha a megfelelő kereteket és a biztonsági környezetet elégséges ideig fenn lehet tartani, akkor nagy az esélye, hogy sikerül megelőzni a bajt – vallja a budapesti amerikai diplomata.
origo.hu
Elbénázott bankrablás – saját bombája végzett egy nővel Görögországban
