Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Vadim Tudorék támadják a Fideszt Állásfoglalásra szólította fel a Nagy-Románia Párt a román külügyminisztériumot a Fidesz politikusainak „anakronisztikus és Európa-ellenes követelései” miatt. A szélsőségesen nacionalista ellenzéki párt szerint Bukarestnek magyarázatot kell kérnie a legnagyobb magyar ellenzéki alakulat politikusainak állítólagos kijelentései kapcsán, miszerint Románia EU-felvételét kössék az erdélyi magyarok által követelt területi autonómia megadásához. (R. Sz.) Újra tüntettek a baumagosok A Baumag száz károsultja demonstrált tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztályának Gyorskocsi utcai épülete előtt, de nem kaptak felvilágosítást az ügyükben folyó nyomozásról. Patyi István, a károsultak képviselője a vizsgálati főosztály munkatársával folytatott megbeszélés után elmondta: a rendőrség nem adhat információt a folyamatban lévő nyomozásról. (MTI) Uniós segítség a cigányoknak Magyarország a nyáron megkaphatja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól azt a 10,5 milliárd forintos hitelt, amelyből megkezdhető a cigánytelepek felszámolása – mondta a MeH roma ügyekért felelős politikai államtitkára. Mint fogalmazott: „Hazánk bekerült a hitelfelvételt kérők második körébe, és a pénzért már csak egy vetélytárssal, Romániával van versenyben.” (MTI)

MTI
2004. 04. 14. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.