Több mint három éve nem látott növekedést produkált tegnap a BUX. Az index tegnapi, 367 pontos növekedését eddig mindössze tizennégy alkalommal sikerült a pesti tőzsdén túlszárnyalni, bár százalékos értékben csak a kilencvenötödik helyet foglalta el a tegnapi nap – adta hírül a távirati iroda. A BUX összességében 3,2 százalékkal szárnyalt, s 11 761 ponton, történelmi magasságban zárta a kereskedést. A növekedés egész nap folyamatos volt, ami főként a Molnak és az OTP-nek volt köszönhető. Mindkét blue chip részvény abszolút csúcson fejezte be a napot, az olajcég értéke 3,5, a banké pedig 5,5 százalékkal erősödött.
Nem volt rossz napja a Matávnak sem, a távközlési papírok ugyanis 3,1 százalékkal növelték értéküket, a negyedik blue chip, a Richter azonban stagnált. Úgy tűnik, a befektetők továbbra is negatívan értékelik a gyógyszerár vitáját, ezt támasztja alá az Egis félszázalékos csökkenése.
A kispapírok piacán sem telt eseménytelenül a nap, a NABI csaknem tíz százalékkal erősödött, 1230 forintig emelkedett, ami valószínűleg az esetleges vezetőváltásnak tulajdonítható. Az Antenna is szerzett jó pillanatokat a befektetőknek, a részvények ugyanis 3315 forinton is forogtak, hogy aztán 3240 forintig süllyedjenek vissza a nap végére. Nem tétlenkedett az FHB sem, 2,4 százalékot erősödött.
*
Az unió a csatlakozó országokkal olyan gazdasági „tigriseket” vesz fel, amelyek dinamizmusa messze meghaladja a jelenlegi uniós országokét – áll JP Morgan elemzésében.
Újabb igénytelen biciklisávot festetett fel Karácsony Gergely
