A XXI. század kétségkívül az öregedés és az öregség százada lesz, ugrásszerűen nő a 60 évesek és idősebbek száma és aránya, különösen a fejlett országokban; 80 fölöttiek is jóval többen élnek, s rohamosan átrajzolódik bolygónk korösszetételi térképe. Ennek következményei halmozott esélyként és kockázatként jelennek meg a gazdaságban, erősödik az öregedés és a hosszabb- életűség minőségének, az örök ifjúság vágyának, valamint a hosszú öregség befolyásolásának igénye.
Az idősebb népességet a 60 év felettiek rétegeként tartjuk számon, s e réteg lélekszáma napjainkra elérte a félmilliárdot; a 80 évesek és idősebbek ennek tíz százalékát teszik ki, és az ő arányuk gyarapszik a leggyorsabban.
Az életszakaszok beosztását a WHO így adja meg: 50–60 az áthajlás kora; 60–75 az idősödés kora; 75–90 időskor; 90 felett aggkor; 100 év felett matuzsálemi kor.
Magyarországon minden ötödik ember, tehát kétmillió férfi és nő betöltötte a 60. életévét. A száz gyermekkorúra jutó időskorúak száma, amelyet az öregedési index fejez ki, Pest megyében a legmagasabb: mintegy 145, és megyénként, régiónként 90-től 145-ig terjed. Összességében a magyar népesség öregedési indexe 108 és 110 között van. (Az EU tagországainak többségében ennél is kedvezőtlenebb a helyzet.) A népesség egyszerre öregszik és fogyatkozik: reprodukciónk jelenleg mínusz 3,2–3,5 ezrelék. Az idősek aránya területenként és településtípusonként eltérő: az átlagosnál nagyobb a fővárosban és a kisebb községekben, néhol eléri a 25 százalékot. Az idősödés demográfiai jellemzői között említhetjük a feminizációt: a korban előre haladva a férfiak halálozási aránya gyorsabban nő, mint a nőké. Magyarországon a születéskor várható élettartamban nagy a nemek közötti különbség: a férfiak 68, a nők 76 évre számíthatnak. Az ezer férfira jutó nők száma a korosodással emelkedik: a 60–64 éveseknél 1295, a 85 éven felülieknél 2372. A skandináv országokban a férfiak 78–79 évre, a nők 79–81 évre számíthatnak; a születéskor várható élettartam Japánban a legmagasabb, mindkét nemnél eléri a 82 évet.
Az örök ifjúság vágya több mitológiai történetben felbukkan. Ladomeon király Aurora istennő szeretője volt, s fia, Titoniusz arra kérte apját, érje el, hogy örök életet kapjon. Teljesült a kívánsága, ám az öregség minden nyomorúsága elérte, mivel az örök élethez nem kérte az örök ifjúságot is. Mikor pedig azt kérte apjától, hogy eszközölje ki az istennőnél az örök ifjúságot is, Aurora úgy megharagudott, hogy menten tücsökké változtatta Titoniuszt.
Fiatalként élni, lehetőleg minél hosszabb életet, ez minden kor emberének leghőbb vágya. Hosszú, tevékeny, önálló, boldog élet, betegségek, nyomorúságok nélkül. A XVI. század kiemelkedő egyénisége volt a velencei Luigi Cornaro. Amikor 50 éves korára megrendült az egészségi állapota, önvizsgálatot tartott, és rájött, hogy hanyatlásának oka a falánkság, a rendszertelen életvitel, az érzéki örömök hajszolása. Önmegtartóztató, mértékletes és rendezett életre tért át, s az egészsége helyreállt. 83 évesen értekezést írt Az egészségről és a hosszú életről, s könyve a hosszú élet titkainak egyik első gyűjteménye volt. Nem lehetett sikertelen, mert 86, 91 és 95 éves korában újabb észrevételekkel egészítette ki művét. Descartes a XVII. században követelte, hogy a tudomány találjon gyógyírt az öregedésre. Tanítványa, Bacon angol filozófus „az élettartam meghosszabbítását az orvostudomány legnemesebb céljának” tekintette, amelynek részletes kifejtését adta Történet az életről és a halálról című könyvében.
A tudomány és a technika vívmányainak bűvöletében élő korokban az ember hozzálátott az öregedés befolyásolásához. Benjamin Franklin már a XVIII. században hitte, hogy az emberi élet meghosszabbítható a tudomány segítségével. Condorcet szerint az öregedés változásai nemcsak későbbre tolhatók, hanem az élettartam is megnyújtható. Swift a Gulliver utazásaiban viszont a struldbrugok társadalmáról vizionált, amelyben az emberek egyre öregebbek és roskatagabbak, de hasztalan sóvárognak a megváltó halál után, a halhatatlanság átokként ül rajtuk.
Amikor a mai ember a tudomány eredményei alapján terveket sző a halhatatlanságról, szembe találja magát e gondolatokkal, és felteszi a kérdést: hosszú öregedés vagy örök ifjúság? A világ őszül, mi, magyarok is öregszünk, így a kérdés időszerűbb, mint valaha. A hosszabb élet a civilizáció diadala, ám az emberiség gondjai között meghatározó helyet foglalt el az öregedés és az öregkor.
Elfogadott álláspont, hogy az egyedi idősödés normál és kóros elváltozások sokféleségéből tevődik össze. Nem a naptári évek szerint idősödünk, igen nagy különbségek vannak az idős emberek egészségét és életminőségét kifejező jellemzők között. Mivel az idősödés az életút folyamataival összefüggésben alakul, fontos jellemzője a teljes életút úgynevezett funkcionális kapacitásának (FK) alakulása. Az FK a személyes testi, lelki és szociális működések kapacitásait jelenti. Az „egészséges” idősödés jellegzetességei a testi működésekben 90 éves korig így jelennek meg:
– az izmok tömege és ereje 30 százalékkal csökken;
– az idegrostok ingerületvezetése 15-25 százalékkal lassul;
– az agy tömege mintegy 300 grammal megfogyatkozik;
– az ízlelőbimbók száma 240-250 egységről 40-50-re csökken;
– a testen átáramló vér mennyisége a felére csökken;
– a tüdő vitálkapacitása 75 éves korra a felére csökken;
– a vese kiválasztó működése több mint felével csökken;
– a látás és a hallás 70-80 százalékban érintett.
E változások mögött programszerűen zajló sejt-, szöveti, szervi, szervrendszeri átalakulások állnak, amelyek a működési kapacitásokat szűkítik, de egyensúlyuk, homeosztázisuk megmarad. Ily módon az egészség az élet késői szakaszáig megmaradhat. Minden változás, amely magát a homeosztázist károsítja, kóros folyamatokat indít el.
Az idősödés legnagyobb kihívása az egyedi normál változások és a hozzájuk kapcsolódó kóros folyamatok kombinációinak felismerése és ellátása. Az egyedi és korosztályhoz kötődő esélyek, kockázatok arányának feltárása és szükség szerinti kezelése adja az idősödés és az időskor rendszerszemléletű értelmezését és ellátásának alapját.
Ha a szervezetet nem érnék kórképző ártalmak, az úgynevezett természetes öregedéssel mintegy 130-135 évet élhetnénk. Bizonyos örökletes adottságok, a személyiségfejlődés sajátságai, az életmód és a körülmények által befolyásolt hatások azonban akadályozzák a maximális élettartam elérését.
A sejtek szintjén az úgynevezett oxidatív stressz által okozott sejtkárosodások szerepe kiemelkedő, ezek mintegy degenerálják az élő szervezetet, olyan alapvető fontosságú egységeket károsítanak, mint a DNS, a lipidek, a fehérjék, a szénhidrátok, a sejt energiatermelő szervecskéi, a mitokondriumok. Ezekkel az ártalmakkal szemben a fiatal szervezet hibaelhárító és -javító szolgálata még hatásosan védekezik. Idősebb korra azonban a felhalmozódó hibák miatt egyre több a mutáns sejt és a kóros elváltozás.
Amíg a sejtműködések által fenntartott életműködések csak beszűkülnek, de alapegyensúlyuk fennmarad, addig úgynevezett normál öregedés zajlik; amennyiben ezt kóros változások, betegségek zavarják meg, rövidül a fenntartható egészség életideje. Az élet fenntarthatósága ily módon függ az oxidatív stressz mértékétől, valamint az ellene védő, helyreállító működésektől. Ezek hatékonysága pedig mintegy 40 százalékban függ az egyén életmódjától, beleértve a táplálkozást, a testi és szellemi aktivitást, a valakihez, valamihez tartozást, személyes viszonyainak alakulását, az érdeklődést, az érzelmi-hangulati egyensúlyt, a beállítódást, nem utolsósorban pedig vágyaink, képességeink, lehetőségeink egyensúlyban tartását. Mindezek nagyban függnek önismeretünktől és társas-társadalmi neveltetési feltételeinktől.
Azt mondhatjuk tehát: az öregedés a sejttől a teljes személyiségig egyedileg zajló, időbeni folyamatok és változások összessége. A naptári évek csupán a statisztikailag előforduló változások átlagát jelzik. Nem véletlenül mondta George Bernard Shaw, hogy vannak fiatalos öregek és öreges fiatalok. Hozzátehetjük: a leglényegesebb különbség fiatal és öreg között az, hogy az öreg már volt fiatal, a fiatal még nem volt öreg.
Az öregedés nem hirtelen bekövetkező folyamat, az egyes szövetek, szervek, szabályozások nem egyszerre kezdenek öregedni. Már a magzat idegsejt-előtelepeiben is megjelenhetnek a kopási pigmentek. Ellenben a legöregebb emberek is megőrizhetik szellemi frissességüket, alkotóképességüket. A gerontológus Hayflick kísérletei megerősítették, hogy az idős ember sejtjei is képesek osztódni, de lényegesen kevesebbszer, mint a fiatalokéi. Míg a fiatalok sejtjei 80-100, az idősebbek csupán 25-30 osztódásra képesek. Az öreg szervezet sejtjeinek nagyobb része elveszíti megújulási (regenerációs) képességét. Ennek sokféle magyarázata közül kiemelhető az úgynevezett programozott sejthalál. Bizonyos életkor vagy inkább életidő után a sejtek saját genetikai programja alapján olyan változások történnek, amelyek következtében a sejt elhal, mintegy öngyilkos lesz. Szaknyelven ezt nevezzük apoptózisnak. Egy másik feltevés szerint a sejt öregedését az élete során felhalmozódott, ki nem javított hibák okozzák. A két elmélet megfér egymással: a sejt élete előre megszabott ideig tarthatna, ha környezeti hatások nem károsítanák. Sejtjeink osztódási, regenerálódási képessége nagyon is eltérő: például a vérképző őssejtek hosszú ideig képesek osztódni. Az agysejtekről a közelmúltig az volt a vélemény, hogy nem képesek osztódni. Ma már elfogadott tény, hogy osztódnak, és képesek pótlódni. Valószínűsíthető, hogy a sejtben olyan molekuláris óra ketyeg, amely meghatározza, hány osztódást végezhet, és meddig maradhat életben.
Más teóriák az öregedés folyamatát a kóros mutációk felhalmozódására vezetik vissza. Az emberi szervezetben naponta körülbelül egymillió sejt szenved mutációs változást, e változások egy része működő géneket érint, és előnytelen következményekkel jár. Különféle környezeti hatások – sugárzások, bizonyos vegyi anyagok, a dohányzás, az elektromágneses hatások, a stressz – számottevően növelhetik a mutációk számát. A javító mechanizmusok ellenére a mutációk felhalmozódhatnak, és akár a sejtek pusztulását is okozhatják. A hosszú életű emberek önjavító működései ötször aktívabbak, mint a rövidebb életűekéi.
A sejtekben folyamatosan keletkeznek úgynevezett pusztító szabadgyökök, erősen oxidáló anyagok (szuperoxid-, hidroperoxid-, hidroxil- és peroxidgyökök), amelyek károsítják a létfontosságú molekulákat: a DNS-t, a lipideket, a fehérjéket és a szénhidrátokat. A sejt a lebontó enzimjeivel védekezik, s a hosszabb életű egyénekben ez az enzimműködés jóval intenzívebb.
Hippokratész több mint 2000 évvel ezelőtt állította: amilyen életstílusunk volt ifjúkorunkban, olyan időskorra számíthatunk. A személyiség strukturális elemzése figyelemre méltó adalékokkal szolgál az életkilátásokra is. A személyiségnek meghatározó szerepe van az egészség megőrzésében, a betegségek kialakulásában, gyógyításában, rehabilitálásában. Több ezer idős emberrel végzett vizsgálatok támasztják alá, hogy a személyiség ily módon feltárt és megmért jellemzői markerként használhatók a sikeres vagy sikertelen, a normál vagy kóros öregedés előrejelzéséhez.
Az egyének a korral mindinkább különböznek egymástól, nincs egységes öregedési minta. Egy szervrendszer vagy funkció gyors leromlása mindig valamilyen kóros változás, nem pedig a normál öregedés következménye. Az öregkor életminőségét leginkább veszélyeztető megbetegedések számbavétele és elkülönítése a normál idősödéssel járó változásoktól, illetve az ehhez szükséges speciális diagnosztikai, gyógyszerelési, rehabilitációs módszerek kidolgozása sok dilemmát és konfliktust okoz a fejlett társadalmakban. Az orvosilag lehetséges és a gazdaságilag megengedhető konfliktusa a hazai idősellátásnak is az egyik legnagyobb problémája.
Az idős emberek ugyanis nem azért betegek, mert idősek, hanem azért, mert kóros folyamatok alakultak ki a szervezetükben. Az új betegség általában a szervezet legérzékenyebb, illetve legsérülékenyebb pontját érinti. Ennek felismerése meghatározza az ellátás lehetséges programjait. Az idősödéssel mindinkább megjelenik az „öt i”: immobilitás, inkontinencia, instabilitás, intellektuális hanyatlás és iatrogenia (magyarul: mozgásbeszűkülés, vizelettartási zavarok, egyensúlyzavarok, szellemi változás és orvosi ártalom). Mivel gyakran egyidejűleg változik meg több működés belső egyensúlya, többféle panasz megjelenésével kell számolnunk.
Az időskor legnagyobb problémái a krónikus betegségek, amelyek akadályozzák a tevékenységet, nehezítik az emberi kapcsolatokat, az öngondoskodást és nem utolsósorban a lelki egészséget. Mindezek hozzájárulnak az időskori magányosság kialakulásához. A magány megbonthatja a testi-lelki-szociális egészség egyensúlyát, és elindítója lehet az úgynevezett magánybetegségeknek, a depressziónak vagy a pszichoszomatikus károsodásoknak. Olyan következményekkel kell számolni, amelyek miatt az idősödők és az idősek ellátásának költségei rohamosan és soha nem látott mértékben nőnek.
A magyarországi időskorúak egészségi és életminőségi adatai felhívják a figyelmet arra, hogy az idősödés értelmezése, értékelése, az időskor esélyeinek és kockázatainak feltárása, a szükséges és igényelt ellátások kialakítása olyan rendszerszemlélet elfogadását teszi szükségessé, amely lehetővé teszi az egyéni és közösségi egészségmegőrzést, a kockázatok, a kóros változások korai felismerését, a személyre szabott ellátást, a gyógyításban, a rehabilitálásban és a gondozásban pedig az emberi méltóság megőrzését.
Ne feledjük, az ember testi, társadalmi és spirituális lényként vándorol a végtelenből a végtelenbe, s csak „egy múló pillanatig” vendégeskedik a földön.
És mégis, Madáchcsal szólva: „Ember, küzdj és bízva bízzál!”
A fenti szöveg a május 3-án elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata. Az előadás megtekinthető május 8-án (szombaton) 10.45-től a Duna Televízióban, május 9-én 13.15-től az MTV-n, valamint 18.30-tól az m2-n. A Mindentudás Egyetemének következő előadása május 10-én 19.30-kor kezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épületének B28-as előadójában (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 2/B).
Az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
Meddig élhetünk?
Cutler baltimore-i gerontológus jó két évtizeddel ezelőtt az ezredfordulóra jósolta, hogy elérhetjük a 200 évnyi élettartamot: 40 évig kamaszodunk, ifjan, jó egészségben, tevékenyen töltünk 110 esztendőt, majd 50 évet kellemes öregségben élünk. Eközben az emberi agy tömege megkétszereződik, és – mivel a testünk nem növekszik – kissé úgy nézünk ki, mint E.T., a földönkívüli. Nemrég egy gerontológusokból, genetikusokból és biotechnológusokból álló testület valamivel reálisabb előrejelzést adott közre. Eszerint: a most százévesek nagy valószínűséggel megérik a 110 évet; a jó egészségnek örvendő 70 évesek, különösen, ha nők, megérhetik a 100 évet; a 40 évesek legtöbbje megérheti a 85, sokan a 100 és néhányan a 135 évet is; mire a most 30 évesek elérik a 80-at, lehetővé válik, hogy lecseréljék elöregedett vagy beteg szerveiket, és fiatalos külsejüket is megőrizhetik. (A géntechnológiának köszönhetően számos, öregedéssel gyakoribbá váló betegség, valamint az úgynevezett kóros öregedés befolyásolhatóbbá válik, s ők megérhetik a XXII. századot.) Mire a most 10 évesek elérik a 40 esztendőt, az öregedés leállítható lesz, vagy legalábbis ők sokkal jobb egészségben élhetnek, mint őseik. Akik 20 év múlva születnek, „feljavított” ivarsejtek egyesítésének köszönhetik életüket, s e génállománnyal áttörhetik az eddig ismert élettartam korlátait, elméletben megérhetik a több száz éves életkort.
