Az euróövezetben májusban átlagosan 2,5 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint az előző esztendő azonos hónapjában – közölték tegnap előzetes becslésként az Európai Unió statisztikai hivatalában. Az elemzők 2,3 százalékot vártak. A kiugrást a nyersolaj drágulásának tulajdonítják, s az elemzők nem számítanak arra, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a jövő héten esedékes, legközelebbi kamatértekezletén emelné a tavaly június óta változatlan, rekordalacsony, kétszázalékos refinanszírozási kamatminimumát.
Az euróövezetben áprilisban 2 százalékos, márciusban 1,7 százalékos volt a tizenkét havi infláció, februárban 1,6 százalékos, januárban 1,9 százalékos, vagyis korábban igazolódni látszott az EKB őszi előrejelzése arra, hogy a tizenkét havi infláció az idén két százalék alatt marad az euróövezetben.
Az Európai Bizottság ugyancsak tegnap közölt felmérése szerint az euróövezetben az általános gazdasági hangulat mutatószáma májusban 100,3 pontra nőtt az áprilisi – felülvizsgált – 100,2 pontról. Előzetesen 96,6 pontot adtak meg áprilisra, a márciusi 98,8 pont után. Az utóbbi két hónapban fordult elő először, hogy többségi vélemény volt a bizakodás, ezt jelzi a 100 pont fölötti eredmény. Az üzleti hangulat részmutatója májusban viszont plusz 0,28 pontra romlott az áprilisi plusz 0,39 pontról, márciusban mínusz 0,07 pont volt ez az érték. Az ipari bizalmi mutató mínusz 5 pontra gyengült az áprilisi mínusz 0,4 pontról. Márciusban mínusz 0,7 pont volt ez a részmutató. A fogyasztói bizalom mutatószáma mínusz 16 pontra esett az áprilisi mínusz 14 pontról.
A mutatót csak a szolgáltatási bizalmi részmutató emelte: ez májusban 13 pontra nőtt az áprilisban és márciusban egyaránt 11 pontról. A távirati iroda közlése szerint a 25 tagú unióban az általános gazdasági hangulat mérőszáma 103,3 pontra nőtt májusban az áprilisi 102,1 és a márciusi 101,4 pontról. Az ipari bizalmi mutató mínusz négy pontról mínusz három pontra javult.

Az új pápa mindig remény és kezdet – magyar püspök szólalt meg XIV. Leóról