Johannes Marchesinus a Reggio életéről nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre, de az biztos, hogy a középkor egyik legnépszerűbb egyházi szerzője volt a XIV–XV. század táján élő ferences szerzetes. A Mammotrectus super Bibliam című munkája számtalan másolatban és kiadásban maradt fenn. E mű egyik legkorábbi nyomtatója 1470-ben Johann Fust és Peter Schoeffer volt Mainzban, Gutenberg korábbi üzlettársa és segédje, akik a mesterrel történt összezördülés után peres úton szerezték meg a nagy feltaláló készletét, és nyitottak önálló nyomdát. Virágzó üzleti kapcsolatukat családilag is megpecsételték, és Peter Schoeffer a befektető üzletember, Johann Fust veje lett. A Mammotrectus tehát ott volt már az első nyomdászok legkorábbi munkái között is, de az évszázad során olyan sokan nyomtatták ki, hogy csak Magyarországon még ma is 35-40 példány lehet a különféle kiadásokból. Ha ehhez hozzászámítjuk, milyen mértékű volt az ország könyvtárainak pusztulása, illetve ha megnézzük a rendelkezésre álló korai könyvtári jegyzékeket, talán nem járunk messze attól a feltételezéstől, hogy Johannes Marchesinus munkája ott feküdt csaknem minden késő középkori kolostori és káptalani könyvtár polcán.
De ki volt a szerző, akinek munkái ilyen népszerűségre tettek szert? Egyes források szerint az 1300-as években élt, mások szerint száz évvel később. Neve alapján Reggio Emiliából, Modena közeléből származhatott, és a bolognai ferences rendtartomány szerzetese volt. A Mammotrectus talán legrégebbi példánya egy szászországi könyvtárban őrzött kódex, amelynek végén azt olvassuk, hogy 1466-ban fejezték be a könyvet, és a szokásos, befejező, imádságkérő formula a munka „összeírójáért” és javítójáért, kiadójáért kér egy fohászt hexameterben az olvasótól. Ez a példány tehát valószínűleg másolat, és a mű születésének ennél korábbi időpontját kell feltételeznünk.
A Mammotrectus a bibliai tudás emlője, amely egyszerűsége miatt lett rendkívül elterjedt. Johannes Marchesinus könyvében részletesen, de jól áttekinthetően megmagyarázza a szentírási kifejezéseket és a kevésbé világos nyelvtani szerkezeteket a Vulgata alapján. Munkája nagy segítség volt a képzetlenebb vagy egyszerűen időhiányban szenvedő lelkipásztorok számára, hiszen világos tagolása és jól használható mutatói segítségével bármikor ötletet meríthettek belőle a vasárnapi vagy ünnepi evangéliumok magyarázatához.
A Mammotrectus 1487-ben, Martin Flach strassburgi nyomdájában készült kiadásából kettőt is őriznek Magyarországon, szép emlékeként a középkor végi könyvhasználati szokásoknak. Különösen az a kötet érdekes, amelyikbe egyik korai tulajdonosa is bejegyezte nevét. „Ezt a könyvet én birtoklom, Szegedi Pál” – olvashatjuk az ősnyomtatvány első lapján. Alatta ez áll: „Király Jánostól adatott 1587-ben.” Két név, amely közül az elsőről meglehetősen sokat tudhatunk Soltész Erzsébet jóvoltából. Szegedi Pál alighanem az az egri kanonok, aki 1562-ben lektor, 1576-tól prépost, 1584-től vikárius volt, majd 1589-ben az egri és leleszi prépostságból a csanádi püspökségre helyezték. Ő kapta Király Jánostól az értékes kézikönyvet. E bejegyzést megelőzően, az első szennylapon számtalan tollpróba, elmosódott feljegyzés és egy nagy gonddal megrajzolt, kalligrafikus IHS monogram, Jesus Homine Salvatorem látható. Ugyanígy a következő lapot is gazdagon „kidekorálták” a későbbi tulajdonosok és könyvhasználók: Szegedi Pál ide is felrótta nevét, alatta pedig más tintával talán egy új tulajdonos kezdte megörökíteni magát az örökkévalóságnak: „Sum Pesty” – olvashatjuk, de nem fejezte be, s így sose fogjuk megtudni, ki volt ez a Pesty nevű ember.
Mindezeknél is érdekesebb azonban a hátsó kötéstábla belsejébe ragasztott papírlap, amelyen egy névsor található, a feljegyzés címe szerint azon szerzetesek nevei, akik az atyai (ma Sarengrad) káptalan után meghaltak. Ez a Laskai Osvát vezetésével megtartott szerzetesi közgyűlés 1499. május 19-én a hazai obszervancia történetének talán leglényegesebb eseménye volt, itt hirdették ki a provincia életét hosszú időre meghatározó statútumokat.
Sajnos a feljegyzés ideje nem szerepel a listán, de maga a névsor is hallatlanul értékes, hiszen ebből az időszakból nem maradt fenn a rendtartománynak névjegyzéke – a legrégebbi fellelhető tabula, amely csupán az elöljárókat említi meg, 1531-ben íródott –, s így csak elszórt és közvetett adatokból lehet rekonstruálni, hogy kik is voltak a Legszentebb Üdvözítőről elnevezett rendtartomány tagjai a XV–XVI. században. A Mammotrectus kötéstáblájára ragasztott papíron szereplő nevek is ismeretlenek voltak mostanáig javarészt. Talán ha egyszer sikerül egy könyvrestaurálásban jártas szakembernek óvatosan lefejtenie a papirost a könyv fatáblájáról, a hátoldaláról is fontos dolgot tudhatunk meg, és kicsivel még közelebb kerülhetünk a középkori magyar királyság utolsó évtizedeinek világához.
origo.hu
Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó
