Hiszem, ha látom

Szemérmesen, kissé szégyenlősen ugyan, de hatalmas lépést tett a Fidesz korábban kampányfogásként kárhoztatott javaslata felé a magyar diplomácia vezetője – nem mellesleg a választásra készülő MSZP elnöke –, amikor tegnap a rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón az ENSZ nagyobb iraki szerepvállalását szorgalmazta. Jó ideje érzékelhető volt az Irak-ügyben a kezdetektől igen makacs Medgyessy-kormány elbizonytalanodása; hol vannak már azok az idők, amikor Juhász Ferenc biankó csekket akart átnyújtani az amerikaiaknak a magyar kontingens év végén lejáró mandátumának meghosszabbításáról! Kovács László mostani bejelentése az első határozott jele annak, hogy a kormány érzékelte az Irak körül az utóbbi hetekben-hónapokban finoman szólva megváltozott körülményeket, az Egyesült Államok által magyar segédlettel (lásd nyolcak levele) összetákolt koalíció megroggyanását; egyszersmind valamiféle válasz született az MSZP részéről a szerepvállalásunkkal kapcsolatos belpolitikai kihívásra.

A kormány kezdeményezése forma szerint szigorúan diplomáciai keretek között marad: levél az ENSZ főtitkárának, a Biztonsági Tanács tagjainak, határozati javaslat az iraki hatalomátadás világszervezet általi felügyeletéről, a tagállamok minél szélesebb körének bevonásáról a konszolidációs folyamatba. Az üzenet azonban nyilvánvalóan belpolitikai, és szoros összefüggésben van a finiséhez érkezett, a szocialisták számára jelenleg nem sok jóval kecsegtető európai parlamenti kampánynyal. Bármit is mondjon azonban a lassan minden mértéket elveszítő Demszky Gábor, nem a tűzzel játszik Orbán Viktor és Kovács László, amikor reagál a megváltozott a helyzetre (kettejük reakcióideje között persze szembeötlő a különbség). A kormány nem csupán a közvélemény-kutatásokból, hanem a hozzá közel álló lapok véleménycikkeiből is kiolvashatta, hogy tarthatatlan az Irak ügyében elfoglalt álláspontja. A nyugati demokráciákat sokkoló fogolykínzásokra így is elfogadhatatlanul későn született meg az ügy súlyához méltó hivatalos magyar válasz; a késlekedést látványos diplomáciai kezdeményezéssel, kis túlzással: offenzívával próbálják meg ellensúlyozni. (A magyar javaslattal szinte egy időben adott hírt egyébként a távirati iroda az USA és a Biztonsági Tanács meghatározó államainak biztató egyeztetéseiről.)

Egy lényeges, mondhatni döntő ponton azonban különbözik a kormány javaslata a Fidesz felvetésétől: Kovács László kerülte az indítvány sorsának és a magyar kontingens további jelenlétének az összekapcsolását, sőt a katonák azonnali kivonásával kapcsolatban a már jól ismert álláspontjukat ismételgette. Ha a kormány, illetve az MSZP kizárólag a választásokra tekintettel lazított egy kicsit eddigi merev magatartásán, villantotta fel a társadalomnak tetsző megoldás lehetőségét, akkor történjék bármi a tegnap ismertetett javaslattal, június 13. után sem teszi meg a döntő lépést a kivonulás felé. Az előzmények és a szereplők ismeretében azt, hogy Medgyessyék képesek lennének egy ilyen súlyú döntés meghozatalára, csak akkor hiszem el, ha látom.

Az ellenzék helyében amúgy minden erőmmel arra szorítanám a kormányt, hogy arra az egyszerű kérdésre adjon választ: maradnak-e magyar katonák, ha belátható időn belül semmi nem változik Irakban, vagy sem? Kovács Lászlótól ugyanis tegnap csak ezt az egyet nem tudtuk meg.