Ha bárhol a világon bekapcsolunk egy számítógépet, jó eséllyel a Windows üdvözlő képernyőjével találjuk szembe magunkat. Ez első pillantásra egyáltalán nem tűnik hátránynak, hiszen aki Magyarországon sajátította el a Microsoft operációs rendszerének működését, az egyszerűbb feladatokkal – a nyelvi nehézségek ellenére – a Föld túloldalán is elboldogul. Ám akadnak olyanok, akik épp ezt az informatikai internacionalizmust tartják zsákutcának.
Az elégedetlenkedők egyre növekvő tábora egy másik operációs rendszer, a Linux zászlaja alatt gyülekezik; sokan állítják, a Linux híveinek és használóinak száma az utóbbi két-három évben ért el olyan „kritikus tömeget”, hogy a PC-k operációs rendszerének piacán eddig szinte egyeduralkodónak számító Microsoft komolyan vegye a kihívást.
A tét nem csupán üzleti értelemben óriási: a Linux esetében nem egyszerűen új versenytárs megjelenéséről van szó, hanem olyan gyökeresen eltérő üzleti filozófiáról is, amelynek sikere vagy kudarca az üzleti élet és a tudomány területein is nagyban éreztetheti majd hatását. Ha úgy tetszik, a két operációs rendszer közötti küzdelem leple alatt éles társadalomfilozófiai vita is zajlik arról, elképzelhető-e az innováció, a kutatás és tágabb értelemben a gazdaság működtetése a jelenlegitől eltérő modellben.
Hogy a PC-ken a Windows árnyékában megerősödhetett egy olyan operációs rendszer is, amelyet lelkes programozók többnyire ingyen, kedvtelésből fejlesztgettek, ahhoz a felhasználók egyre erősödő bizalmatlansága is hozzájárult. Paradox módon ez a bizalomvesztés azzal egy időben ment végbe, hogy a számítógép-használók táborához tömegek csatlakoztak.
Az utóbbi tizenöt évben a személyi számítógépek óriási fejlődésen mentek keresztül: a csodabogarak és hozzáértők játékszeréből hétköznapi használati tárgy lett, amely különösebb szakértelem híján is lehetővé teszi, hogy szövegszerkesztő programokat használjunk, az interneten barangoljunk, levelezzünk, és más, a laikus számára korábban igen bonyolultnak tetsző feladatokat oldjunk meg számítógépünk segítségével.
Ebben az alapvető változásban oroszlánrésze volt a gépek fejlődését követő és használatukat megkönnyítő, egyre kifinomultabb operációs rendszereknek. A folyamatban meghatározó szerepet játszott a Microsoft Windows operációs rendszere, amelynek elterjedtsége és újításai nem csekély mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy ma már a számítástechnikához nem konyító felhasználó is könnyedén elsajátíthatja gépe kezelését.
A számítógép használatának könnyebbé tételével azonban a gépen tárolt adatok biztonsága is egyre nagyobb gonddá vált: az olcsó és nagy teljesítményű gépekkel, a számítástechnikához nem értő felhasználókat is kiszolgáló, kifinomult szoftverekkel, valamint az internettel együtt a hackerek és a számítógépes vírusok is „bekopogtattak” az otthonokba, hivatalokba. Az egyszeri felhasználó hirtelen „trójai falovakkal”, e-mailen terjedő „férgekkel”, „hátsó kapukon” beözönlő ellenséggel találta szemben magát, és most rémülten hallgatja az újabb és újabb komputervírusok megjelenéséről szóló híradásokat.
A redmondi szoftvergyártó óriást pedig, épp mivel félelmetes részesedést tudhat magáénak a szoftverpiacon, nem nehéz megtalálniuk a bírálóknak.
Néhány hete az Amerikai Egyesült Államokban látott napvilágot az a tanulmány, amely nem kevesebbet állít, mint hogy a Windows önmagában az egyik legsúlyosabb fenyegetés, amely a világ informatikai rendszereit veszélyezteti. A neves nagyvállalatokat tömörítő, Computer & Communications Industry Association (CCIA) nevű informatikai szövetség szakemberei vizsgálódásuk eredményeként határozottan állítják, hogy egy mindenhol használatos, alternatíva nélküli operációs rendszer, legyen az bárkinek a fejlesztése, önmagában veszélyt hordoz az internet révén óriási hálózatba kötött számítógépek számára. A tanulmány azt javasolja, hogy a Windows által megtestesített „monokultúra” ellen minél előbb fel kell lépni, mivel ez az informatikai iparban éppolyan veszélyeket hordoz magában, mint a biológiai rendszerek esetében: az egyformaság fokozottabban teszi fogékonnyá a teljes populációt a károkozókkal szemben, és ez világméretű járványokhoz vezethet. Ez azt jelenti, hogy ha a bolygó valamennyi számítógépére ugyanazt az operációs rendszert telepítenék, akkor az annak hiányosságait kihasználó vírusprogram adott esetben valamennyi számítógépet megfertőzheti. Épp ezért szükséges heterogén, tehát a Microsoft-termékekből és más alapokon nyugvó szoftverekből fölépíteni a rendszert – állítják az amerikai informatikusok.
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a CCIA tagjai között szép számmal találunk olyan vállalatokat is, amelyek a Microsoft legádázabb versenytársai, mint például a Sun és az AOL. De talán épp az ehhez hasonló dolgozatokra és a felhasználók körében tapasztalható nyugtalanságra válaszolva fogalmazta meg Bill Gates, a Microsoft igazgatótanácsának elnöke a cég ügyfeleinek szánt tájékoztatóban, hogy a redmondi szoftvergyártó óriás kutatás-fejlesztési költségvetésének jelentős részét most a biztonságnak szenteli. A cégvezér levelében kifejti: a Microsoft egyik legfontosabb kutatási irányvonala most épp az, hogy a számítógépek gyorsabban és hatékonyabban reagálhassanak az efféle fenyegetésekre.
Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: míg korábban a fejlesztésnél az volt a fő törekvés, hogy minél több funkciót tegyenek az operációs rendszerbe úgy, hogy a felhasználóknak a lehető legkevesebbet kelljen foglalkozniuk ezek tényleges működésével, ma a biztonság lépett az első helyre, és érezhető az igény arra, hogy a felhasználó lássa, éppen „mit csinál a program”.
*
Ennek az igénynek a szoftverfejlesztő úgy próbál eleget tenni, hogy minél több beállítási lehetőséget kínál fel, és lehetővé teszi bizonyos funkciók be- és kikapcsolását programjában.
– Ez persze azt is jelenti, hogy adott esetben a felhasználónak több feladata lesz – vélekedik Vityi Péter.
Bizonyára lesznek olyanok, akiket megnyugtat majd a fejlesztéseknek ez az iránya, ám a Windows egyvalamiben nem versenyezhet az egyre inkább konkurenssé váló Linuxszal: annak nyitottságával.
A Linux eltérő jellege ezen a téren a két operációs rendszer fejlesztésének különböző üzleti filozófiájából ered, mivel ez az operációs rendszer az úgynevezett szabadszoftver-mozgalom gyümölcse. A szabad szoftver olyan számítógépes program, amelynek működését bárki tanulmányozhatja, sőt meg is változtathatja, és az eredeti, valamint a megváltoztatott program egyaránt szabadon és ingyen terjeszthető, továbbadható. A szabad szoftvert sok-sok lelkes programozó kedvtelésből, ingyen készíti, és tökéletesítésében, továbbfejlesztésében az internet segítségével akár több millióan is részt vehetnek. A szabad szoftver úgynevezett nyílt forráskóddal készül, azaz a program írója publikálja szoftverének programsorait, vagyis kódját nyílttá teszi, hogy a program működését mások is megérthessék és módosíthassák: a fejlesztés teljes mértékben a felhasználók szája íze szerint történik, hiszen önmaguknak tökéletesítik a programokat. (Természetesen a felhasználónak nem kell részt vennie a program fejlesztésében, tehát a legcsekélyebb szaktudás nélkül ugyanúgy használhatja, mint a kereskedelmi szoftvereket, azzal a különbséggel, hogy ezekhez a programokhoz többnyire ingyen lehet hozzájutni.)
Ugyanakkor a nyílt forráskódú szoftverek is felhasználhatók kereskedelmi forgalmú termékek kifejlesztéséhez, igaz, az így keletkezett termékek forráskódját ismét közkinccsé kell tennie a fejlesztőnek.
Vityi Péter szerint a modell gyenge pontja éppen ez az utolsó lépés: nem nagyon látszik, mi ösztönözné a fejlesztőket arra, hogy munkájuk gyümölcsét ingyen a közösség rendelkezésére bocsássák. Az ügyvezető igazgató úgy látja, hogy a nyílt forráskód filozófiája ezért nem lesz képes biztosítani azt az innovációt, amely a „hagyományos” modellt jellemzi.
– A Microsoft évi hétmilliárd dollárt költ célirányos kutatás-fejlesztésre. Mi abban hiszünk, hogy a fejlesztésnek ez az összehangolt formája innovatívabb, és ez a terméken is meg kell hogy mutatkozzon – fogalmaz Vityi Péter. Úgy véli, hogy éppen ezért a hagyományos üzleti modellel, amelynek alapján a szoftverkészítő viseli a fejlesztés költségeit, majd a végtermékért licencdíjat kér, végső soron a felhasználó jár jól.
A jelek szerint a nyílt forráskódú modell működőképességében mégis egyre több nagy cég bízik, nem kis részben azért, mert a nyílt forráskód alkalmazásában a Microsoft hegemóniájának végét látják. Egyes nagyvállalatok ugyanis tudni vélik, miként lehet az ingyenes szoftverekből pénzt csinálni: jóllehet ezek a programok térítésmentesen hozzáférhetők a felhasználók számára, karbantartásuk, a különféle alkalmazások egyéni igényekre szabása zsíros üzletet jelenthet nagy megrendelők esetén.
Három évvel ezelőtt az IBM egymilliárd dollárt fektetett abba, hogy a Linux-alapú rendszereket használóknak tanácsadó és támogató szolgáltatást építsen ki. A nagyobb megrendelők számára ugyanis ez a legégetőbb kérdés: ki fogja kijavítani a felmerülő hibákat és megőrizni a rendszer működőképességét?
Nem kis részben az IBM döntésének köszönhetően ma már Linuxon futnak a New York-i tőzsde számítógépes rendszerének kulcselemei, és például a világ vezető mobiltelefon-gyártója, a Nokia is a Linux mellett tette le a garast, újabb készülékeinek operációs rendszeréül választva a szabad szoftvert.
Egy tavalyi, az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott kötelező negyedévi jelentésében a Microsoft maga is elismerte, hogy a „nyíltforráskód-mozgalom népszerűbbé válása változatlanul nagy kihívást jelent a cég üzleti modelljére, […] ideértve a nyílt forráskódú modell híveinek erőfeszítéseit azért, hogy a kormányzatokat világszerte meggyőzzék, tegyék kötelezővé a nyílt forráskódú szoftverek vásárlását és telepítését”.
Tény, hogy a legnagyobb küzdelemre a hagyományos és a nyílt forráskódú modell között most a kormányzati megrendelések terén lehet számítani. Nem véletlenül, hiszen jelentős megtakarítást eredményezhet a költségvetésnek a szabad szoftverek használata, igaz, nem könnyű kiszámítani, hogy a későbbiekben ezeknek a szoftvereknek a karbantartása nem viszi-e el azt a hasznot, amelyet az ingyenes programok beszerzésén nyerhet a büdzsé.
Az ingyenesség mellett azonban a Linux itt is az általa kínált átláthatóság miatt lehet csábító: nyílt forráskódja vonzó alternatíva az adatok biztonságán őrködő hivatalok számára egy olyan operációs rendszerrel szemben, amelynek kódja jórészt üzleti titok, és ezért működésébe nem lehet ilyen szinten belelátni.
A Linux pártolóinak gyakran hangoztatott érve, hogy e nyitottság eleve nagyobb esélyt ad azoknak a szoftverhibáknak a feltárására, amelyeket rosszindulatú támadók kihasználhatnak. A mozgalom ugyanis a több szem többet lát elv szerint működik: mivel az alkalmazásokat bárki tetszése szerint ízekre szedheti, a szabad szoftverek hívei szerint ezekre a biztonsági résekre is nagyobb valószínűséggel derül fény.
– Ez szép elmélet, de valójában nem igaz – fogalmaz Vityi Péter. Szerinte a Windows és a Linux fejlesztői által publikált hibalisták alapján épp fordított helyzetre lehet következtetni. Vityi Péter a biztonsági kockázatok kapcsán azt is hangsúlyozza: a víruskészítők nagy része a már publikált hibákat próbálja kihasználni, tehát a leggyakrabban olyan gépek ellen indul támadás, amelyeken az operációs rendszer hibáit nem javították ki a fejlesztők által biztosított programfrissítésekkel. Ebből pedig épp az következik, hogy a nyílt forráskódú programok nagyobb biztonsági kockázatot jelentenek, hiszen a vírusírók könynyebben megtalálják a nem publikált biztonsági réseket, mint a Windows esetében, ahol többnyire csak a hivatalos hibajavítások megjelenésekor figyelnek fel a hackerek és a vírusírók arra, hogy milyen hiányosságok kiaknázásával szerezhetik meg vagy pusztíthatják el a gyanútlan felhasználó gépén őrzött információkat. A hibajavítások publikálásáig ugyanis az üzleti titkot képező kódban a hiba is nagyobb valószínűséggel rejtve marad.
Mindezek ellenére a biztonság miatti aggodalomnak egyértelműen a Linux a nyertese. Németországban a Bundestag, több minisztérium és önkormányzat is Linuxra váltott, a francia kormány az információs társadalom és az e-közigazgatás fejlesztését célzó törvényjavaslatban kifejezetten előnyben részesíti a szabad szoftverek használatát, Spanyolországban egy teljes tartomány államigazgatása tért át a Linux használatára, Izraelben pedig a knesszet olyan rendelkezést hozott, amely szerint biztonsági és költségtakarékossági okokból a kormányzati szervek csak különleges esetben térhetnek el a szabad szoftverek használatától. Március 1-jén látott napvilágot a hír, miszerint Róma városának közigazgatása is Linuxra vált, de Párizsban és Londonban is hasonló lépésen törik a fejüket a döntéshozók.
A magyar kormányzat azonban – nem tudni, tájékozatlanságból vagy épp körültekintésből – konokul ellenáll az új „divatnak”.
A Linux mellett érvelő szakértők szerint a szabad szoftverek hazai elterjedésének az is gátat szab, hogy az ifjak az iskolákban majdnem kizárólag windowsos programokkal találkozhatnak. Kétségtelen, hogy Budapesten a Microsoft újabb csatát nyert nemrég, amikor az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) március 29-én meghirdette Tiszta szoftver elnevezésű programját. Az Oktatási Minisztériummal közösen szervezett akcióban az IHM az oktatási intézményekben használt nem jogtiszta Microsoft-termékeket kívánja utólag legalizálni. Az IHM ezért évi 850 millió forintról szóló megállapodást kötött a Microsofttal, amely szerződés értelmében a szoftvergyártó cég valamennyi, a közoktatási intézményekben használt munkaállomásra biztosítja a mindenkori legfrissebb Microsoft operációs rendszer és irodai programcsomag professzionális változatának, a középiskolák számára pedig emellett a Microsoft szervertermékeinek a használatát. A megállapodás kiterjed az általános és középiskolai pedagógusok saját számítógépeire is, egyben szoftveramnesztiát is jelent, mivel a szerződés értelmében a redmondi vállalat úgy tekinti, hogy a kedvezményezettek február végéig már meglévő gépein biztosított a frissítési alap, függetlenül attól, hogy ezt tudják-e igazolni legális licenccel vagy sem.
Az elsőre igencsak tetszetősnek tűnő szerződés több kérdést is fölvet. Először is a minisztérium, úgy tűnik, nem vizsgálta a szoftverek legalizálásának egyéb lehetőségeit, mint például szabad szoftverek beszerzését. A kérdésünkre megküldött minisztériumi álláspont szerint ezt azért nem tették, mert a szerződés célja a közoktatási intézményekben dominánsan előforduló szoftverek friss és jogtiszta változataira való átállás elősegítése volt (nem pedig ezek cseréje).
– Két év tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy az IHM valójában nem rendelkezik megfelelő szaktudású szabadszoftver-szakértőkkel, vagy ha rendelkezik, akkor fontosnak tartja a háttérben tartásukat – mondja a Linux hazai fejlesztésű változata, az UHU-Linux tanácsadója, akit a magyar internetes közösség csak András ([email protected]) néven ismer, és aki a munkahelyén esetleg őt érő retorzióktól tartva nem kívánta vállalni teljes nevét cikkünkben. Szerinte sokakban joggal merül fel a kérdés, hogy a szabad verseny nevében a minisztérium miért nem adott
esélyt a Linuxnak. Hiszen több Linux-terjesztés elérhető térítésmentesen, ráadásul az UHU-Linux államilag is támogatott hazai fejlesztés.
– Szomorú, hogy a szaktárca nem tudja eldönteni: a szabad szoftverek vagy a Microsoft termékei érdemelnek támogatást, és hogy melyikük hoz igazi hasznot az országnak. Ez az egész akció károsan befolyásolja a jövő nemzedékeinek világlátását, mivel az IHM valójában ezzel nem tesz mást, mint hogy ajtó nélküli, „csupa ablak” karanténba zárja az országot – magyarázza András, hozzátéve: „Egy jól működő minisztérium ilyenkor méretik meg igazán, hiszen az volna a feladata, hogy fékezze a globális cégek előretörését, védje a helyi érdekeket.”
Ez utóbbi kijelentés persze elárulja azt is, hogy a vitát nem csupán gazdasági érdekek, hanem az annak működtetéséről szóló elképzelések, ideológiák is táplálják. A szabad szoftverek gondolatához megszületése óta kötődött egyfajta szellemi mozgalom is, amely a felhasználó, azaz az egyén jogait hangsúlyozta a nagy gazdasági konglomerátumok erőfölénye ellenében. A nyílt forráskód tehát már igen korán technikai kérdésből egyfajta szimbólummá vált ebben a diskurzusban.
Ahogy Azeem Azhar londoni szakértő a brit Prospect Magazin egy februári cikkében fogalmaz: „…mivel a nyíltforráskód-mozgalom oly szorosan kötődik a szellemi tulajdonhoz való hozzáférés kiszélesítéséhez, elkerülhetetlenül összeütközésbe került a hatalmas vállalatok érdekeivel. Ez a nyílt forráskód idealistái és a profitjukat védelmező, megátalkodott vállalatok közötti küzdelem képzetéhez vezetett.”
Viszont Azhar arra figyelmeztet, hogy a vélekedés ma már idejétmúlt, hiszen a nyílt forráskód számos előnyt rejteget a „konvencionális” vállalkozások számára is, amelyek élnek is az új modell adta lehetőségekkel, és azt a régi stratégiával ötvözve próbálnak előnyre szert tenni a piacon. Az is bebizonyosodott, hogy a nyílt forráskódú fejlesztési modell nem képes minden területen lépést tartani a kereskedelmi szoftvercégek koncentrált fejlesztési stratégiájával. Ugyanakkor sok, kevésbé specializált feladat elvégzésére vonzó alternatívát jelenthetnek ezek az ingyenes és a lassúbb gépeken is tökéletesen működő szoftverek.
Mindazonáltal a kezdetben csupán a lelkesedésre épülő mozgalom is kezd kőkemény üzletté válni. „Felnőve a nyíltforráskód-szektor megmutatta, hogy üzleti stratégiák széles skálája számára van hely a nap alatt, a rendkívül titkostól egészen a teljesen nyíltig. Az is bebizonyosodott, nem először a gazdaságtörténetben, hogy a kollektív kutatás még egy versenyre épülő piaci rendszerben is előnyösnek bizonyulhat: a kooperáció képes működni a XXI. századi kapitalizmus kellős közepén” – írja a londoni elemző.
Tény, hogy a nyílt forráskód filozófiájának népszerűsődése egybecsengett a kilencvenes évek befektetési lázával: az amerikai tőzsdén a lufi kipukkanásáig szinte minden olyan vállalkozásba dőlt a pénz, amely új technológiát és forradalmian más szemléletmódot ígért a részvényeseknek. A tőzsdeőrület árnyékában azonban erőre kaptak olyan más projektek is, amelyek az új iránti lelkesedési hullámot meglovagolva jelentős sikereket értek el: tulajdonképpen a nyílt forráskód modelljét követi az évtized legnagyobb tudományos projektje, a humán genom program is, amely a feltérképezett emberi örökítőanyag „kódját” ingyen „visszaadta” a tudományos közösségnek. Ez az összefogás pedig példaként szolgálhat a következő években arra, hogy miképp lehet sikerre vinni az új modellt a gazdaság és a tudományos kutatás más területein is.
Némelyik ilyen projekthez azonban hathatós kormányzati szerepvállalásra is szükség van, hiszen úgy tűnik, ez a modell leginkább azokon a területeken képes sikereket felmutatni, ahol a piac önmagában nem „termelné ki” a társadalom számára is előnyös megoldásokat.
Az operációs rendszer az a számítógépes program, amely közvetlenül vezérli komputerünket, és irányítja annak alapvető funkcióit. Segítségével lehetővé válik, hogy a gépen más programokat is futtathassunk, mint például szövegszerkesztő vagy adatbázis-kezelő programot.
Az információs kor hajnalán a legrégebbi számítógépek semmiféle operációs rendszerrel nem rendelkeztek. A felhasználónak a programjában mindenről magának kellett gondoskodnia; a használni kívánt programot betáplálták a gépbe, majd a számítógépet elindították: a gép mindaddig működött, amíg a program futott, vagy még inkább amíg a program hiba miatt össze nem omlott. A későbbi gépek már előre megírt programgyűjteményekkel rendelkeztek, amelyek segítették a programozót, hogy ne kelljen saját programjában minden rutinszerű feladatról gondoskodnia, mint például a képernyő kezeléséről vagy az adatok beolvasásáról.
A későbbiekben felmerült az igény, hogy ezeket az alapvető műveleteket elvégző programocskákat egy nagyobb rendszerbe fogják össze, így születtek meg az első operációs rendszerek. Eleinte minden számítógéptípus saját operációs rendszerrel rendelkezett, később merült fel az igény, hogy többféle gépen is futó, egységes operációs rendszereket hozzanak létre (a 60-as években az IBM által kifejlesztett OS/360-as volt az első ilyen operációs rendszer).
A hetvenes évek végén megjelenő, kisebb méretű személyi számítógépek az operációs rendszereknek csak korlátozott változatát használták, amelyeket a gépbe építve szállítottak (ilyen operációs rendszerrel rendelkezett például a Magyarországon is sokáig rendkívül népszerű Commodore 64 számítógép).
A PC-k és az Apple komputerek gyors terjedésével, amelyek bonyolultabb operációs rendszereket alkalmaztak, ezek fejlesztése immár komoly üzleti haszonnal kecsegtetett. A későbbiekben az operációs rendszereket a felhasználó már maga választhatta meg számítógépéhez. A nyolcvanas években az akkor a PC-ken elterjedő és más operációs rendszereket kiszorító MS DOS tette naggyá a Microsoftot, majd a 90-es évek elejétől a cég Windows-fejlesztése sorra maga alá gyűrte a versenytársak ahhoz hasonló, grafikus kezelői felülettel rendelkező operációs rendszereit is.
A Linux 1991-ben született, amikor egy nyílt forráskódú programok formájában már évek óta fejlesztett operációs rendszert egységesítettek. Így a felhasználók számára lehetővé vált, hogy az alternatív operációs rendszert a Windowshoz hasonlóan telepíthessék gépeikre. A Linux azonban sokáig a számítástechnika szerelmeseinek ínyencsége maradt, mivel telepítése egészen a legutóbbi időkig az átlagfelhasználóénál nagyobb szakértelmet igényelt. Az utóbbi két-három évben azonban a Linux „felnőtt”, és hívei szerint használata ugyanúgy nem igényel már különösebb szakértelmet a felhasználók részéről, mint a Windowsé.
