A szovjet érában a burzsoá szórakozásnak tekintett teniszt kötelező jelleggel oktatták az űrhajósoknak és a társasági életre történő felkészítés részeként a Nyugatra készülő kémeknek. Sportágként ugyanakkor nem sok babér termett a tenisznek. A szovjet versenyzőket eleve nem nagyon engedték ki a külföldi tornákra, így a tehetségek sem tudtak betörni a nemzetközi élmezőnybe, de otthon is feltűnően kevés megmérettetési lehetőség volt. Az orosz időjárási viszonyok között nem segítette a sportág fejlődését az sem, hogy kevés, összesen 90 fedett pálya állt rendelkezésre. Ezzel szemben tavaly 1057 versenyt rendeztek csupán Oroszországban, a fedett teniszpályák száma 500, és 4000 igazolt fiatal jelenti az utánpótlást. Arról nem is beszélve, hogy a versenyzők sora járja a világot. Nem is eredménytelenül, hiszen a férfiak top 100-as ATP-listáján öt, míg a nők top 20-as WTA-listáján hat orosz teniszező van. Mára az egész világon ismerik Anna Kurnyikova, Anasztaszija Miszkina, Jelena Gyementyeva, illetve Jevgenyij Kafelnyikov vagy Marat Szafin nevét. Nem lehet véletlen tehát az sem, hogy egyes vélemények szerint az ország európai részén a foci után immár a tenisz a legnépszerűbb sportág.
Fordulópont volt a sportág megítélése szempontjából, hogy a tenisz 1988-ban ismét felkerült az olimpiák programjára. Ez a tény pedig az olimpiai sportágakra koncentráló szovjet sportvezetés figyelmét is rögtön felkeltette, s komolyabban kezdtek vele foglalkozni. Igazi fordulatot azonban az hozott a tenisz megítélésében, hogy Borisz Jelcin felkarolta a sportágat. Oroszország egykori elnökét inkább a vodka, mint a tenisz iránti vonzalmáról ismeri a világ, pedig Jelcin nagyon sokat tett a sportágért. A legjobb reklám az volt, hogy a televízió képernyőin mindenki láthatta, ahogy az elnök ott ugrándozik a pályán fehér sortban. Kevesen tudják, hogy a sport soha nem állt távol Jelcintől, aki fiatal korában röplabdázott, elnökként pedig hetente háromszor a teniszpályán kapcsolódott ki. Jellemző a sportág iránti fanatikus szeretetére, hogy az ifjú csillagok szinte a nagypapájuknak tekintik. A minap például a francia nyílt teniszbajnokságon győztes Anasztaszija Miszkina nyilatkozott róla őszinte szeretettel, miután több órát beszélgettek az elnöki dácsán kedvenc sportjukról. „Mindent tud a sportágról” – mesélte Miszkina, akinek Jelcin azt tanácsolta, hogy javítson az adogatásán, és próbálja ki a párost Gyementyevával.
Jelcin tenisz iránti szeretetének köszönhető az is, hogy még 1988-ban megismerkedett Samil Tarpiscsevvel, aki 1974-ben még játszott a szovjet Davis Kupa-csapatban. E barátsággá fejlődött kapcsolat később rendkívül gyümölcsözően hatott az orosz sportra. A Jelcin–Tarpiscsev páros nemcsak a pályán működött kiválóan – közel tíz évig nem tudták őket legyőzni a kremlbeli ellenfelek –, hanem a sportpolitikában is. Az elnök személyes teniszedzője nem csupán a szövetség elnöke, a Davis Kupa-csapat kapitánya lett, de 1992 és 1997 között több fontos sportvezetői posztot is betöltött. Orosz viszonylatban dőlt a pénz a teniszbe, de a vadkapitalizmus káoszában különböző, köztük vámkedvezményeket kaptak a klubok is. Éltek és sokszor vissza is éltek ezzel.
Tarpiscsev szakértelmével is nagyon sokat segített az elmúlt húsz évben az orosz teniszsportnak. Mint mondja, a tehetséges gyerekek sorsa lényegében hét- és kilencéves koruk között eldől, hiszen ekkor fejleszthető legintenzívebben a reakcióidejük. Ha valaki ezt ekkor elmulasztja, később is lassabb lesz. Igor Volkov, a legnépszerűbb moszkvai klub, a Szpartak mestere az orosz céltudatosságot, összeszedettséget emeli ki, amely tulajdonságok nagyon jól kamatoztathatók a pályán. A múlt héten Wimbledonban szerepelt hét orosz teniszezőnő mindegyike kötődik a Szpartakhoz, hiszen itt játszott egy ideig Sarapova is, aki ma Floridában él.
Wimbledon 120 éves történetének harmadik legfiatalabb s első orosz női győztese a 17 éves Marija Sarapova. Nem túlzás, új csillag született. A sudár orosz szépség rögtön pályája elején meghódította a legmagasabb csúcsot, azonban a távoli Szibériából hosszú és göröngyös út vezetett a világhírnévig.
Marija az olajfinomítójáról ismert kis szibériai városkában, Nyjaganyban látta meg a napvilágot 1987 áprilisában, ahova szülei a belorussziai Gomelből költöztek el a csernobili katasztrófa következményei elől menekülve. A kis Sarapova azonban még csak kétéves, amikor már a Fekete-tenger melletti Szocsiban telepednek le. Újabb két év múlva Marija már teniszezik. A sors keze, hogy első ütőjét attól a Jevgenyij Kafelnyikovtól kapja, aki az orosz tenisz kilencvenes évekbeli felvirágzásának első sztárja. A két gyerek édesapja ugyanis már akkor nagyon jól ismerte egymást. A kislány tehetsége gyorsan kiderül, és hatévesen már az első számú moszkvai teniszklubban üti a labdát. Ekkor hozza össze megint csak a sors egy oktató-bemutató meccs erejéig a női tenisz királynőjével, Martina Navratilovával, aki azt javasolja Marija édesapjának, Jurij Sarapovnak, hogy vigye el a lányát Amerikába, Nick Bollettieri floridai teniszakadémiájába.
A család megfogadta a tanácsot, nagy nehezen összeszedtek az útra ezer dollárt, aztán a kilencéves Marija és édesapja elindultak a messzi Floridába. Az édesanya azonban nem kapott vízumot, az apának pedig rövidesen vissza kellett utaznia, így Marija hamar egyedül maradt. Így élt és tanult szorgalmasan két éven át. A nemzetközi szövetség versenyein 2001-ben debütált, s két év múlva már a legnagyobb tornákon próbálgatta erejét. Nem is eredménytelenül, hiszen két WTA-versenyt is nyerve a 2003-as év folyamán a ranglista 153. helyéről a 32.-re lépett előre. Nem véletlen tehát, hogy Wimbledonban már a 13. kiemelt volt.
Ennek ellenére tizenkettő az egyhez lehetett fogadni a döntő előtt arra, hogy Sarapova két játszmában lesz képes ledönteni a trónról Serena Williamst. A sima győzelem azonban magáért beszél. Marija hihetetlen módon képes összpontosítani, ahogy Bollettieri fogalmaz, „a pályán mérhetetlenül egoista, és minden játékot meg akar nyerni”. A szakírók már a legfelsőbb fokban írnak róla, ő azonban nagyon jól tudja, hogy elsősorban fizikai téren ehhez még nagyon sokat kell fejlődnie.
Szülei első ezer dollárját azonban már most megsokszorozta. Eddig összesen 1,8 millió dollárt keresett, ebből a múlt héten 560 ezer fontot, s a számítások szerint a szponzori szerződésekből adódóan jövőre jövedelme akár már az 50 millió dollárt is megközelítheti. Rendkívül jó megjelenése miatt sokan a szőke orosz teniszszépséghez, a pályafutását most befejező Anna Kurnyikovához hasonlítják Sarapovát, aki kifejezetten elutasítja e párhuzamot. Mint a The Sunnak öntudatosan visszavágott, ő „nem az új Kurnyikova, hanem az új Marija Sarapova”. Emlékeztetett arra, hogy Kurnyikova pályafutása során egyetlen tornát sem nyert, míg ő már hármat is, közte egy Wimbledont. „Természetesen én is szeretem, ha csinosnak tartanak, a szexis kinézetnél azonban sokkal fontosabb, hogy játsszak és nyerjek” – érvelt Sarapova. „Mindketten teniszeznek, mindketten Oroszországból származnak és mindketten szőkék. Semmi másban nem hasonlítanak. A figyelem középpontjában vannak, és igyekeznek ott is maradni” – reagált egyszer a kurnyikovás összevetésekre Marija édesapja.
A szakértők fantasztikus jövőt jósolnak neki. Sokan úgy vélik, Sarapova a közeljövőben minden idők legjobban fizetett női sportolója lesz, és azt sem tartják kizártnak, hogy a gázsit illetően olyan világsztárokat is maga mögé utasít majd, mint Tiger Woods vagy David Beckham. „Ennek a fiatal lánynak Szibériából mindene megvan ahhoz, hogy olyan ikonná váljon, mint Beckham, Woods vagy Michael Jordan. Az sem lepne meg, ha ők háttérbe szorulnának miatta. Több mint százmillió fontot kereshet az elkövetkező tíz évben. Szexis, természetesen szép és hihetetlenül tehetséges” – állítja Sarapováról az angol piárguru, Max Clifford.
Oroszországban egyébként filmet szeretnének készíteni a tíz éve Amerikában élő teniszcsillagról. A javaslattal az orosz sportminiszter, Vjacseszlav Fetyiszov állt elő, aki szerint a honfitársuk wimbledoni sikerét feldolgozó alkotásnak nagy sikere lenne.
origo.hu
QR-kódos csalás terjed parkolóautomatáknál
