Miért kellett távoznia a szlovén külügyminiszternek?

A szlovén külügyminiszter, Dimitrij Rupel már sokszor tett rossz fát a tűzre, ha csupán arra az időre tekintünk is vissza, amióta Anton Rop miniszterelnök vette át a szlovén és az egykori jugoszláv politika veteránjától, Janez Drnovsektől a kormányzást. Most azért kellett távoznia, mert a kormánypártra veszélyes erőkkel cimborált.

Kezdettől rebesgették, hogy Rupel és Rop között nem felhőtlen a viszony, s több miniszterrel egyetemben Rupel is áldozatul esik a Drnovsek távozása után végrehajtott takarításnak. Nem így történt. A Rop–Rupel páros mégis kényszer szülte, hiszen míg Rupel legkedveltebb foglalatosságát tekintve entellektüel és „szabaduló- művész”, mármint a jugoszláv államszövetség és a szocialista ideológia béklyóitól, „rugalmas” és színes egyéniség, addig Rop rugalmatlan, lomha és kiszámítható. Mint ilyen, szívesen megszabadult volna Rupeltől, hogy mégsem tette, annak több oka van. Így például az, hogy Rupel régi bútordarab a szlovén politikában, meglehetősen nagy külpolitikai tapasztalattal, amivel maga Rop nem rendelkezik, s a szlovén társadalom bizonyos – elsősorban értelmiségi – köreiben igen népszerű, közírói múltja, illetve jelenleg is élő kapcsolata révén a szlovén függetlenség igényét elsőként nyíltan megfogalmazó, tekintélyes Nova revija című folyóirattal. Mindez óvatosságra intette a kormányfőt, hogy Rupel személyében ne szerezzen ellenséget magának.
Opportunizmusa hamar megbosszulta magát, elsőként az úgynevezett vilniusi dokumentummal, amelynek aláírásával Rupel önkényesen a hadviselő felek táborába tuszkolta az Egyesült Államok Irakban viselt háborúját mélységesen elítélő Szlovéniát. Ezt követte az a több szempontból kifogásolható lépése, hogy egy nem létező diplomáciai magánakadémia számára, amelyen maga is tanítana, több millió tolárt próbált megszerezni, költségvetési forrásokból. Rop miniszterelnök mindkét esetben enerváltan reagált, ami tovább bátorította agilis külügyminiszterét. Áprilisban Rupel azzal borzolta a kedélyeket, hogy megcsillantotta a horvátok előtt a nemzetközi egyeztető fórumon való döntés lehetőségét a két ország közötti tengeri határ kijelölésében, amit a hivatalos Szlovénia mindeddig ellenzett.
Ezt követően levélben kérte a nemzetgyűlést, ne nevezze ki az igazságügyi tárca élére a miniszterelnök-jelöltjét, Zdenka Cerart, akivel főügyészi minőségében meggyűlt a baja a diplomáciai akadémiával kapcsolatos pénzügyi manőverek miatt. Ezek után joggal merül fel a kérdés, mi lehetett az, amitől végül mégis betelt a pohár?
A mintegy egy hónapos „fegyvernyugvás” után Rupel újra támadásba lendült saját kormánya ellen. A politikus ugyanis szereti a szlovén hazát, de elsősorban saját magát. Rop, rá sem hederítve külügyminisztere emberi gyarlóságára, zokon vette, hogy az európai parlamenti választás eredményén, vagyis a jobbközép pártok fényes győzelmén felbuzdulva új politikai orientációt keresett magának, s ezt az alapvetően az említett választáson győztes pártok – az Andrej Bajuk vezette Új Szlovénia és a Janez Jansa-féle Szlovén Demokrata Párt – által létrehozott Gyűlés a Köztársaságért elnevezésű civil szerveződésben találta meg. Az sem először fordult elő egyébként, hogy Rupel egy civil kezdeményezés élére áll – a 2002-ben alakult Szlovén NATO-bizottság –, míg azonban korábban ezzel is a kormány politikáját szolgálta (az említett esetben Szlovénia NATO-tagságának népszerűsítését), most nyíltan az ellenféllel, közülük is a legveszélyesebbnek ítélt Jansával cimborál. Rupel többek véleménye szerint nem olyan pozitív figura a szlovén politikai palettán, mint amilyennek leváltása nyomán tűnni fog, ahogy egyébként a Gyűlés a Köztársaságért sem az. Rop saját pártjának (Szlovénia Liberális Demokráciája) nagy „öregje”, Drnovseknek a véleménye szerint is túlreagálta az ügyet, vagyis elárulta, hogy az LDS 12 esztendei, csaknem zavartalan országlás után ezúttal komolyan tart a trónkövetelőktől. Ez nem jó útravaló az őszi parlamenti választásokra.