Továbbra sem ismeretes, mikor kerül sor a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) következő ülésére. A legutóbbi tanácskozást tavaly májusban tartották. Bár az autonómia, a kettős állampolgárság és számos más aktuális téma miatt a határon túli szervezetek múlt év vége óta folyamatosan sürgették a Máért összehívását, Medgyessy Péter miniszterelnök csak az idén nyáron jelentette be, hogy szeptember 11-re összehívja az összmagyar egyeztető fórumot. A kormánybukás miatt a mára tervezett tanácskozást elhalasztották, így továbbra is teljes a bizonytalanság a szomszédos országokban élő magyarok körében, hiszen nem tudni, mi az anyaország hivatalos álláspontja az alapvető nemzetpolitikai kérdésekben, s az utóbbi időben csökkenő támogatások jövője is kérdéses. Bugár Béla szerint össze kellene hívni a Máértot vagy legalább egy egyeztető fordulót a 2005-ös költségvetési vita érdemivé válása előtt, ellenkező esetben a határon túli magyarok tervezett támogatásán már nem lesz lehetőség kedvezően módosítani. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnöke a távirati irodának nyilatkozva kijelentette: „nagyon nem szeretném, ha megint ott, a határon túli magyarság támogatásában lennének megszorítások, ahol a legjobban szorít a cipő”. Tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt, ifjúsági és sportminiszter megbeszélést folytatott Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével. A minisztérium sajtóosztályának tájékoztatása szerint a két politikus egyetértett abban, hogy szükség van a Máért mielőbbi összehívására.
Míg az érdemi döntésekkel foglalkozó Máért több mint egy éve szünetelteti működését, addig a szocialista kezdeményezésre tavaly tető alá hozott magyar–magyar parlamenti találkozóra tegnap ismét sort kerített Szili Katalin házelnök. A határon túli törvényhozási képviselők tanácskozásán egyeztető fórumot hoztak létre Budapesten a Kárpát-medencei országok magyar képviselői és ez Európai Parlamentben (EP) mandátummal bíró magyarok. „Azt reméljük, hogy a Magyarországon kívüli magyarokkal kapcsolatosan EU-tagként nem a védekezés, hanem az együttműködés és az építkezés kerül gondolkozásunk középpontjába” – idézte az MTI Mádl Ferenc köztársasági elnököt.

Adatgyűjtési botrány: megalázó listát készített támogatóiról a Tisza