A Magyar Televízió Este című múlt heti műsorában Bácsfi Diána, a Magyar Jövő Csoport vezetője hosszan fejtegette nézeteit. A köztévé összeállításának riportere úgy határozta meg a Nyugati téren gyülekező nyolcfős csoportot (köztük három nyugdíjas): „politikai gyűlés ez a javából”, illetve „komoly dologról van szó”. Utána az interneten terjedő hungarizmusról szólva legalább két olyan honlap reklámcsíkját is bemutatták, amelyen nyoma sincs semmilyen szélsőséges eszmének, de olvasóközönségük nagy része nemzeti kötődésű.
A Népszava az utóbbi hetekben több írásban is foglalkozott a hungaristákkal. Szeptember 2-án a napilap Újra támadnak Szálasi követői címmel jelentetett meg egy cikket. Az összeállításban igyekeztek kapcsolatot találni a nemzeti oldal és az újnyilasok között. Mint írták, a hungaristák „szoros kapcsolatot ápolnak a jobboldali 64 Vármegye Mozgalommal”, de mint azt szerkesztőségünk megtudta, épp ez a szervezet tiltotta ki Bácsfiékat rendezvényeiről. A Népszava így zárta cikkét: „Nem határolódott el egyelőre sem a polgári körök mozgalma, sem a jobboldali politikai erők a Magyar Jövő Csoportjának ideológiájától. Sőt a polgári körök mozgalmának egyik internetes, nyilvános hírlevele még örömmel ajánlja is Bácsfi egyik előadását.” A Mein Kampf és Orbán-beszéd a hungaristák honlapján című, egész oldalas összeállításban annak ellenére összefüggést sugallnak a Fidesz és a hungaristák között, hogy ugyanazon az oldalon Révész Máriusznak, a Fidesz szóvivőjének nyilatkozata is olvasható: „Véleményem szerint nem lenne szabad az ilyen szervezeteknek (mint a Magyar Jövő Csoport) sem a működésüket, sem pedig a különböző megmozdulásaikat engedélyezni.” A cikk felhívja a figyelmet, hogy a White Team nevű hungarista csoport honlapjáról letölthető a Fidesz 1998-as programja, Adolf Hitler és Csurka István beszédei mellett, illetve „közvetlenül ezek alatt” Orbán Viktor volt miniszterelnök bizonyos beszédeinek kivonata is elérhető. De nem a tisztánlátást szolgálta a TV2 Tények című műsora sem, legalábbis csak ezzel magyarázható, hogy a Magyar Jövő Csoport által bejelentett tüntetésről szóló riporthoz a Magyar Televízió archív vágóképeit használták, amelyeken még a szintén MSZP–SZDSZ-kormányzás alatt tevékenykedő Szabó Albert és az általa irányított Magyar Népjóléti Szövetség egyik megmozdulása volt látható. (Az egyik bevágáson egy Trianon feliratú transzparens tűnt fel, nyilván nem véletlenül.) A Népszava tegnapi számában két cikk hozza közös platformra a polgári erőket és a hungarizmust, az egyik címe Skinhead koncert fideszes fővédnökkel, a másik közvetlenül ez alatt elhelyezett írás az Akcióba lendülő polgári körök, amely azt sugallja, mintha a Fidesz-szimpatizánsok csoportjai titkos, földalatti mozgalmat szerveznének. Az oknyomozónak semmiképp nem nevezhető írás egy internetes fórum hozzászólásain alapul, ami legalább olyan hiteles, mintha valaki az egyik internetes portál Index kommunistái, egyesüljetek! című topicja alapján gyanítana bolsevik összeesküvést. A Magyar Hírlap tegnapi számában Gusztos Péter SZDSZ-es parlamenti képviselő véleményét idézik, amely szerint a Fidesz politikai szimbiózisban él a szélsőjobb meghatározó újságíróival és orgánumaival. A cikkben a Fidesz képviselőit nem szólaltatták meg.

Megszólalt az ügyvéd: mi vár a Palatinuson vízbe fulladt kislány édesanyjára?