Jeleztük a törköly kötelező lepárlásával kapcsolatos hazai problémákat az uniónak, s most az Európai Bizottság válaszára, jóváhagyására várunk – nyilatkozta munkatársunknak Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Ezzel együtt lehetséges feldolgozási, megoldási javaslatokat is terjesztettünk a bizottság elé, amelyek között szerepelt a komposztálás és az égetés, esetleg a talajjavítás – fűzte hozzá a miniszter.
A törköly kötelező lepárlásából adódó problémát már augusztusban jelezték a borászok, mert csak egyetlen jelentős feldolgozóüzem van az országban, s a hatályos rendelkezések értelmében minden borvidékről ide kell szállítani a törkölyt. A melléktermék kötelező lepárlásához a borhamisítások visszaszorítása érdekében ragaszkodik az unió. Németh Imre ismét emlékeztetett rá, hogy az idei várható 60 ezer tonnányi törköly feldolgozása nem megoldott, mert a kapacitás csak valamivel több mint 40 ezer tonna, így legalább 20 ezer tonna törköly feldolgozása megoldatlan. Reméljük, a jóváhagyást még a szüret dandárja előtt megkapjuk – tette hozzá a tárca vezetője. A miniszter megemlítette azt is, hogy nem várják, hogy a szőlőtermelők ingyen szállítsák le a törkölyt Kunfehértóra, mert ott hét forintot fizetnek kilogrammonként. Ezt viszont az érintettek elképzelhetetlennek tartják, egyrészt azért, mert a legkisebb tétel, amit a feldolgozó átvesz, tizenkét tonna. Márpedig egy átlagos hazai borászatban kétnaponta csak 3-4 mázsa törköly keletkezik, amit hiába szállítanának le Kunfehértóra, azt nem venné át az üzem. A termelőket a költségtérítés sem vigasztalja, mert hiába kapnak pénzt a törkölyért, a szüreti időszakban idő, pénz és energia hiányában nem tudnak kétnaponta a szállítással foglalkozni. Értesüléseink szerint borászok egy csoportja megkereste az egyik hőerőművet, ahol elképzeléseik szerint a törkölyt ellenőrzött körülmények között elégetnék. Ehhez azonban az EU engedélye kellene, s ha azt megkapnák, utána még az erőművek akkreditálása is szükséges, ami megint heteket igényelne.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja