időjárás 5°C Andor , András 2022. november 30.
logo

Lépésváltás Irakban?

Munkatársainktól
2004.10.10. 23:00

Információink szerint egyre valószínűbb, hogy a magyar kormányzat be sem terjeszti az iraki kontingens mandátumának meghosszabbításáról szóló tervezetet a parlamentnek, a hazatérő katonák helyett saját hatáskörben kiképzőket küldene a megszállt országba egy NATO-program részeként. A kormány állítólag arra is tudatosan készül, hogy az iraki hadműveletekben való magyar részvételben beálló változás külpolitikai felelősségét az ellenzékre hárítsa, azt kommunikálva az amerikai szövetségesnek, hogy az ellenzéken bukott el a mandátum meghosszabbítása. Juhász Ferenc MTI-nek adott nyilatkozata szerint azonban „sem mód, sem lehetőség, sem szándék nem volt arra, hogy nemzeti álláspontokat ismertessünk” azon a találkozón, amelyen az iraki megszállásban részt vevő 19 ország védelmi miniszterei vettek részt. Az Arab-öbölben hajózó John F. Kennedy repülőgép-hordozó fedélzetére Donald Rumsfeld amerikai hadügyminiszter hívta meg partnereit, akik az iraki részvétel eredményeit értékelték. A résztvevők egyetértettek abban, hogy egy nagyon erős és jelentős pacifikálási folyamat zajlik Irakban – nyilatkozta Juhász Ferenc az MTI-nek vasárnap. A tárcavezető szólt az iraki biztonsági erők NATO-által vezetett kiképzési programjáról is, kijelentve, hogy „Magyarország hat-nyolc kiképzővel bármikor bárhol részt tud venni katonák, illetve katonai rendészek kiképzésében.”

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.