Belehúztak a bankok is

Dénes Zoltán
2004. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyoma sem volt a bizonytalanságnak tegnap a nemzetközi részvénypiacokon, pedig az elemzők arra számítottak, hogy az amerikai választás óvatosságra készteti a befektetőket. Egyébként a pénzügyi elemzők szerint a legnagyobb bizonytalanságot az okozná, ha megismétlődnének a négy évvel ezelőtti floridai események, s emiatt elhúzódna az eredmény kihirdetése. Mindenesetre, köszönhetően az összességében pozitív harmadik negyedéves vállalati gyorsjelentéseknek s az alacsonyabb olajárnak, tegnap kissé erősebb volt a vételi kedv, így nyereséges oldalon maradtak a főbb tőzsdeindikátorok. A hétfői 0,34 százalékos veszteség után a 225 válogatott részvény Nikkei-mutatója tegnap 153,10 pontos, azaz 1,43 százalékos nyereséggel 10 887,81 ponton zárt. Az európai börzéken a kereskedők optimizmusának köszönhetően az öreg kontinens főbb indikátorai is felfelé mozogtak. Az olajárak esése jót tett a légitársaságoknak és az utazási irodáknak, de drágultak a bankok papírjai is.
A tengerentúli tőzsdék nyitásakor a legerőteljesebb növekedést a párizsi CAC–30 mutatta, amely az előző napi záráshoz képest majd fél százalékot erősödött. Ugyanekkor a londoni FTSE–100 indexe 0,2, a frankfurti DAX–30 pedig 0,4 százalékkal állt előző napi értékénél magasabban. A Wall Street-i mutatók is egyöntetű javulással kezdtek: a New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones (DJIA) 5,01 pontos nyereséggel, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,14 pontos emelkedéssel indult.
A hazai parketten legjobban a bankpapírok húzták a szekeret: a forgalom javát adó OTP-részvények 2,2 százalékkal 4980 forintra drágultak, a kisebb forgalmú FHB pedig 4,8 százalékos erősödést könyvelhetett el. Az OTP újabb ralijához hozzájárult, hogy a pénzintézet közlése szerint leánybankja, az OTP Banka Slovensko az első kilenc hónapban 134,6 millió szlovák koronára növelte adózott eredményét az egy évvel korábbi 13,41 millióhoz képest. Nagy forgalmat bonyolítottak le tegnap a Matáv papírjaival is (napközben egy félmilliárdos üzlet is köttetett), amelyek fél százalékot erősödtek. Drágultak a Richter- és a Mol-papírok is: előbbiek 0,68, míg utóbbiak 0,19 százalékkal. A már nyitáskor emelkedő BUX délelőtt 13 360 pont felett is járt, ám a napot végül 9,9 milliárd forintos forgalom mellett, 1,14 százalékos emelkedés után 13 351 ponton zárta.
A bankközi devizapiacon tegnap tovább erősödött a forint, az eurót 245,65/80 forinton jegyezték kedden délután, pár fillérrel gyengébben a 245,80/90 forintos pénteki jegyzésnél. Az MTI-nek nyilatkozó kereskedők szerint a forgalom mérsékelt volt, az árfolyamok szűk sávban változtak, mivel a piacon nem volt ok az izgalomra. A monetáris tanács a meghirdetett ülésrendnek megfelelően nem foglalkozott a kamatok kérdésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.