Sokat sejtető, hogy az első fordulót követően a hatalom az eddiginél enyhébb hangot próbál megütni az ellenzékkel szemben. Még maga Viktor Janukovics kormányfő, a jelenlegi államfő, Leonyid Kucsma és a Kreml jelöltje is úgy nyilatkozott, fontolgatja annak a lehetőségét, hogy a második forduló előtt leüljön egy „konstruktív beszélgetésre” vetélytársával, az ellenzék jelöltjével, Viktor Juscsenkóval.
Ezzel együtt leszögezte: felettébb elcsodálkozott Juscsenko és csapata részéről a személyét érintő támadásokon, amit ő elsősorban a politikai harc eszközének tekint, és bízik abban, hogy a társadalom is ily módon értékeli a történteket. A választás első fordulójának eredményét pedig a hatalommal szembeni bizalom erősödéseként könyveli el. Ezzel együtt Janukovics ígéretet tett arra, hogy a második fordulóig mindent megtesznek azoknak a hibáknak, mulasztásoknak a kiküszöbölésére, amelyek a vasárnapi voksolás során előfordultak.
Az ellenzék, a Mi Ukrajnánk tömörülés, valamint a szocialisták és a kommunisták a választások eredményeinek meghamisításával, a választókra gyakorolt nyomással, megvesztegetéssel és megfélemlítéssel vádolják a hatalmat és személyesen Viktor Janukovicsot.
A kommunisták például a jelöltjükre, Petro Szimonenkóra leadott szavazatok legalább 15 százalékának ellopásával vádolják Janukovicsot, és eleve kizárják annak a lehetőségét, hogy a második fordulóban mellé álljanak. Nem ismerik el a választás hivatalos eredményét a szocialisták sem. Olekszandr Moroz pártelnök az „ukrán társadalom vereségének” tekinti a vasárnapi választást, amelyen a hatalom a rá leadott szavazatok minimum tíz százalékától fosztotta meg őt.
Juscsenko választási törzskarának vezetője, a parlament elnökhelyettese, Olekszandr Zincsenko arról tájékoztatta az újságírókat, a Mi Ukrajnánk tömörülés frakciója kezdeményezni akarja a parlamentben Janukovics kormányfő felmentése kérdésének napirendre tűzését, amit szerinte az újonnan kialakult képviselői többség is támogat.
A választási kampány és maga a választás is arról győzte meg őket, fogalmazott Zincsenko, hogy „ezzel a hatalommal lehet és kell is harcolni”, és mára aligha maradt kétely bárkiben is afelől, hogy a választók többsége a „nemzet vezetőjévé vált” Viktor Juscsenko mögé sorakozott fel.

Ez a titokzatos balatoni csárda úgy néz ki, mintha egy meséből lépett volna elő – képek