Hazánk – Salvadorral és Nagy-Britanniával holtversenyben – a 28. helyen áll a Riporterek Határok Nélkül szervezet éves jelentése szerint. Salvadorról a jelentés megállapítja, hogy az ilyen és hasonló kis, túlnyomórészt szegény országokban, mint például Costa Rica, Namíbia, Kelet-Timor, érezhető javulást figyeltek meg: a sajtószabadságot már a demokrácia részeként kezelik, ezért helyezésükben ezt ismerték el a médiafigyelő szervezet munkatársai. A másik, Magyarországgal holtversenyben a 28. helyre sorolt országról, Nagy-Britanniáról a jelentés megjegyzi, hogy Észak-Írországban az újságírók a különböző félkatonai alakulatok által állandó fenyegetésnek vannak kitéve.
Magyarországot a jelentés nem emeli ki külön, de az Európai Unióhoz nemrég csatlakozott közép-európai országokkal kapcsolatban megjegyzi: bár azok elismerik a sajtószabadságot, de törvénykezésük sokszor nincs összhangban az általánosan elfogadott EU-törvényekkel, amelyek javasolják, hogy újságírókat ne lehessen cikkeik miatt börtönbüntetésre ítélni. A jelentés példaként Lengyelországot (32.) említi, ahol nemrég rágalmazás vádja miatt három hónapra börtönbe akartak zárni egy újságírót, és ezt csak a nemzetközi felhördülés akadályozta meg.
A Riporterek Határok Nélkül az újságírók börtönének nevezte Kínát és Kubát. Sehol a világon nem üldözik annyira a sajtó munkásait, mint az említett két országban – állapította meg a szervezet a világ országaiban uralkodó sajtószabadság mértékéről szóló harmadik éves jelentésében, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Berlinben.
A sajtószabadság általában Kelet-Ázsiában, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban – az utolsó, a 167. helyen áll – Kínában (162.), Vietnamban (161.), Laoszban (153.) fenyegetett, de a Közel-Kelet néhány országában – főleg Szaúd-Arábiában (159.), Iránban (158.), Szíriában (155.), és Irakban – sem érvényesül. A független médiumok ezekben az országokban komoly problémákkal küszködnek, vagy egyáltalán nem működnek. Hiányzik az információkhoz férés alapvető joga, és az újságírók biztonsága sem megoldott.
Irakot külön megemlíti a jelentés, mint a térség pillanatnyilag legveszélyesebb országát, ahol 2003 márciusától, az amerikai invázió kezdetétől számítva negyvennégy újságíró hunyt el. A rangsor végén találjuk Eritreát (163.) és Türkmenisztánt (164.) is, ezek lakossága csupán az állami média által közvetített hírekre hagyatkozhat.
A legnagyobb sajtószabadság, éppúgy, mint tavaly, Dániában, Finnországban, Írországban, Izlandon, Norvégiában, Hollandiában és Szlovákiában van. A ranglista 11. helyén Németország áll, holtversenyben Észtországgal, Svédországgal, Trinidad és Tobagóval. Az első húsz helyen mindössze három nem európai ország szerepel: Új-Zéland (9.), Trinidad és Tobago (14.), illetve Kanada (18.). A közép-európai térség más országait többnyire előkelőbb helyre sorolta be a jelentés, mint hazánkat. A visegrádi országok közül Szlovákia a legelőkelőbbekkel holtversenyben az élen áll, Csehország a 20., Lengyelország a 32. helyre került.
Az Amerikai Egyesült Államok a 22. helyezést érte el a jelentésben. Az indoklásban a szervezet munkatársai kritikájukat fogalmazták meg, hogy egy Bush-ellenes nagygyűlésen néhány újságírót akadályoztak munkavégzésében, illetve bizonyos esetekben a hírforrás nem maradhatott titokban. A szervezet élesen kritizálta Oroszországot (140) a „kormány abszolút kontrollja” miatt, amely legutóbb néhány héttel ezelőtt, a beszlani túszdráma idején mutatkozott meg.
A Riporterek Határok Nélkül a világ 165 országában, a 2003. és 2004. szeptember elseje közötti időszakot vizsgálta. A különböző országokban működő partnerszervezeteik, újságírók, tudósok, jogi szakértők és emberjogi aktivisták egy 52 kérdésből álló katalógust töltöttek ki, ezek alapján készült el a világ minden országára kiterjedő és a sajtószabadság aktuális mértékéről hírt adó lista.
A MÚOSZ honlapján a Riporterek Határok Nélkül 2003-as éves jelentése kapcsán olvasható: a nemzetközi szervezet tizenhét éve dolgozik azon, hogy a világ minden pontján érvényesülhessen az állampolgárok információhoz való szabad hozzáférésének joga, illetve fellép a bebörtönzött vagy hivatásuk miatt üldözött újságírók ügyében.

Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s