Magyar élet

Felötlött már bennem többször is, hogy nem csak a nagy történelmi eseményekről, kiagyalt szerelmekről és lapos semmitmondásokról kellene könyvet írni. Önmagunkat ismerjük a legjobban, mi lenne hát, ha saját életünket boncolgatnánk? Hirtelenében felvázoltam, címet is adtam az egyes fejezeteknek.
Távoli tanya az egyik temerini dűlőben, az ólak mellett szeplős kisgyermek sír, talán éppen én vagyok az. Peregnek a könnyei, vérzik a lába, összeszúrta talpát a tarló. Rábízták a malacok őrzését, de felelős a gágogó libákért is, lefekvés előtt a kút melletti dézsában mossa meg a lábát. Folyton mozog, fut, őt szalasztják a falusi boltba is. Esdeklőn rám néz, aztán elfut előlem. Egy kisfiú fut a nyárban. Az első fejezet címe ez lenne: Paradicsom.
Filmként pergetem tovább a múltat, az új helyszín: falusi iskola. A táblán görcsös cirill betűk. Ez kíséri végig ifjúságomat. Cirill betűs regények. Otthon csak a Himnuszt tanultam meg a nagyapától. Aztán a szerb gimnázium, majd az első magyar költemény íze. Olvasni csak titokban lehet magyarul. Lopva leírt magyar szavak, nevek. Ez külön fejezet: Ismerkedés az élettel.
Hová vitték katonának a kisebbségi magyar újságírót abban a régi Jugoszláviában? Macedóniába, egy kumanovói régi török laktanyába. Onnan meg már a frontot jelentő Oszogovo 1506 méter magas csúcsára, hátha betörnek Kocsane végállomás alatt a bolgárok. A völgyben rizstelepek, a véremben már izzik a trópusi malária, amely egész életemen át végigkísér. Hogy ennek a fejezetnek mi legyen a címe, ha megírom? Szép ifjúság!
Pedig hol van még a vég, az élet sok más szépsége, amely rám vár! Az 1941-es feltámadási harangzúgást puskaropogás váltja fel, már megásták a lövészárkokat, utána jönnek majd a tömegsírok. A keleti frontról éjszakánként lopva tartottam hazafelé, nehogy az oroszok felfigyeljenek rám és elhurcoljanak. Malenkij robot. Retúrjegyet ne váltson, aki ide indul. És a reményt is adja fel.
Csak annyi időm maradt otthon, hogy megöleljem a mamát, aztán menekültem tovább Tito partizánjai elől. Éjszaka, szakadó esőben. Hogy milyen címet adnék a könyvben ennek a fejezetnek? Talán azt: Tanulóévek. Mert aki ezt végigéli, az megtanulja, mi az igazi szocializmus. Nem sima a lenini szakasz.
Egy kis napszámoskodás, aztán visszatérés az imádott pályára. Veres Péter és Szabó Pál fogta meg a kezemet, íróasztalt kaptam a Szabad Szó szerkesztőségében.
Albérlet. Családalapítás. Egyszer krumplifőzelék, egyszer bableves, hús csak ritkán jutott a tányérunkra, de könyvet már tudtunk néha venni. És fogtuk egymás kezét. Egy használtan vásárolt piros, foszlott rekamién ültünk. A kisfiunkat a Duna-partra vittem szabad időmben sétálni. A hajókat csodálta. Engem kapitánynak nevezett. Hogy mi lenne a címe ennek a fejezetnek? Talán ez: Otthonteremtés.
Akkoriban gyakran előfordult, hogy máról holnapra megszűnt valamelyik újság. Egymás után jutottak erre a szomorú sorsra lapjaim, egyre szűkült a látótér, s küzdőtér már nem volt. Csak Rákosi kapaszkodott görcsösen a székébe.
Aztán kimentünk az utcákra, kivágtuk a zászlókból a sarlós-kalapácsos címert, de árván maradt nemzetünk e harcban csak ígéreteket kapott, álnok szavakat, segítséget nem. Mi legyen majd ennek a fejezetnek a címe? Egy nemzet élni akar!
Mi az, hogy szólni mertem?! Írni! Lelkesedni! Megszüntették az állásomat, hallgatásra ítéltek, a nevem sehol sem jelenhetett meg. Még a betegbiztosító nyilvántartásából is töröltek, mert az ilyen megátalkodott ember nem érdemel orvosi ellátást, sőt egy jó szót sem. Jöhet ismét a krumplifőzelék és a bableves felváltva, amíg helyére nem rázódik a világ. Ki takarítja el majd azt a sok szennyet, ami ránk rakódott? Lesz még más világ is?
Lám, az ember megöregszik, és akkor jut eszébe, hogy mindezt meg kellene írni, tanulságként és figyelmeztetésnek, hogy legyen valami útjelző, eligazító.
És ha egyszer mégis elkészülök vele, milyen címet adjak a könyvnek? Talán ezt: A szép magyar élet.