A Mazda már korábban felvázolta új buszlimuzin-koncepcióját: az MX-Flexa tanulmány tavaly számtalan új megoldást villantott fel, s ha ezek jó része nem is került át a sorozatgyártású autóba, a két legfontosabb elem megmaradt. Az egyik a mindkét oldalra felszerelt tolóajtó, ami rendkívül megkönnyíti a ki- és beszállást, a másik pedig az ötletes ülésrendszer. Az ajtókat nem volt könnyű kivitelezni, mert mindkettő követi a karosszéria trükkös domborulatait; végül leleményes sínrendszer révén vált lehetővé a mozgatásuk. Nyitáskor a tolóajtó hátra és fölfelé mozdul, s a kilincseket úgy helyezték el, hogy használatuk minél természetesebb mozdulattal történhessen.
Így hát minden utasnak jutott egy ajtó – mert a Mazda 5 alapesetben négyüléses jármű. Az ötödik utasnak csak egy szolidabb pótlás marad a két teljes értékű hátsó fotel közt, ám azt a pótlékot is be lehet hajtogatni a bal oldali utasülés alatti üregbe, így út nyílik az autó hátsó traktusa felé. Ez az út alkalmas arra, hogy leghátulra is bejussanak az utasok, merthogy az autóban harmadik üléssor is van, így a jármű voltaképpen hatszemélyes; illetve, ha a már említett üléspótlékot is kihajtogatják, heten utazhatnak az új Mazdában.
A Mazda 3 alaplemezére épített autó rendkívül jól vezethető, a kormánymozdulatokra kiválóan reagál, és futóműve még a sportos autózást is lehetővé teszi. Ugyancsak ezt a stílust támogatják az új öt- és hatfokozatú kézi kapcsolású váltók – automatát Európában nem kínálnak majd az autóhoz –, valamint a motorok is. A két benzines a Mazda 6-ból érkezik, a közös nyomócsöves, részecskeszűrős dízelek pedig a Mazda saját fejlesztései; illetve valójában egy motorról van szó, kétféle elektronikával és teljesítménnyel. A meglehetősen gazdagon felszerelt buszlimuzin induló ára valamivel öt- millió forint fölött lesz a júniusi bevezetés idején, a csúcsmodell pedig mintegy kétmillió forinttal lesz drágább.

Tragédia a Palatinuson: megrázó részletek derültek ki