Több mint 720 pontos veszteséggel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde fő mutatója. A kereskedők hangulatán az OTP és a Mol tegnapi negyedéves gyorsjelentései sem tudtak javítani. A BUX a hét utolsó napján is emelkedéssel kezdett, amit azonban ismét egy erőteljes lejtmenet követett. A délelőtti
15 712 pontos napi minimum szintjét elérve, a kisebb papírok segítségével kis korrekciót hajtott végre, de a kereskedés végére ismét irányt váltott. A BUX több mint 27 milliárdos összforgalommal, 178 pontos veszteséggel 15 816,59 ponton zárt. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom tudott némi erősödést felmutatni, miközben a szokásos Mol–OTP páros negyedéves gyorsjelentéseit követő eufória ezúttal elmaradt. A Magyar Telekom részvényei 2,6 milliárdos forgalomban 0,9 százalékot erősödtek. A legnagyobb érdeklődést kiváltó olajpapír kurzusa 2,1 százalékkal gyengült, forgalma pedig meghaladta a 15 milliárd forintot. Az OTP árfolyama 6 milliárdos forgalom mellett 40 forinttal, 5820 forintra esett. Továbbra is a negatív oldalon maradt a Richter, s a nap végére újabb 1,6 százalékos árfolyamveszteséget könyvelhetett el. Az Egis ezúttal 4,2 százalékot veszített értékéből. A kisebb papírok közül az FHB 3,2 százalékkal, 11 805 forintra, a Graphisoft 2,5 százalékkal, 1450 forintra, a BorsodChem pedig 0,2 százalékkal, 2110 forintra gyengült. Erősödött viszont a Danubius 1,1 százalékkal, 4650 forintra, az Econet 3,6 százalékkal, 58 forintra és a Zalakerámia 4,7 százalékkal, 2000 forintra. A Bumix 1,6 százalékos veszteséggel, 1442,6 ponton zárt.
Japánban az elemzői várakozásokat meghaladva, az előző hónaphoz képest 1,9 százalékkal nőttek márciusban a gépipari megrendelések. Ugyanakkor az amerikai tőzsdék csütörtöki negatív zárása, illetve az olaj- és nyersanyagárak csökkenése miatt a tokiói értéktőzsde ismét veszteséggel fejezte be a napot. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,26 százalékos esés után 11 049,11 ponton várja a jövő hetet.
A tengerentúlon a világ legnagyobb számítógépgyártójának első negyedéves gyorsjelentése hozta meg a vételi kedvet. A Dell mintegy 16 százalékos árbevétel-növekedés mellett, 8 százalékkal javította eredményét az év első három hónapjában. A nyugat-európai börzék mutatói viszont – elsősorban az acél- és az energiaipari szektor gyengülésének következtében – a veszteséges oldalra kerültek. Ugyanezen okból azonban – bár ez nem tudta ellentételezni a veszteségeket – erősödtek az autó- és légiipari részvények. A New York-i tőzsdék főként a technológiai papíroknak köszönhetően erősödéssel kezdtek: a Dow Jones minimális, míg a Nasdaq 0,7 százalékos plusszal indult.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala