Sajnálom, de nem tudom lehúzni a jegygyűrűmet – rángatom reményvesztetten az ujjamat, de a Masterfoods csongrádbokrosi állateledel-gyártó üzemének menedzsere hajthatatlan: ékszerrel nem lehet belépni a gyártócsarnokba. Nemcsak azért, mert a gyűrűs kéz nem elég higiénikus, hanem azért is, mert az ékszer beleeshet a készülő macskaeledelbe, és lenyelheti az állat. Majd feddőn folytatja a fiatalember: … és beperel a gazdi!
Nos, itt van a kutya elásva: a kedvtelésből tartott állatoknak szánt eledelek legalább olyan jó minőségűek, sőt olykor sokkal jobbak, mint az emberi élelmiszerek, ugyanis az állat gazdája képes lehet bizonyítékokkal alátámasztani azt, hogy – tegyük fel – a méregdrága fajkutyája kizárólag az X. Y. cég tápját ette, és ettől kapott vesekárosodást. Ugyanezt bizonyítani ember esetében legalábbis nehéz.
Az állateledelek a jogszabályi előírás szerint „humán fogyasztásra alkalmasnak minősített vágóállat humán fogyasztásra fel nem használt részeiből” készülhetnek. Vagyis mindabból, ami a levágott csirkéből, disznóból, marhából megmarad azután, hogy mi, emberek kivettük magunknak a finomabb részeket: csirkefejből, lábból, far-hátból vagy malaclábból, belsőségekből.
Dr. Rigó Zsuzsa fővárosi takarmányfelügyelő állatorvos – aki a csongrádbokrosihoz hasonló állateledel-gyártó üzemeket, illetve a budapesti állateledelboltokat ellenőrzi rendszeresen – állítja, hogy a magyarországi előírások szigorúbbak az uniós szabályoknál az állateledelek vonatkozásában csakúgy, mint a humán élelmiszerek esetében. Az állattápgyártóknak és -forgalmazóknak természetesen be kell tartaniuk a higiéniára vonatkozó legkeményebb, úgynevezett HCCP- és ISO-előírásokat. Az állatkereskedésekben kapható nyers húsra egy sokak által túlzottan is szigorúnak tartott földművelésügyi minisztériumi rendelet értelmében gyakorlatilag ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az embereknek szánt hentesárura. Ne csodálkozzunk: sokszor az állateledel-kereskedők is a nagy áruházak húsakcióin szerzik be a kutyavacsorának valót. Az állatoknak szánt konzerveken az emészthetetlen, a szervezet számára haszontalan anyagok százalékarányát is fel kell tüntetni. Ez az érték a hamu címszó alatt olvasható, és jó minőségű termékek esetén négy százalék körüli. Ha ezt a humán élelmiszerek estében is bevezetnék, bizony, érdekes dolgokra derülne fény.
A csongrádbokrosi üzembe végül kézmosás után, vastag kesztyűben, sapkában, füldugóval, steril köpenyben engedtek be bennünket, hogy megcsodálhassuk a legmodernebb technológiával üzemelő gépsorokat, ahol gabonából, húspépből és vitaminokból meg titkos receptekbe foglalt, ki tudja, micsodákból készülnek a szárazeledelek és jutalomfalatok, kutyakekszek. Ez utóbbiak nagyjából az emberek chipsének és rágógumijának szerepét töltik be a kutyaszájakban, természetesen roppant kedvező élettani hatások kíséretében. De ettől a tény tény marad: ma már a velős csontot is pépből főzik, és gyártószalagról kerül le tetszetős csomagolásban.
Magyarországon évente 250 ezer tonna állateleség készül, ebből a hazai vásárlók 46 ezer tonna kutya-, illetve 22 és fél tonna macskaeledelt vásárolnak meg. A többit exportálják, ennek következtében hazánk az unió negyedik legnagyobb állateledel-exportőre. Mondhatni, a magyar élelmiszergyártás húzóágazata az állateledel-előállítás, amely szerencsére többségében magyar tulajdonban van, de a nálunk gyártató multik is 80 százalékban hazai alapanyagokat használnak fel olyan luxustermékekhez is, amelyeket Magyarországon nem forgalmaznak. Így tehát a magyar mezőgazdaság lassan többet profitál a kutyákból és macskákból, mint a marhákból és disznókból.
Az évente negyven százalékkal növekvő állateledel-import magyarázata a hozzáérők szerint a magas minőségben keresendő. A Masterfoods minőségellenőrei reggelenként a legkisebb ellenérzés nélkül kóstolják meg a kutya- és macskaeledeleket, mert tudni akarják, hogy finom-e, roppan-e. Ha kisebb, esztétikai jellegű hiányosságot észlelnek, az állatmenhelyek kapják meg a selejtet, ha nagyobb a hiba, megsemmisítik a készletet. Olyan tápdarab, amely a csomagolás során a földre esett, még a menhelyekre sem kerülhet, hiszen ki vállalná a felelősséget, ha egy árva kutya forgácsra harap.
A közvélekedés szerint a gyártók olyan aroma- és illatanyagokat kevernek a tápokba, amelyek függővé teszik az állatokat. Aki egyszer is bontott fel állateledelt, tudja, milyen átható szaga van – a gyárban ez ezerszer erősebben élvezhető –, azonban a gyártók tagadják, hogy bármiféle trükköt alkalmaznának. Azt viszont elismerik, hogy a szárazeledeleket úgynevezett bélpéppel, bélfőzettel fecskendezik be csomagolás előtt, ebben rögzülnek az íz- és illatanyagok. Az embernek visszataszítóan hangzó eljárás azért olyan kedves a kutyáknak és a macskáknak, mert őket a jó Isten mégiscsak ragadozóknak teremtette, és a ragadozók tudvalevően először a többnyire növényevő áldozat belső szerveit eszik meg. Egyrészt azért, mert ez romlik meg a leggyorsabban, másrészt azért, mert a ragadozó számára is szükséges növényi táplálék az áldozat beleiben hasznosítható formában „előemésztődik”.
Önálló tudományággá nőtte ki magát a társállatok kiegyensúlyozott táplálásának kutatása. Az egyik leghíresebb kutatóintézet az angliai Waltham Centre for Pet Nutrition, ahol a képek tanúsága szerint csillogó bundájú, boldog ebek repülnek virágos mezők felett. Ennek a tudományos központnak az útmutatásai szerint állítja össze a legtöbb hazai állateledel-gyártó a kutyáknak és macskáknak szánt úgynevezett teljes értékű eledeleket. Ha ezeket a tápokat az állat az életkorának és az állapotának megfelelő összetétel szerint kapja, vidáman leélheti az életét úgy is, hogy soha mást nem eszik. Még csak boldogtalan sem lesz, mert a kutyáknak nincsenek emberi értelemben vett gasztronómiai elvárásaik, nincs igényük a változatosságra. Sok állatorvos egyébként maga főz az állatainak, és meggyőződéssel állítja: nem biztos, hogy az a táp a legjobb, amelyet a legtöbbször mutogatnak a tévében.
A gyártók szerint az iparág leginnovatívabb ágazata az úgynevezett jutalomfalat-gyártás. Úgy tűnik, cicás dobozkában vagy hűséges kutyaszemekkel dekorált zacskóban bármit el lehet adni az imádattól megszédült gazdiknak. Amszterdamban már felállították az első utcai automatákat, amelyekből a nap bármely szakában vásárolható valami finomság a sétálgató kis drágának.
Úgy tetszik, az emberiség kifogyhatatlan bárgyú ötletekből. A helytelen és túlzásba vitt táplálkozással a fejlett világ már tönkretette saját magát, most az állatokon van a sor. Becslések szerint a „civilizált” országokban a kutyák és a macskák negyede-fele elhízott az elmúlt húsz évben, amiből egyenesen következik, hogy őket is elérték a civilizációs betegségek: az ízületi bántalmak, a vesebaj, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri problémák. Másrészt a magas színvonalú állatorvosi ellátásnak köszönhetően a házi kedvencek életkora is megnőtt, ma már simán túlélik a macska- és kutyaélet eddig ismert végső határát, még ha meglehetősen rozogán is. Persze az állatkényeztető ipar mindezt kiszolgálja, csak legyen, aki megfizeti. Magyarországon is kapható fogyi tabletta kutyáknak, be lehet fizetni őket alakjavító úszásra, az élethosszabbító kezelések pedig manapság az állatorvos rutinfeladatai közé tartoznak. Az állatpatikákból a nagy szupermarketek polcaira, a kölyökmenük mellé kerültek át a light és diétás állateledelek, igényeseknek a biopapik és a nagyszámú öregecskedő állatnak szánt senior konzervek is.
Magam is ismerek egy Bajszi nevű húszéves kandúrt, amelynek valóságos alkímiai bravúr összeállítani a vacsoráját: vesekímélő diétás tápszer, nyers hús, vitamincseppek, ásványianyag-kapszulák, immunrendszert erősítő folyadék, örök élet elixírje és ki tudja, mi még. Bajszi, ha nem is túl fess, de arra még mindig jó, hogy a gazdája szeresse.
A Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara Állattenyésztés-tani, Takarmányozási és Laborállat-tudományi Intézetének kutatója, dr. Fodor Kinga állatorvos azt tapasztalja, hogy a gazdák két alapvető hibát szoktak elkövetni a társállatok etetésekor. A leggyakoribb a túletetés. Annyit adnak az állatnak, amennyit meg tud enni. A macskáknak ebből a szempontból jobbak az ösztöneik, de a kutyák hajlamosak arra, hogy agyonzabálják magukat, és ez nemcsak az elhízásuk miatt veszélyes, de egyes – erre hajlamos – kutyafajtáknál a túl sok száraztáp akár gyomorcsavarodást is okozhat. A másik hiba a táp és a házi maradék keverése. A teljes értékű táp ugyanis azt jelenti, hogy minden benne van, amire a kutyának szüksége van, ha emellett egyebet is eszik, csak a háját növeli. Fodor Kinga nem győz figyelmeztetni: olvassuk el, mi van az eledel dobozára írva, és csak és kizárólag annyi tápot adjunk, amennyi az adott életkorban és súlycsoportban ajánlott.
– Kétségtelen, hogy a kutyák és a macskák az elmúlt néhány tízezer évben remekül eléldegéltek maradékon vagy vadászzsákmányaikon, csakhogy a világ megváltozott – magyarázza Fodor Kinga. – Az az állat, amelyik a szabadban él, nem baj, ha maradékot eszik, ugyanis képes arra, hogy megszerezze magának azt, ami az étrendjéből hiányzik. Egeret fog, bekap néhány szöcskét, rág egy kis füvet, a kutyák gyakran nyalnak falat vagy esznek földet, egyszóval hallgatnak az ösztöneikre. Megjegyzem, egy felnőtt macskának napi 10–12 egeret kellene megfognia ahhoz, hogy fedezze a szükségleteit. Szerintem kegyetlenül bánik a macskájával az, aki nem ad neki enni, mondván: fogjon magának. Azoknak az állatoknak az esetében, amelyek emeleten, lakásban élnek, mindenképpen táp etetését javasolom, hiszen egy laikus nem képes arra, hogy minden hiányt kizáró menüt állítson össze. A ragadozók szőröstül-bőröstül, csontostul, belestül megeszik a zsákmányállatot, aki tehát csak hússal eteti a kutyáját vagy macskáját, nagyon rosszat tesz neki. Vannak bizonyos nagy testű kutyafajták, amelyek hajlamosak lehetnek táplálkozással kapcsolatos rendellenességekre, azt hiszem, őket is érdemes a megfelelően összeállított tápokra bízni. Jó minőségű eledel mellett csakis állatorvosi javaslatra szabad vitamin- vagy ásványianyag-kiegészítést adni. És had jegyezzem meg: én nem bíznék meg a névtelen, feltűnően olcsó állateledelekben…
Fodor Kinga három kutyája egyébként hét közben tápot, szombaton a család egész héten összegyűlt, fagyasztóban tárolt maradékát eszi, vasárnap pedig koplal. Ennek következtében az állatok nemcsak egészségesek, de csinosak is.
A doktornő arra hívja fel mindenki figyelmét, hogy az etetés az állat nevelésének egyik legfontosabb eszköze. Természetesen ő is ad jutalomfalatokat az ebeknek, amikor hazaér, de arra vigyáz, hogy egy nap csak egyszer kapjanak enni, és csakis az emberek után, nehogy azt higgyék, ők a falkavezérek.
Szerény becslések szerint a magyarok évi több mint harmincmilliárd forintot költenek el háziállataikra, elsősorban az eledelgyártókat gazdagítva. Ehhez képest Fodor Kinga nem tud összekoldulni kétszázötvenezer (!) forintot arra, hogy a laboratóriumok kísérleti célokra használt tengerimalacainak kidolgozza olyan táp receptúráját, amely megelőzné azokat a hiánybetegségeket, amelyekkel ezek a kis állatok a rosszul összeállított tápok miatt végigszenvedik egész életüket.
És még valami: Magyarországon több tízezer kóbor kutya éhezik, fázik, sebesülten és betegen kínlódik. A tavaszi kiscicák nagyobb része vízbe fojtva vagy élve eltemetve hal kínhalált, miközben az ivartalanítás ára nem éri el az egyhavi állateledelét, a kandúrokat pedig ennek az árnak a töredékéért ki lehetne vonni a cicagyártásból.
Miért nem erre költünk?
Spratt keksze
Magyarországon másfél millió kutyának és egymillió-hatvanezer macskának van gazdája. A nagyvárosokban a lakosság egytizede, vidéken a fele tart kutyát vagy macskát.
Az állateledelek egyharmadát kutyáknak, 26 százalékát macskáknak, 5 százalékát díszmadaraknak, a további hat százalékot egyéb állatoknak vásárolják: például díszhalaknak (37 százalék), kerti madaraknak téli eleségül (32 százalék), hüllőknek (31 százalék), a többit rágcsálóknak. Az állateledel-gyártás a XIX. század végén kezdődött. Az új iparág létrehozásának gondolata egy James Spratt nevű ohiói üzletember fejében született meg. Az elektromos alkatrészek kereskedelmével foglalkozó Spratt Nagy-Britanniába látogatott, és a kikötőben megfigyelte, hogy a kutyák a hajókról származó ételmaradékok közt kutatnak ennivaló után. Ekkor támadt az az ötlete, hogy kifejezetten kutyák számára is lehetne eleséget készíteni, és nekikezdett az első ilyen termék, egy kutyakeksz kifejlesztésének. Ez nagy sikert hozott, és a gyors fejlődés eredményeként az USA-ban megszületett az állateledel iparága, amely hamarosan konzerv kutya- és macskaeledeleket is gyártott. Európában az 1930-as években – elsőként Nagy-Britanniában – kezdték meg a gabona és hús alapanyagú kutyaeledel gyártását. Magyarországon csak a rendszerváltozás után kezdődött el az állateledel-gyártás, és a házi kedvencek előre gyártott táppal etetése csak az utóbbi 15 évben lett mindennapos.
Forrás: Állateledel-gyártók Szövetsége
