Tegnap délután – a rendőrségi akciót megelőzően – mintegy félezer tiltakozó állt őrséget, de mint mondták, volt olyan pillanat, amikor kétezernél is többen voltak. – Akkor a rendőrök nem is gondoltak beavatkozásra – biccentett a rendőrautók felé az egyik, hangsúlyából ítélve dél-szerbiai piaci árus, s közben szemmel tartotta a csoportokba verődött egyenruhásokat. Az útzárlat előtti útkereszteződésnél rendőrök terelték el a forgalmat, ám az újságírókat igazoltatás után – a saját felelősségére mehet üzenettel – simán átengedték. Forrtak az indulatok a délutáni kánikulában. Elkeseredettek voltak a piaci árusok, dühösek a kamionosok, elegük volt a polgároknak is. Mindenkinek megvan a maga igazsága.
– Arra kényszerítenek minket, hogy adómemóriás pénztárgépet vásároljunk, hogy legalizáljuk a tevékenységünket. Ez esetemben például havi húszezer dinár kiadást jelent. Ezt nem tudjuk kifizetni – panaszkodik az egyik kragujevaci. – Ha ezt a harcot elveszítjük, szociális segélyre szorulunk. Hát ez kell az államnak? – hangoskodik. – Arról, mekkora az elégedetlenség, tanúskodik, hogy csak Kragujevacról hat busz érkezett – mondta egy másik, ugyancsak középkorú ember, aki a piacolásból viszonteladóként tartja el népes családját. – De jöttek Jagodinából, Velika Planáról, Smedrevska Palankáról – sorolta a belső-szerbiai városokat. – A Vajdaságból? Jöttek Nagykikindáról is – tette hozzá.
Ezek az emberek abból élnek, hogy a külföldről vagy máshonnan, de szintén kerülőutakon beszerzett árut a szerbiai piacokon – amelyek néhol már egy tábori áruházra hasonlítanak – értékesítik, de eközben járulékot nem fizetnek. Sem adót, sem társadalombiztosítást, egy vasat sem a nyugdíjalapba. Ennek akar véget vetni a kormány, ez váltotta ki az elégedetlenséget.
Nem túlzás, hogy a kormánynak e lépése a családok tízezreit érinti. Az sem véletlen, hogy legtöbben kragujevaciak, hiszen a Zastava Művek csődje után sok ezren maradtak az utcán, tovább növelve az ország munkanélkülieinek nagy táborát.
– Eddig vállalatnál dolgoztam. De elzavartak engem is, a feleségem is. Az utcán találtuk magunkat, minden jövedelem nélkül. A gyerek egyetemista. Kell a pénz. Ön szerint mit lehet csinálni? Találtam valami munkát, hogy ne legyek szociális probléma. Nekünk más lehetőségünk nincs, mint a tiltakozás, mert ennek a munkának a legalizálása után semmi sem maradna nekünk – érvelt egyikük, erősen kifogásolva, hogy eddig csak az újságírók látogatták meg őket, a kormányból senki sem „tolta ide a pofáját”. Pedig követelték, hogy Bojan Dimitrijevics kereskedelmi miniszter vagy Mladjan Dinkics pénzügyminiszter mondjon valamit számukra, valami vigasztalót.
A kormány nem kíván tárgyalásokba bocsátkozni a tiltakozókkal. Az üzenet egyértelmű: ez a helyzet nem tartható fenn, senki sem kerülheti meg a törvényeket, senki sem bújhat ki a kötelezettségek alól. S ebben senkivel sem lehet kivételt tenni. Miroljub Labusz szerb miniszterelnök-helyettes elfogadhatatlannak nevezte a tiltakozást, s kijelentette, hogy a rendőrségnek már korábban reagálni kellett volna. Szerinte a pénztárgépek piaci bevezetése egy újabb lépés a csempészés elleni harcban.
– Az utcai és piaci árusok közvetítésével jut el a csempészáru a piacra. Ezt nem engedhetjük meg – nyilatkozta Miroljub Labusz. – Az áru kivitelét és behozatalát regisztrálnunk kell, ennek pedig egyetlen módja a memóriás pénztárgép.
A kamionosok a türelmük határára értek az elmúlt három napban.
– Szerda óta várunk, mögöttem félszáznál is több teherautó áll. Aki tehette, visszafordult – nyilatkozta az egyik vranjei kamion vezetője, aki szerint csak a rendőrök jelenléte gátolta meg a kamionosokat abban, hogy ne maguk tegyék szabaddá az utat.
– A tiltakozóknak mindenük volt, élelem, víz, még sörözgetnek is, mi pedig idegeskedünk, mert lassanként a pénzünk is elfogyott, amivel a környéken, vagy itt a bódéban vásárolhatnánk – sorolják egymás szavába vágva.
– Engem óránként hívtak a gyárból, mert a munkások arra az anyagra várnak, amit éppen szállítok. Nem tudom, miért tétlenkedett a rendőrség.
Vannak, akik már vissza sem fordulhattak a járművükkel, még ha akartak volna sem, hiszen mögöttük kamionerdő állt. Se előre, se hátra. Rabságban voltak.
A polgárok nagy részének szintén megvan a maga véleménye:
– Minek jöttek ide a Vajdaságba tiltakozni? Miért nem zárták le ott lent, Szerbiában mondjuk a román vagy bolgár határt? Miért a magyart? – mérgelődnek az autósok.
A határátkelő lezárása szerencsére a polgárokat nem érintette érzékenyebben, hiszen nincs messze innen a horgosi átkelő. A rendőrök igyekeztek arrafelé terelni a forgalmat, a médiumok figyelmeztetik az utazókat, hogy ne induljanak Kelebia felé.
– Csőcselék. Seftelnek, csempésznek, adót nem fizetnek, de munkanélküliként szociális juttatásokat kapnak – vázolta röviden egy idősebb úr a probléma lényegét, ahogyan ő látja.
– Itt nem a főkolomposok tiltakoznak, hanem az „alkalmazottaik”, akik valóban ebből élnek. Olyan ez, mint egy illegális vállalat. A „tulajdonos” semmit sem fizet az államnak, munkásai formálisan munkanélküliek – magyarázza egy fiatalember, aki úgy látszik, belülről is ismeri a helyzetet.
– Most a maximumot követelik, tehát hogy ne kelljen semmit sem fizetniük, de elfogadnák azt a megoldást is, hogy átalányban adózzanak, havonta 50 eurót. De pénztárgép akkor se legyen. Ezt szeretnék megbeszélni valakivel a kormányból, ha lenne kivel.
Hogyan tovább?
Tanácstalanok. A kezdeti elszántságból már nem sok maradt.
– Ha rákényszerítenek, lezárjuk a többi határátkelőt is – igyekszik határozott lenni az egyik fiatalabb árus, de látszik rajta, hogy maga sem hisz már a további tiltakozó akció lehetőségében. – Nem vagyunk sem huligánok, sem kalózok, hanem bajbajutottak, akiken segíteni kellene…
origo.hu
Újabb hőhullám jön, 40 fok is lesz a héten
