Iraki kivonulás feltételekkel

Újabb események támasztják alá, hogy Irakban messze van a rendezés. Egy újabb ország, ezúttal Algéria vezető bagdadi diplomatáját rabolták el, míg az amerikai törvényhozás olyan határozatot fogadott el, mely a megszálló csapatok kivonását attól teszi függővé, hogy az ország „szabaddá és stabillá” vált-e.

Hírösszefoglaló
2005. 07. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismeretlen fegyveresek elrabolták Algéria bagdadi ügyvivőjét egy másik algériai diplomatával és sofőrjével együtt csütörtök délután, Bagdad Manszúr negyedében – közölte az iraki belügyminisztérium és Algéria bagdadi nagykövetsége. Az Ali Balaruszit és egy másik algériai diplomatát, Ezzeddin Ben Kadit szállító gépkocsit, amely a nagykövetségről a nagyköveti rezidencia felé tartott, két gépkocsin lesben álló fegyveresek megállították, majd a két diplomatát és a sofőrt saját autóikba vonszolva ismeretlen helyre szállították. Az iraki lázadók nemrég bejelentették, hogy Egyiptom elrabolt bagdadi követét megölték. Bahrein bagdadi vezető képviselője könnyebben megsebesült egy rajtaütésben, míg Pakisztán nagykövete sértetlenül vészelt át egy támadást; ismeretlen támadók az orosz nagykövet kocsijára is tüzet nyitottak.
Szerdán az amerikai képviselőház határozatot fogadott el arról, hogy az iraki csapatkivonás csak a szabad és stabil Irak megteremtése után történhet meg. A 291-137-es szavazati aránnyal helyi idő szerint szerdán elfogadott határozat értelmében az idő előtti csapatkivonást sürgetni olyan hiba, amely bátorítja a terroristákat.
A határozat szerint a korai csapatkivonás szorgalmazása az amerikai és a szövetséges erők moráljának nem tesz jót, sőt kockáztatja biztonságukat. A demokrata ellenzék képviselői bírálták a határozatot, mint amely szerintük burkoltan azt mondja ki, hogy George Bush elnök Irak-politikájának megkérdőjelezése hazafiatlan cselekedet. A republikánus többségű képviselőház 304-124 arányban helyi idő szerint szerdán azt a vitatott törvénymódosítást is megszavazta, amely szerint a guantánamói börtöntábor, az őrizetesek fogva tartása és törvényes kihallgatása nélkülözhetetlen a terrorellenes háborúban.
Közben továbbra is távol maradnak az iraki alkotmányozóbizottság munkájától a szunnita tagok, egyebek mellett két társuk meggyilkolásával kapcsolatban nemzetközi vizsgálatot, közösségüknek a testületben több befolyást követelve.




Olasz vita az iraki részvételről

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.