Hagyja a kocsiját a logisztikai bázis melletti parkolóban, mert azzal legfeljebb a pásztorpark fahídjáig jutna el. Rögvest végzek a ma esti beatmiséhez szükséges hangszerek meg a hangfalak bepakolásával, aztán indulhatunk a parancsnokságra – mondja Detrich Péter, a tábor egyik kisteherautójának sofőrje. Miközben ő gyakorlott mozdulatokkal gyömöszöli be az instrumentumokat az öreg járgányba, a nagytábor élelmiszerraktára előtt őrködő kék sapkás fiúkat kezdem faggatni.
– A mi feladatunk megakadályozni, hogy illetéktelenek lépjenek be az élelmiszerraktár területére. Huszonnégy órás őrszolgálatba vagyunk, és mialatt itt strázsálunk, fél szemmel a táborba vezető utat is kémleljük. Agócs Gergely vagyok, a krisztinavárosi Nagyboldogasszony cserkészcsapatból jöttem – válaszol kérdésemre a fiatal cserkész. Majd miután a civil foglalkozásáról érdeklődöm, elmondja: másoddiplomásként az ELTE jogi karán tanul, és már tíz éve, hogy nyaranként táborokba jár.
Őrtársa, Sönech Péter Piliscsabáról érkezett Somogyfajszra. Ő is egyetemista, ötödéves történész és negyedéves szociológia szakos hallgató Debrecenben.
– Indulhatunk – mondja Péter, a sofőr. A táborba vezető hepehupás földúton megtudom tőle, hogy végzettsége szerint villamosmérnök és rendszergazda, tíz éve pedig „táborokba járó cserkész”. – Van úgy, hogy egy nyáron három táborba is elmegyek. Itt most egy bérelt autóval szállítom az élelmiszert és a műszaki anyagokat. Majd amikor látja, hogy a féltengelyszaggató úton majd kiesik a kezemből a diktafon, mosolyogva megjegyzi: a cserkésztáborokhoz nem betonozott út vezet.
Nem telik el tíz perc, amikor a tábor első beléptetőhelyén korhű uniformisba bújt, páncélruhás, pajzsokkal, szablyákkal és kardokkal felszerelkezett vidám csapat tartóztat fel bennünket. – Habsburg Rudolf császár gonosz katonái sanyargatják a magyar népet, fizetetlen zsoldosok feldúlják falvainkat. Mi most Bocskai István zászlaja alatt indulunk a csatába! – kiabálja be a kocsi ablakán Bence Dávid, az egyik ifjú harcos. Mint később a tábori zsebkönyvből megtudom, a somogyfajszi nagytábor kötelező történelmi leckéje minden altáborlakó számára a Bocskai-szabadságharc. Amit egy magyar cserkésznek nemcsak a tankönyvekből illik tudni, hanem, ha úgy tetszik, el is lehet játszani.
– Szívesen fogadunk minden újságírót, de tudnod kell, nem csináltunk médiapropagandát a táborunknak. Mondd el, mire vagy kíváncsi. Gondolom, a parancsnokkal is szeretnél beszélgetni. Azután végigkísérlek az „építkezésen” – fogad a információs és a PR-sátor előtt Nagy Dénes sajtófőnök. – No nézd, épp ott jön a parancsnok.
Egy kisbaltával a kezében érkezik ifjabb Surján László nagytáborvezető, a Magyar Cserkészszövetség 1. számú cserkészkerületének elnöke. Ő is építkezett.
– Amikor elhatároztuk, hogy nagytábort csinálunk, egyik társunk alapos helykeresésbe fogott. Így akadtunk rá a somogyfajszi Hét malom-völgyre, melyet az itteniek – lévén, hogy a völgyben sok állat legelészik – pásztorparknak neveznek. Határozott szándékunk volt, hogy nem egy kiépített, hanem egy nomád táborhelyet keresünk. Erről a csapatok képviselőivel közösen döntöttünk. Amiként abban is, hogy csak kevés közös nagytábori rendezvényünk lesz. A programok legtöbbjéről a harminc itt lévő cserkészcsapat tíz altábora maga dönt. Közös volt a tábornyitó, és a táborzáró is közös lesz, rendezünk egy óriási számháborút, és gyarapítandó a tisztességes üzletemberi, vállalkozói ismereteket, ugyancsak közös lesz az úgynevezett kalmárjáték – avat be a tábor programjába a parancsnok.
– Eddig egyszer sem sikerült ezerhatszáz fiatalt egy táborba mozgósítani. Hogy mi lehet a fajszi tábor hozadéka? Az itt lévő harminc csapat között odahaza Budán és az agglomerációban több-kevesebb kapcsolat ugyan már volt, de meggyőződésem: az itt eltöltött 10-11 nap a közös munka, a közös altábori és nagytábori rendezvények tovább erősítik a kapcsolatokat. Ezt tekintettük mi a nagytáborszervezés legmarkánsabb céljának.
– Mibe kerül a fajszi dzsembori? Ki állja a költségeket?
– Ez egy szomorú történet. A tábor költségvetését húszmillió forintra terveztük, és azt reméltük, ehhez az állami büdzsé civil szervezetek támogatására fenntartott pályázati keretéből 4-5 millió forintot kapunk. Ehelyett egymillió forintról szóló válasz érkezett a pályázatunkra. Éppen ennyibe kerül a tábor részére vásárolt kenyér. Az a tapasztalatunk, hogy a Magyar Cserkészszövetség nem preferált civil szervezet. Így aztán a szülők fizették be a gyerekek után a 13 500 forintos táborozási díjat. Az egyébként ellenszolgáltatás nélkül dolgozó, a gyerekekért felelősséget érző felnőtt vezetők többsége is befizette a részvételi költséget.
– Mire tanít ez a tábor?
– Az életre. Arra, hogy miként kell közösségben élni, nomád körülmények között közösségben dolgozni, magunknak építeni lakhelyet, sátrat, tűzhelyet, őrsi körletet. Szerdára várjuk a fővédnökünket, Mádl Dalma asszonyt, és Kaposvárról Balás Béla megyés püspök úr is meglátogat bennünket. Ő azt kérte, hadd folytasson egy kiadós beszélgetést a tábor vezetőivel.
– Nem veszélytelen a somogyfajszi táborhely, mert a közvetlen közelében nagyvadakban gazdag erdők vannak, sok erre-felé a vadász, és könnyen eltévedhet egy-egy puskagolyó…
– A vagyon elleni bűncselekmények száma is magas – folytatja mondandómat Divéky Balázs, a tábori biztonsági szolgálat vezetője. Majd rögvest megnyugtat: már a tábornyitás előtt felvette a kapcsolatot az érintett vadásztársaságokkal és a rendőrséggel. A kék sapkások parancsnokától megtudtam: a biztonságiak négyfős vezetősége naponta 30 őrző-védő szolgálatost irányít, ezenkívül az altáboroknak is vannak őreik, így éjszakánként 100-150 posztos és járőr, illetve tűzvédelmi őr vigyázza a tábort. Arra kérdésre, hogy mi adja a cserkésztáborokban a legtöbb munkát a biztonságiaknak, Balázs azt válaszolta: az eltűnt gyerekek keresése. – Időnként ugyanis a kiscserkészek is el-elkóborolnak. Már itt, a pásztorparkban is el kellett rendelni egy keresőakciót, ami szerencsére sikerrel végződött.
Élet- és vagyonvédelmi jó tanácsokat is olvashatunk a Nagytábori Hírmondóban, amely nem hagyományos újságként szolgálja a tájékoztatást, hanem altáborhelyenként egy-egy táblára kiragasztva. – Mi itt egy környezetvédelmi szempontból fokozottan védett területen vendégeskedünk. Nem szeretnénk, ha az újságunk lapjait még a jövő nyáron is szanaszét fújná a szél – érvel a lapkiadás elmaradása mellett Nagy Dénes, majd a tábor szerkesztőségi sátrába invitál, ahol bemutatja a Hírmondó főszerkesztőjét, Vidovszky Mártont és a tábori fotós Havasi Mátét. – Tízfős PR-csoport dolgozik a hatékony, a hiteles és a jókedvet serkentő tájékoztatásért – mondja a főszerkesztő, aki egyébként rajparancsnok, és már tizennégy éve, hogy a 66. számú Szenczi Molnár Albert cserkészcsapatban tevékenykedik.
Miközben beszélgetünk, gyakran megszólal a tábor legfontosabb kommunikációs eszköze, a 101-es URH-csatornás távbeszélő. – Ezzel tartják a kapcsolatot az egymástól 5-600 métere lévő altáborok a táborközponttal. No meg a két terepkerékpáros futárral – mutat a központi sátor előtt éppen pihenő, két mosolygós cserkészlányra Nagy Dénes.
– Ezt valóban kár lett volna kihagynom – mondom Dénesnek kifelé autózva a Hét malom-völgyből. Végezetül arra kérem, hadd pillantsak be a somogyi természetvédők öreg kastélyában kialakított nagytábori élelmiszerraktárba.
– Kenyérből, vajból és hagymából fogy a legtöbb – mutat a Dexion-Salgó elemekből épített polcokon sorakozó élelmiszerekre a tábor főlogisztikusa, Virág Zsolt, aki nyaranként tábori „hadtápfőnökként” hasznosítja a műszaki menedzseri végzettségét. – Változatos étrendre törekszünk, de tudni kell, ez itt egy nomád tábor. Meleg étel naponta egyszer van, délben vagy este, de a reggelik mindig kiadósak. Hogy nehéz-e az árubeszerzés? A nagy élelmiszerboltok az árakat illetően kevésbé barátságosak velünk szemben, a kisebb boltok viszont hálásak a forgalomért, és adnak némi kedvezményt. Nem tudják, mert elvből nem mondjuk, hogy cserkésztábornak vásárolunk, csupán annyit közlünk: gyerekeket étkeztetünk. A hivatalosan logisztikai részlegnek nevezett nagyraktárban tizenöt fiú és lány dolgozik, táboronként pedig 10-10 fő gondoskodik az étkeztetésről. Állítom: aki itt logisztikusként, beszerzőként, raktárosként és élelmiszer-elosztóként végigcsinál egy tábort, az annyi hasznos ismeretre tesz szert, amennyi egy egész életre elegendő – folytatja Zsolt.
Mielőtt elköszönnék, azt kérdezem tőle: kapnak-e időnként friss gyümölcsöt, cseresznyét, meggyet vagy barackot a gyerekek? – Arra még várniuk kell. Hogy jut-e a költségvetésből, az csak a tábor utolsó napjaiban derül ki. Hallotta, mit mondott a nagytábor parancsnoka: a pályázatunkon elnyert egymillió forint állami támogatás épphogy a mindennapi kenyerünkre elég.
Egymilliárd forintot, a bevallott összeg tízszeresét költhették el Magyar Péterék tavasszal