Húszfős állandó személyzet és heti váltással negyven-negyven diák dolgozik a fogadóban. Az Orbán-kormány idején elnyert, több mint egymilliárd forint céltámogatásból kialakított tanintézmény egyik részlegében zárt rendszerű gyakorlati képzés folyik, a fogadó másik részében élesben, a nyilvánosság előtt méretnek meg a szakács-, cukrász- és felszolgálótanulók, illetve a szállóvendégeket kiszolgáló fiatalok.
– Többségük vendéglátó-technikusnak készül, ők elsősorban éttermi, szállodai középvezetők, divatos kifejezéssel menedzserek lesznek – kezdi a sokfunkciós komplexumban foglalatoskodó fiatalok bemutatását Bordás Tibor, a tanszálló és tanétterem vezetője. – Azt mondják a szakemberek, nincs még egy olyan korszerű gyakorlóhely az országban, mint ez, a szeptemberben átadott kaposvári. Minden luxusnak nevezhető étkezési igényt ki tudunk elégíteni – folytatja a szállodavezető, majd rámutat a 24 nemzeti asztali zászlóból álló sorozatra.
– Naponta több tucat köztisztviselő ebédel itt, a fogadó megnyitása óta sokan átpártoltak más kaposvári éttermekből is. De mi van akkor, ha például egy jeles hazai közéleti személyiség, egy multimilliomos, például egy kuvaiti olajsejk toppan be a fogadóba, és lukulluszi lakomára vágyik?
– Nem érne bennünket meglepetés, feltéve, hogy ötven főnél nem nagyobb a magas rangú vendég kísérete. Tanulóink jól ismerik a külföldiek étkezési szokásait is, tudják, mit ajánlhatnak nekik és mit nem, s mert jól beszélik a vendéglátós angolt, hazai specialitásokat is felsorolnának az éppen most készülő, 120-130 komplett ételsort tartalmazó étrendkönyvünkből.
– A tanétterem raktára több mint kétszázmillió forint értékű étkészletet rejt. Herendiből, Zsolnayból vagy hollóháziból, azaz világmárkás hazai étkészletből együttesen nyolcvanmillió forintos készletük van, a raktárban ezenkívül százhúszmillió forintnyi egyéb vendéglátós kellék sorakozik. Érdekességként jegyzem meg, hogy a hatvanszemélyes, harmincmillió forintot érő, Apponyi-mintás herendi készletet Kaposvárra szállító gépjármű vezetőjének Budapesten különbiztosítást kellett kötnie. Mint több évtizedes múltú vendéglátós, azt tartom: tányért törni csak az tud, aki dolgozik. A töréskár benne van a szakmában. Természetesen nem dicsérjük meg a diákot, ha kiesik a kezéből egy Zsolnay tányér vagy egy hollóházi, aranymintás pecsenyéstál. De arra is ügyelünk, hogy a felelősségre vonással ne vegyük el a kedvét a tanulástól, a szakmától – jelenti ki Bordás Pál. Mutat olyan fényképfelvételeket, amelyek egy minapi terítésbemutatón készültek tanítványainak munkáiról.
– A diszkréten zöld, növénymintás, aranyozott szélű herendihez nem illik az ugyancsak aranyozott evőkanál, kés és villa – mutat büszkén az egyik terítésfotóra a végzős felszolgáló, Nagy Ildikó. Majd kezembe adja azt az alkalmi menükártyát, amelyen példaként egy ünnepi ebédajánlat olvasható. Az előétel balatoni süllő, lazac- és pisztrángrandevú, a főétel levese gyöngytyúkesszencia, majd jön a libamájfelfújt sült almával, tejszínes sajtmártással, brokkolival töltött pulykamellfilé hálóban sütve, zöldség royallal, burgonyaropogóssal. A zárófogás eperrel töltött körte karamellel és gyümölcspunccsal. Az ifjú hölgy aperitifként szederpálinkával kínálná a vendéget, az ebéd végén pedig könynyű balatoni borokkal meg tokaji aszúval csillapíttatná a szomját.
Ildikó lelkesen mesél a háromhetes adriai nyári gyakorlatról, ahol egy elegáns panzió svédasztalai adtak munkát a széchenyiseknek. Mint elmondta, a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán vagy a Keszthelyi Egyetem vendéglátó-szálloda szakán folytatná a tanulmányait.
– Több mint tíz éve, hogy felfigyeltek tanítványainkra az Isztrián. Nyaranként száz-százhúsz diákunk vizsgázik ott vendéglátásból. No nem az első vonalban dolgoznak és méretnek meg, ám miután jól beszélik az angolt, és többen már a horvát nyelvet is, a tengerparti panziók rendkívül igényes tulajdonosai gyakran a vendégek közé engedik őket. Tehát azt mondhatjuk: Kaposvárott tanulnak, és az Adrián vizsgáznak a diákjaink. Egyébként csaknem minden technikusképzésben részt vevő tanulónk kijut az Adriára, az utóbbi években pedig már nemcsak nyáron, hanem az év végi ünnepnapok környékén is igénylik őket a balatoni éttermek, szállodák – mondja Tóth Imre, a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola igazgatója. Hozzáfűzi: – Mi nem a somogyi kocsmákba képezünk szakácsokat, pincéreket, ezért is örültünk az országban mind ez ideig egyedülálló tanszálló és tanétterem, a Fogadó a Bárányhoz megépítésének. A névadóról tudni kell: Bárány úr egy népszerű helyi vendéglős volt, ezért javasolta a Kaposvári Polgári Kaszinó elnöke, Szép Tamás ügyvéd, hogy róla nevezzük el az iskola tanintézményét.
Nemrég ünnepelték a mai és a régi széchenyisek az iskola ötvenedik évfordulóját. Ez alkalommal is elhangzott, hogy habár nem a legjobb tanulók kerülnek hozzájuk az általános iskolákból, a legkevésbé tehetségesekből is jó vendéglátóst faragnak. És persze vannak, akik már szép karriert futottak be.
– Azokra az egykori tanítványainkra vagyunk a legbüszkébben, akik ma Budapesten a Gellértben, a Royalban vagy a Margitszigeti Nagyszállóban dolgoznak, nem kevésbé azokra, akikkel az egyszerűbb somogyi vagy a dél-dunántúli vendéglátósok elégedettek. Nem minden diákunkból lesz kiváló szakács, cukrász, pincér vagy szállodás, ugyanakkor azt tartjuk: nem szabad, hogy elkallódjék a tehetség. Miután az utóbbi években a horvát tengerparton jól vizsgáztak a tanulóink, olaszországi üdülőhelyek is jelentkeztek: szívesen fogadnák nyári gyakorlatra a diákjainkat. Kell-e ennél nagyobb elismerés egy vidéki szakképző iskolának?
origo.hu
Egymilliárd forintot, a bevallott összeg tízszeresét költhették el Magyar Péterék tavasszal
